2011. október 27., csütörtök

Ilsa J. Bick - Ashes - Hamvak

Fülszöveg: Alexet, a cseppet sem hétköznapi 17 éves lányt, a civilizációtól távol, a hegyek között éri a katasztrófa, amelyben a régi világ és az emberiség nagyobb része néhány perc alatt megsemmisül. Az állatok acsargó szörnyeteggé változnak, az életben maradt fiatalok közül pedig sokan könyörtelen emberevő zombivá lesznek. A hegyeken túl a túlélők bandái fegyverrel vadásznak egymásra, és szó nélkül lelövik, aki az útjukba kerül. A dermesztően hideg erdőben Alex megmenti egy kislány életét, majd találkoznak Tommal, a jóképű, de sötét titkokat rejtegető afganisztáni veteránnal. A három fiatal együtt folytatja útját a zord vadonban, és életében először Alex szerelmes lesz. De vajon sikerül-e életben maradniuk a hátborzongató szörnyűségekkel teli világban?
Ezt a könyvet merő kíváncsiságból olvastam el. Több helyen futottam már bele dísztópiás regények dicséretébe, s ennek a fülszövege ilyesminek tűnt nekem, s gondoltam, itt az ideje ismét kilépni a komfort zónámból, és színesíteni kicsit az olvasmány listámon. Mint kiderült, ez a szín vérrel átitatott majd mindent elnyelő fekete... és a történet nem csak kicsit esik kívül az én megszokott világomon, hanem fényévnyire maga mögött hagyta annak legvégső határát.
"Én mondom neked, a múlt nem más, mint egy nagy vödör hamu..."
~ Carl Sandburg
Minden egy elektromágneses impulzussal kezdődött. És ismert valóságunk kifordult a sarkaiból. A modern technika megszűnt létezni, csakúgy mint sok millió ember. Csak az idősek és az egészen fiatalok maradtak életben, ám nekik is jó részük borzalmas változáson esett át. Megvadult, ösztön vezérelt, folyton húsra éhező zombikká váltak. Csupán néhányakat került el az EMI hatása. A Waucamaw hegyei között túrázó Alex egyike a keveseknek. Végzetesnek tűnő agytumora indította útnak, hogy míg képes rá, addig tehesse, amit ő szeretne. S míg a világ borzalomba süllyedt, addig Alex nem csak életben maradt, de meg is gyógyult. Sőt...
Őszintén megmondom néhány fejezetenként pihentetnem kellett a történetet, mert nem nagy horror fogyasztóként nekem a leírtak időről időre túl kiborítóak voltak. Mint például szinte rögtön az elején, amikor a szerzőnő igen alaposan leírta, ahogyan az állatok megvadultak; kínok között, haláltusájukban vergődtek, a szarvasok pedig a szakadékba vetették magukat. Felfoghatatlan, hogy az életösztön így semmivé legyen. De ez csak a jéghegy csúcsa volt. Számomra a legnehezebben emészthető a regény egyik lényegi eleme volt. Az, hogy itt a zombik gyerekek. Ködös emlékeimből ahány zombi filmet elő tudok citálni, mindben felnőttek váltak agyatlan hústépő szörnyekké, s valahogy őket megölni mintha nem tűnt volna ennyire borzalmasnak.
A cselekmény számomra pont elég fordulatot hozott, a tudományos magyarázatot pedig elfogadhatónak éreztem. Amit viszont kevésbé, hogy vajon az ifjúsági regényeknek mikor lett majd csak nem kötelező elem a szerelmi háromszög? Szerencsére, itt nem az átlagos, elcsépeltnek ható módon kapja kézhez az olvasó. De talán ez valahol el is várható egy pszichológusból lett írótól.
Azt hiszem, nincs mit szépíteni, nekem kihívás volt legyűrni a könyvet, de hogy nem hagyott hidegen, az biztos. Elgondolkodtatott a vesztébe rohanó emberiségről, a fegyverkezés- és a világégés veszélyéről (Nem rettenet belegondolni abba, amit Tom mond a 167-168. oldalakon?), ahogyan arról is, hogy ez a felfordult, zavaros zombi lét akár egy problémákkal küzdő tinédzser életének horrorisztikus leképezése is lehetne akár.
Hogy fogom-e keresni a folytatást? Talán. Egyelőre emésztenem kell az eddigieket, de az a fentebb említett kíváncsiság ki tudja meddig marad csendben. Mert persze, hogy függő véget kapott a kötet.

A könyvért az EGMONT KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/70.


Kiadó: Egmont Dark
Megjelent: 2011.
Formátum: puhatáblás, 558 oldal
Sorozat: Ashes trilógia 1. kötete

2011. október 23., vasárnap

Jennifer Crusie - Maybe This Time - Álmaimban kísértesz

Fülszöveg: Andie Miller változást akar: hozzámenni a vőlegényéhez és maga mögött hagyni a múltját, különösen ex-férjét, North Archert. Ám ekkor a férfi kér még tőle egy utolsó szívességet. Egy távoli rokona halálakor North két kis árva gyámja lett, akik már három nevelőnőt elűztek maguk mellől. North-nak különleges emberre van szüksége, és ez nem lehet más, mint Andie.
Amikor Andie találkozik a két gyerekkel, rádöbben, hogy a helyzet aggasztóbb, mint hitte. Carter és Alice megrémítik, a ház düledezik, a házvezetőnő pedig egy rémséges szipirtyó. Ráadásul Andie vőlegényének meggyőződése, hogy ez az egész nevelőnősdi átlátszó kísérlet arra, hogy North visszaszerezze Andie-t és könnyen lehet, hogy igaza is van. Az öreg házban Andie álmait ugyanis kísérteni kezdi North és a múltbéli falrengető szex emléke. És színre lépnek horrorosabb kísértetek is.

Közben felbukkan egy önmagában kétkedő parapszichológus, egy harapós médium, Andie Tarot-kártya vető anyja, egy bosszúszomjas ex-anyós, és természetesen a féltékeny vőlegény… Ráadásul úgy tűnik, North sem éri be holmi álomszexszel.

Andie próbál megszabadulni a sok vendégtől, a kéjsóvár kísértetektől, megmenteni a gyerekeket és saját magát a múlttól. Persze az is lehet, hogy a sorsnak más tervei vannak…
Ezt a regényt nehéz lenne műfaj skatulyába szuszakolni. Egy csipetnyit romantikus, kissé misztikus rémregény, egy csöppnyit természetfelettis nyomozós.
Egy biztos, Ms Crusie hat évnyi társszerzősködés utáni visszatérő könyve engem teljesen elszórakoztatott, minden fejezet végén izgatott várakozással lapoztam, vajon mit hoznak az elkövetkezendők, gyakorta kaptam azon magam, hogy borzongva lúdbőrözök a kísérteties eseményektől, vagy épp félhangosan kuncogva ingatom a fejem a szemem előtt kibontakozó őrültek házában zajló dolgokon.
"– Flo, segítségre van szükségem – mondta, amikor anyja felvette a telefont.
– Andie! Mi a baj? – Halkabban folytatta. – North az?
– Nem hiszek a szellemekben – mondta Andie, hirtelen rádöbbenve, hogy Flo felségterületére téved majd az elkövetkező beszélgetésben.
– Hát persze, hogy nem, kicsikém. Vannak ott szellemek?
– Lehet, hogy lassan megőrülök. Vagy hallucinálok. Esetleg agydaganatom van.
– Nem, édesem, sok ember lát szellemeket.
– Igen, de ők őrültek.
– Amerika negyvennyolc százaléka hisz a szellemekben.
Az, hogy Flo statisztikákkal dobálózott, legalább olyan nyugtalanító volt, mint a statisztika maga."
Az ijedős nyugtalanságért talán nagyban hibáztathatom a sok B kategóriás horror mozit, amelyeknek mintha még vérfagyasztó zenéje is felcsendült volna a fülemben... Példának okáért Miss J koponyáján üres feketeséggel tátongó szemüregek említésénél. Rémes, a szó szoros értelmében! Élénk képzeletem képes volt a frászt rám hozni... el is határoztam immár sokadszor, hogy én aztán örökre maradok a romantika műfajának környékén... itt is érhetik meglepetések az embert.
A rideg rémségek ellenpontjaként káprázatosan élő, szerethető karakterek egész sorát vonultatta fel az írónő. Rögtön itt a két 'fő'szereplő. A találékony, éles eszű Andie, akinél imádtam, ahogyan önmagával megvitatott mindent; és North, aki először hideg szívű ügyvédnek tűnik, de aztán kiderül, hogy ez csupán a körülmények által rákényszerített álarc. Kettejükről nekem a habókos családból származó, szabad szellemű Dharma és az előkelőbb, ügyvéd családból származó, maga is a jogot választó Greg ugrott be a Kettőn áll a vásár sorozatból.
"– Először az illatodat veszítettem el. Három héten át nem mostam ki a párnahuzatokat, aztán Lydia felküldte a takarítókat, és az illatod odaveszett. Nehéz felidézni egy illatot. (...)
– A hangodat tovább megőriztem. Legalább egy évig. Aztán szereztem egy kazettát. Tudod, vezetted az iskoládban azt a reggeli műsort. Szereztem róla egy felvételt, hogy hallhassam a hangod. Becsuktam a szemem és elképzeltem, hogy ott vagy velem a szobában. De csak egy szalag volt és a hangod nem pont ugyanúgy szólt, így elvesztettem azt is.
– North…
– Az arcodat viszont soha nem felejtettem."
Abszolút nem volt túlcifrázva a kapcsolatuk, visszafogottan melengető volt. Mindvégig tudhattuk, hogy messze nincs lezárva közöttük az egykori szerelem, hisz mindketten sokat töprengtek a múlton, gyakran visszaemlékeztek egy-egy pillanatra tíz évvel korábbi közös életükből. Egyetlen dolgot nem értek, miért voltak olyan tökfejek, hogy hagyták elsikkadni a szerelmüket. Még jó, hogy így egy évtizeddel később leültek tisztázni a sérelmeket. Node, nem csak én gondoltam a könyv különböző pontjain, hogy az Archer férfiak nem egészen százasok, tulajdon anyjuk is hangot adott nemtetszésének:
"Lydia leplezetlen bosszúsággal nézett rá. – Két idiótának adtam életet. A nagyobbik fiam nem tudja megtartani a feleségét, a kisebbik fiam meg olyan nők után rohangál, akik leginkább egy fogsorból meg egy frizurából állnak."
A gyerekek, Carter és Alice, a másod-főszereplő páros. Édesek, s ahogyan már megszokhattuk Crusie-tól, kissé koravén gyerkőcök, akik bár roppant éleslátásról tesznek tanúbizonyságot, mégis gyermeki létükhöz illően viselkednek. Érdekes, hogy a köztük és Andie közötti kapcsolat milyen szépen alakult a könyv egészében, s míg csodálatosan átadta, hogyan kezdtek kötődni egymáshoz, bízni egymásban, addig a regény romantikus vonala mennyivel jobban a háttérbe húzódott.
Két karaktert mindenképp szeretnék még megemlíteni, mert számomra sokat hozzátettek a könyv élményéhez: A médium Isolde - "valahol negyven és a halál közt járt és olyan volt az arca, mint egy fejsze: magas homlok, magas arccsontok, hosszú orr, lógó áll és a sok függőleges vonalat csak Kleopátra-szeme és a keskeny, zöld, párducmintás szemüvege törték meg, és az ajkai, amelyek olyan hatalmasak és vörösek voltak, hogy szinte szó szerint fülig értek" :) -, és a tudós Denise. Két meghökkentő, különc, bogaras alak, akikkel szívesen találkoztam volna magam is.
A cselekményről kár lenne külön írni, ezt olvasni, és élvezni kell. A szó szoros, és átvitt értelmében is szellemes, magával ragadó, olvasmányos történet. De aki kézbe veszi, ne szokványos románcra számítson!

A könyvért a KELLY KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/69.
Contemporary/09.

Kiadó: Kelly Kiadó Kft.
Megjelent: 2011.
Formátum: puhatáblás, 352 oldal
Sorozat: önálló kötet

Egyéb: A könyv hivatalos honlapja. (angol) Az érdeklődők itt nem csak azt nézhetik meg, hogy hányféle fedélterv közül került ki a hazai kiadáshoz is adoptált borító kép, de megtalálható a könyv playlistje - dalokhoz fűzött kis magyarázatokkal a szerzőtől -, valamint Andy híres banán kenyerének receptje is.

2011. október 18., kedd

Gena Showalter - The Darkest Surrender

Tartalom: Egy lenyűgöző történet, amely egy elszántan nyerni akaró halhatatlan harcosról és gyönyörű csábítójáról szól...
Strider, Kudarc démonának őrzője, egyetlen megmérettetésben sem veszíthet anélkül, hogy elképzelhetetlen fájdalomtól ne szenvedne. Nála tényleg semmi sem állhat a győzelem útjába. Mígnem Kaia, az elbűvölő hárpia arra nem csábítja, hogy megadja magát.
Fajtársai között Csalódás néven ismert Kaianak a Hárpia Bajnokság aranyérmével kellene hazatérnie, különben meghal. De hogyan győzzön, ha a férfi el akarja lopni az első díjat, egy ősi, isteni műtárgyat, mielőtt egyáltalán kihirdetnék a nyertest!?
Ám ahogy a harc élesedik, már csupán egyetlen díj számít - a szerelem, amelyet egyikük sem tartott lehetségesnek.
…from all of the warriors currently residing in the Budapest fortress: you’re welcome to come over anytime. Gideon adds: And I hope like hell you don’t!
Fogadott a regény kezdetén. Miután ismét túltettem magam sértődöttségemen, amiért én ugyan egy fia démon szállta dögös pasit sem leltem legutóbbi budai vári látogatásom alkalmával, örvendezhettem, hogy kedvencem, Gideon, nem állta meg, hogy be ne szóljon. És kb ezt az örvendezést kellett beosztanom a maradék bő négyszáz oldalra is, mert bizony ezúttal nem tobzódunk a többiek jeleneteiben. Igaz, van amikor összeszalad a társaság néhány órára, de ez csak pár oldalnyi háttérsztori, sajnos. Egyetlen igazán említésre méltó momentuma, hogy Amun, a csöndes, komoly Amun, nevetett! Amit ugye még a saját románcában sem volt rá igazán jellemző.
“When you were little, what did you want to be when you grew up?” (…)
A sigh of longing. “To be honest, I wanted to be ruler of the entire world. Or the ruler’s trophy wife.”
Kaia, egyike a vicces, némileg erkölcstelen, de végsőkig lojális hárpia nővéreknek, akik Gwen lévén érkeztek a történetbe. Mint ők mindannyian, Kaia is igazi 'azt teszek, amit akarok, akkor, amikor akarom, és bármi is a következménye, bátran szembenézek vele' csajszi. Azon 'aprócska' másfél évezreddel ezelőtt elkövetett gyermekkori botlás miatt - Kaia névtoldaléka eztán lett Csalódás = Kaia the Disappointment - amikor egy hárpia nemzedék halt ki, saját fajtársai finoman fogalmazva lenézik, ha pedig sutba dobjuk a finomkodást, akkor nyíltan ki kell mondanunk, gyűlölik. Emiatt csekély kétség sem férhet a tényhez, hogy nem épp önzetlen okból invitálták meg sok hárpia játék után pont a mostanira. Hogy megalázása illőn vegye kezdetét, nem anyja klánjával, hanem testvéreivel és egyéb kitaszítottakkal alakított, külön csapattal indulhatott a megmérettetésen. Gond egy szál se, tartogattak meglepetéseket.
„Lysander, did you see this?” Bianka turned and lifted her shirt, showing him – and everyone else – the panties she wore. They were neon-green with the words Property of Lysandy scripted across the ass.
Kaia egyébként Bianka ikre, akit The Darkest Angel novellában ismerhettünk meg. Amit ezek ketten és tömegben leműveltek... oltári. Ha ők voltak színen, akkor két eset létezett: Vagy vigyorogtam, mint az eszement, vagy fancsali arccal próbáltam nem elképzelni a véres hárpia játékokat.
"The best way to spell victory? K-I-L-L."
Ó, Strider, Strider! A benne lakozó, örökös nyerési kényszerrel, s ehhez mérten igen leszűkült - a win szóban nagyjából ki is merülő - szókinccsel rendelkező démon miatt kissé fölényes, irányító hajlamú pasinak tűnt nekem. Nem mondom, hogy nem kedveltem, hiszen voltak jó pillanatai, de nem volt a kedvencem. Na de most bőven nyílt alkalmam megismerni a helyenként őrült, de roppant humoros énjét is.
“When is your birthday?” (…)
Wide silver-gold eyes swung to him. “You don’t know?”
“No.”
Pouting, she twirled a strand of her hair. “How can you not know?”
“Do you know mine?” he asked.
“Of course I do. It’s the day you met me.”
Igen, egyik főszereplő sem az a komoly személyiség, és ez áthatja az egész könyvet. Vannak itt évődések, riposztok, testvéri kötekedések, dobhártya szaggató karaoké... Viszont ellenpontként ott vannak az akciódús - és véres... jaj - kihívások, csapdák, ármánykodások. És egy kulcsszerepet betöltő mellékszereplő, Lazarus, aki be kell vallanom, felkeltette a kíváncsiságomat, úgyhogy igen csak sajnálkoztam a végzetén.
"There was a slight chance William had kinda sorta perhaps gone slightly a wee bit too far."
Csakúgy, mint a Kane & William szál alakulásán, és a vészjósló Paris belső monológon. Ők hárman voltak, akikkel gyakrabban találkozhattunk a regényben, sajnos mindig csak néhány oldal erejéig. William betartva Gillynek tett ígéretét meglátogatta a lány szüleit... nos, ördögi Liam alaposan bemutatkozott. Majd Kane-nel az apokalipszis felé száguldó vonaton vagy előtt, nézőpont kérdése, találják magukat. Tekintve, hogy a Sors istennők szeretnek homályosan utalgatni mindenfélére, az én képzeletem pedig szeret vad ötleteken merengeni, lesz mit várni. Sokáig... mert a tervek szerint előbb Paris könyve fog érkezni. Érdekes módon, bár szinte a sorozat kezdete óta csavarja szívünket szenvedése, Sienna utáni vágyódása, s most is azon igyekezett, hogy meglelhesse a nőt, nem érzek olyan türelmetlenséget, mint eddig. Érdekel a folytatás, de nem 'a napokat számolom a megjelenésig' módon. Valahogy Kane szála jobban megmozgatta az agyamat.
Összességében jó volt olvasni, hogyan küzd meg a múltjával és a féltékenységgel egy olykor gyerekesen viselkedő, de félelmetes erőt birtokló hárpia; illetve hogy Strider a maga módján, de túllép azon, hogy Paris bizony beelőzte. Mulatságos, helyenként meglepő fordulatokat hozó regény, amit a rajongóknak nem szabad kihagyniuk.

2011/68.
Paranormal/30.

Kiadó: HQN Books
Megjelent: 2011. szeptember
Formátum: Mass Market Paperback / Book Depository
Sorozat: Alvilág Urai 8. kötete

Egyéb: A könyv google books-on

2011. október 13., csütörtök

Livestream Gena Showalterrel

Ma este kilenckor Gena élő videó chatet tartott a Harlequin facebookján. Természetesen a bő húsz perces kis interjúban a szokványos kérdésekkel indítottak, mint pl: Kik is a Lordok, kik a legutóbbi kötet főszereplői, kinek a regénye fog következni...stb. Aztán alaposan iriggyé téve a 127 nézőt kisorsoltak egy dedikált példányt Strider könyvéből. Majd a facebookon és twitteren előre beküldött kérdésekből szemeztek párat.
Két dolog ragadta meg a figyelmemet.
  1. Valaki azt tudakolta, hogy Halloween alaklmából a Lordok vaj' minek öltöznének? Mire a válasz: Gena fejében nőknek, mert hogy ő egy ilyen kis kegyetlen írónő.
  2. Illetve szó esett a következő megjelenésről, a Dating the Undead című könyvről, ami a jelek szerint a női magazinok mintájára készült, s épp ezért az olvasó kérdez rovat is helyet kapott benne, olyan problémák taglalásával, mint hogyan kerüljük el, hogy kedvesünk megegyen minket.
Csöppet sem meglepő módon a bejelentés morzsák a legvégére maradtak.
  1. A már beharangozott spin-off sorozat első kötete elkészült. A széria Angels of the Dark címet kapta. Az indító történet, a Wicked Nights főszereplői: a mennyei sereget vezető angyal, Zacharel és Annabelle Miller, akiről az akadozó hang közepette csak annyit sikerült kihámoznom, hogy olyan bűn miatt kellene bűnhődnie, amit el sem követett.
  2. A következő tini regény, az Alice in Zombiland nyúlfarknyi részlete szinte kegyetlenségnek tűnt, lévén a regényre 2012 végéig kell várniuk a rajongóknak.
  3. Ashlyn & Maddox Paris könyvében végre szülőkké válnak. Ikreik születnek, egy fiú és egy kislány, akik, bár leggyakrabban nem így fogják hívni őket, a keresztségben az Ever (lány) és Urban (fiú) neveket fogják kapni.

2011. október 12., szerda

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (30) - Ilona Andrews – Silver Shark

Ilona Andrews – Silver Shark (Ezüst cápa)
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Kinsmen sorozat második kötete [S] Romantikus sci-fi kategóriába sorolható [RS].

A sorozat részei:
1. Silent Blad
2. Silver Shark
Fülszöveg: Claire Shannon gyilkos. De nem használ fegyvert az öléshez, csak az elméjét.
Clare egy végnélküli háborút folytató bolygón született. Mentálként képes megtámadni másokat az elméjével, beszivárogni a bionetre, a biológiai számítógép hálózatra, ahol mentálok harcolnak egymással a halálukig. Katonaként ezt kell tennie, de amikor a háború hirtelen véget ér, és a vesztes oldalon találja magát, akkor el kell rejtenie a képességeit a túlélés érdekében. Deportálják egy új bolygóra, egy ragyogó, gyönyörű helyre, ahol találkozik Venturo Escanával, egy erős mentállal aki képes legyűrni mind testben, mint lélekben.
Claire azt hitte maga mögött hagyta a háborút és halát, de most az új életéért kell küzdenie, és ebben a csatában mindent elveszíthet.
A leírás rögtön megfogott, és olvasni is kezdtem. Nagyon jó kis könyv, de egy nagy baj van vele: tényleg kicsi, kb. 100 oldal. Pedig úgy olvastam volna még!
A történet a 2700-as években játszódik, az emberiség szétspriccelt a galaxisban, és különböző bolygókat hódított meg. A társadalom két részre szakadt a mentálokra, és a civilekre. A mentálok képezik a társadalom elitjét, a szicíliai maffia mintájára felépülő családokba tömörülnek, spéci képességeik vannak, az elméjük segítségével rá tudnak kapcsolódni a bionetre. A bionetet minden mentál különbözőnek látja, van akinek dzsungel, van akinek tenger.
Claire-t fiatal korától arra képezték ki, hogy beszivárogjon a hálózatba és élet-halál harcot vívjon az ellenséggel, több mint nyolcezer óra harci tapasztalattal nincs sok minden amit ne tudna a bionetről. Mikor elvesztik a háborút, csak annyi ideje van, hogy kitörli az adatait a hálózatból, és magát mentális képességek nélküli civilként tünteti fel, akit az azonnali kivégzés helyett deportálnak. Valahogyan sikerül átvészelnie a teszteket, és végül egy másik bolygón találja magát. Tudja, hogy addig van biztonságban, amíg nem derül ki, hogy mire képes valójában. Ha itt megszegi a szabályokat, azonnal visszaküldik a saját bolygójára, ami egyenlő a halállal. A sors iróniája, hogy a munka, amire a menekültügyiek küldik, egy mentáloktól hemzsegő épületben van, akik éppen mentális képességek nélküli titkárnőt keresnek. Neki pedig imitálnia kell egy átlagos elmét és elhitetnie a főnökével, hogy nem sokat tud a hálózat biztonsági védelméről. Jól is megy minden, míg a menekült társai közül néhány bajba nem kerül. Ekkor a honfitársai megkérik, hogy segítsen meghamisítani a terhelő adatokat. Fel kell hát ismét csatlakoznia a hálózatra néhány kezdővel, és újra küzdenie de most az ellen, akit a legkevésbé sem kíván holtan látni.
„Csapatának öt fiatalabb tagja körbeülte a hubot.
– Hányszor csatlakoztatok fel? – kérdezte Claire.
– Tizenhétszer – mondta Charles.
– Huszonkétszer – mondta Zinaida.
– Nyolcszor – folytatta Saim.
– Szintén nyolc – tette hozzá Mittali
– Négy – mondta Nagyi
– Kettő – fejezte be Kosta.
– Bárki felcsatlakozott már ellenséges környezetbe?
Semmi válasz. Nem is számított másra.
– A bionet rémisztő tud lenni – mondta Claire. Viszont az agyunk mindent megtesz, hogy megbirkózzon vele, és valami ismerős környezetté formálja. Az elmétek értelmezni fogja a dolgokat, de figyelnetek kell a megérzéseitekre is. Ha valami rossz érzést kelt bennetek, az valószínűleg egy csapda. Ha észrevesztek egy szörnyet az vagy egy védő mesterséges intelligencia, vagy egy ellenséges mentál. A bioneten furcsa dolgokat fogtok látni. Lényeket, akik pengéket növesztenek. Növényeket, amiknek a hajtásai felvillannak. Emlékeznetek kell, hogy bízzatok a megérzéseitekben. Ha valami veszélyesnek látszik, akkor az is. Inkább félj és légy óvatos, akkor túl fogod élni.
– De hogyan fogunk harcolni? – kérdezte Kosta.
– Sehogy. Én fogok küzdeni – mosolygott Claire csendesen. – Nektek más lesz a feladatotok.”
* * *
„Lehunyta a szemét. Sötétség ölelte körül, ahogy a szintetikus neuronok kapcsolatba léptek az elméjével. Egyre gyorsabban és gyorsabban haladt előre egy sötét, kör alakú alagútban. Az elmúlt évek alatt több ezerszer megtette már ezt az utat, és tisztában volt vele mi várja a másik oldalon. Időnként kopár sziklák, máskor egyhangú sztyeppe, de az elmúlt két évben mindig sötét erdő volt, egyforma törzsű fákkal, halványzöld levelekkel.
Örömmel fogadta, sőt, sóvárgott utána. Hiányoztak a hajtóvadászatok, a küzdelem izgalma, a bionet kínálta végtelen lehetőségek. Valószínűleg köteteket lehetne megtölteni a képmutató erkölcsösségéről, de ebben a pillanatban Claire-t nem érdekelte.
Fény villant, amikor földet ért, és azonnal felvette a megszokott rejtőzködő - guggoló állást.
A föld a lába alatt élénk, sokkolóan zöld volt. A ragyogó sárga virágok vékony, hosszú szirmai szinte izzottak a selymes fűben. Claire felemelte a fejét.
Dzsungel lélegzett körülötte. Magas fű, pengeéles ezüstös levelekkel, körülvéve sötét bokrokkal, melynek lombozata széles rozettákba hajlott. Egy csomó hajszálvékony lián csúcsán levendula díszes szirmok törtek át, és töltötték ki a teret két széles kagyló levelű növény között, leveleik belseje vakító türkiz színben pompázott. Masszív fák, tucatnyi méter átmérőjű törzsükkel törtek az ég felé, koronájuk olyan magasan volt, hogy nézésüktől is elszédült. Iszalagok lógtak vastag kötelekként az ágakról, a hatalmas virágok háromszög alakú szirmainak színe a legmélyebb karmazsin. Páfrányok tekeregtek vastag gyökerek között. Smaragdzöld moha tapadt az ágakra, megszakítva valami narancsvörös növény hólyagjaival, és a szélein citromsárga gombákkal. ()
Claire döbbenten bámult.
Érzékszervi túlterhelés. Kulturális sokkot kapott a bolygóváltástól. Dhalia tartomány virult az elméjében, az összes színével, illatával, ízével és átformálta a bionetet. Ami egykor zord erdő volt, buja dzsungellé változott.
Claire megbillentette a fejét. – Mindenki itt van?
Hangok kórusa érkezett válaszként.
– Akkor megyünk – mondta.”
* * *
„– Így nézett ki?- kérdezte Claire.
– Igen. Ez egy ezüst cápa a Koral-partról. ()
– Egyáltalán miből gondolod, hogy nő volt? – mormolta Claire.
– Az érzésből, ami elfogott, amikor súroltam az elméjét. Valahogy nagyon ismerősnek tűnt. Már találkoztam vele azelőtt. Azóta ezen töröm a fejem, de semmire sem jutottam – dörzsölte meg az arcát Ven.
Claire nem bírt magával. – Talán munkát keresett.
Ó, te idióta.
– Akkor fel is vettem volna – sóhajtott Ven.
Claire letette a kiürült teáscsészét az asztalra. – Pusztán akadémiai kíváncsiságból, de mit akarsz tenni, ha megtalálod?
– Térdre vetem magam, és azon nyomban megkérem a kezét.
– Mi?
Ven hátradőlve nevetett. – Látnod kellett volna az arcodat. Végül sikerült kizökkentenem a rendíthetetlen Clair Shannont.
Clair közel járt hozzá, hogy megüsse. – Az agyadra ment a bioneten töltött rengeteg idő.
– Ha megtalálom, megpróbálom megvenni – mondta Ven –, vagy megölni. Még nem döntöttem el.
– Ez egy kicsit túlzás.
– Ha a DDS találja meg, ők is ezt tennék – válaszolta. – Nem pusztán „A” kategóriájú mentál, de kiképzett. Olyan fajta harci tapasztalattal rendelkezik, amit csak évek alatt lehet megszerezni. A küzdelmünk során megtöbbszörözte önmagát. Másolatokat készített magáról, amik tőle függetlenül mozogtak. Csak egy-két másodpercig tartott, de nagyon hasznos lehet egy küzdelemben. Azóta is próbálok rájönni hogyan csinálta.
Igazán nem túl bonyolult. Gondolatokat küldesz a külsődről miliszekundumonként egymás után. Ugyan az a módszer, mint amikor árnyékot hozol létre. Claire leállította a gondolatmenetet, mielőtt szavakba öntötte volna.
– Nos, sok szerencsét a kereséshez. Én inkább haza megyek. Elég sok időt töltöttem már a héten ebben az épületben.”

2011. október 9., vasárnap

Rachel Gibson - See Jane Score - Jane vékony jégen táncol

Fülszöveg: A kissé önbizalom-hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról, elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról tudósít, éjszaka ír: álnéven Cicamaca botrányos kalandjait szövi és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját.
Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint az első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön...
"- Egyszer megkérdezted, mit látok, amikor a jövőbe nézek. - Tenyerét lecsúsztatta a nő karján és megfogta a kezét. - Téged."
Egy olyan romantika kedvelő, mint jómagam, gyakran azon veszi észre magát, hogy újabb és újabb írók után kutat, keresve a következő rózsaszín happy end adagot, ahol nem kell szájhúzogatásra okot adó kesernyés mellékíztől tartania, hanem nyugodtan átadhatja magát a könnyed szórakozásnak. Így esett, hogy amikor Rachel Gibson nevét egy blogbejegyzésben említették Susan Elizabeth Phillips és Jennifer Crusie nevével, elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne nézzem meg magamnak a regényeit. És azóta elkötelezett rajongója vagyok. Ezért is örültem, amikor múlt évben végre feltűnt első könyve a hazai boltok polcain. Csak egyet sajnálok, hogy a folytatásra ilyen sokat kellett várnunk.
Mint aki előtt teljesen ismeretlen a sorozat, olyan izgalommal téptem fel a postás által elém tett borítékot... hogy aztán szembesüljek azzal, amit már néhányan nehezményeztek a molyon. Milyen vékonyka! Megcsodáltam a lila szépséget jobbról, balról. Megállapítottam, hogy na ez az a címlap, amiről süt, hogy belül csajszis kikapcsolódós várja az embert. Majd visszatértem a gerinchez... nem lett vastagabb az alapos szemlézés közben sem. Nem értettem a dolgot. Felnéztem a polcomra... az amerikai kiadás nem tűnt anorexiásnak sorozattársai között. A rejtély nyitja csupán annyi, hogy jó két pontnyi mérettel nagyobb betűvel szedték, mint a többieket, hogy pöccre kijöjjön a 375 oldal. :) E lapszám mizéria kb másfél fejezetig tartotta magát gondolataim között, hogy aztán a feledés homályába vesszen, és átadja helyét az olvasás édes élvezetének.
Jane, a nulla divatgénnel rendelkező, szinglik rovatát vezető újságíró egy napon derült égből villámcsapásként megkapja a lehetőséget, hogy a város kedvenc csapatát kísérve tudósíthasson a hokiról. Egy aprócska baj van csupán ezzel, Jane semmit nem tud a hokiról... 'semmi gond, írtak már pár könyvet a témában' gondolja, és az így keresett plusz pénzből már saját lakást vizionálva elfogadja az ajánlatot.
Persze a csapat csöppet sincs oda az örömtől. Kapusuknak ráadásul van bőr a képén ezt hangosan is kimondani!
Lucnak aztán semmi szüksége rá, hogy egy pöttöm nő üsse az orrát a dolgaiba. Menjen csak vissza tehénfoltos pizsijeivel, leszbis szemüvegével oda, ahonnan érkezett, és hagyja, hogy nem épp szeplőtlen múltját, no meg végzetesnek hitt sérülését kirobbanó játékával mindenkivel elfeledtethesse. Csak épp van a nőben valami... ráadásul képes némi öltözőbéli inzultálással szerencsét hozni a csapatnak.
A szezon halad, a Chinooks menetel a döntő felé, hőseink pedig a kölcsönös elutasításból előbb haveri kötekedésbe, majd baráti légkörbe... aztán szerelembe sodródnak. Igen, egy átlagosnál is átlagosabb nő horgára akasztja a bűnszexis sportolót.
A regényt nem a nagy sztori adja el, hanem az apróságok. Az, hogy a főszereplők mindketten mutatnak egy képet a világnak, ám sokkal többek annál. Az, hogy a titkaik mennyire meghatározzák őket, mégis nehezen állnak elő a farbával. Az, ahogyan két erős egyéniség hecceli egymást. Az, ahogy a dolgaik alakulnak... Tényleg, semmi extra nincs a lapokon, mégis olyan jó.
Nem álltam meg nevetés nélkül Luc ' a csapat visszavár' ajándékát, annyira találó.
"Egy vékony, puha kötésű könyvet hozott rózsaszín szalaggal átkötve. Hokinyelv: Szakkifejezések, bölcsességek és badarságok, amiket a tévéből nem lehet ellesni."
Szintén mosolyfakasztó volt elképzelni Darby feltűnő ingeit vagy épp olvasni a csapat ugratásokat (a döglött egértől szerintem én totál begőzöltem volna). Ki bírta ki vigyor nélkül Jane belső monológját miközben keresztül vág a 'szinkron herevédő-sztriptíz'zé változott öltözőn? Én biztosan nem.
A szívellágyulást Marie karaktere garantálta. Az alig ismert, sok-sok évvel idősebb bátyjához került, frissiben megárvult tini jelenetei Lucot teljesen kiemelték az önző macsók közül, de mindezt úgy, hogy nem esett az írónő át a ló túloldalára. Nem akart önfeláldozó kiscserkész nagytesót csinálni az élsportolóból, csak megmutatta, ahogyan próbál ott lenni, helyesen dönteni a sok csetlés botlás közepette.
Ha kedvenc jelenetet kellene választanom, akkor a darts párbajt bár dobogóssá választanám (férfiak, és az ő versenyszellemük...), mégis a tuti befutó a regény 231-ik oldala lenne, amikor a PMS-től szenvedő Janehez Luc beállított egy zacsi M&M'sel, melegítőpárnával (hölgyek, ki ne örülne ezeknek?), és jéggel saját sajgó térdének. Null szex, még csak randihelyzet sincs, de az ilyen csendes pillanat mutatta, hogy ők ketten pár lettek.
Persze a kötekedők mondhatják, hogy a történet egy marék jól ismert fordulat és sztereotípia összekutyulva és felmelegítve. Erre a vádra csak legyintek egyet, mert az írónő úgy tette mindezt, hogy a végeredmény számomra üdítő, szórakoztató, szexis kis olvasmány, ami az őszi szürkeség beköszöntével is napsugarassá változtatta a szobámat.
Ó, még egy apróság, ami feltűnt, és nem hagyhatom szó nélkül! A játék leírásaiból, a meccs jelenetekből szinte sütött a sportág szeretete. Még pár ilyen könyv, és nem fogom tudni megállni, hogy ki ne látogassak a Miskolci Jegesmedvék valamelyik mérkőzésére.
A modern kori románc kedvelői jól teszik, ha megjegyzik Rachel Gibson nevét. Nálam a kedvencek polcán a helye!

A könyvért az ATHENAEUM KIADÓnak tartozom köszönettel


2011/67.
Contemporary/08.


Kiadó: Athenaeum 2000 Könyvkiadó Kft.
Megjelent: 2011.
Formátum: puhatáblás, 260 oldal
Sorozat: Hokisok 2. kötet


2011. október 4., kedd

Interjú Karen Rose-al

Karen Rose neve a suspence műfajért rajongók előtt nagy valószínűséggel ismeretes, vagy ha nem, érdemes mihamarabb pótolni a lemaradást. Tizenkét regényéből magyar nyelven eddig négyet (Halj meg értem, Sikíts értem, Gyilkolj értem, Érints meg) adtak ki, az ötödik, Számolj tízig címmel a hírek szerint hamarosan a boltok polcaira kerül.
Ám egy könyvmoly mindig türelmetlen, mindig örül a híreknek, hogy azok mazsolázgatásával is könnyebben teljen a várakozás. Szerencsénkre akadt egy kis csemege; egy interjú, amely a szerző legutóbb megjelent könyve, a You Belong to Me kapcsán készült. :)


Az cikk eredetije itt található a világhálón.

A teljes tartalom magyarul IDE KATTINTVA olvasható el.
A fordítás elkészítéséért Weisz Böbének tartozunk hálás köszönettel.

2011. október 2., vasárnap

J.R. Ward - Envy

Tartalom: Hét halálos bűn. Hét megmentendő lélek. Egy férfi és egy nő, a veszély, vágy és feloldozás mezsgyéjén imbolyogva...
Egy sorozatgyilkos fiaként a gyilkossági nyomozó, ifjabb Thomas DelVecchio a gonosz árnyékában nőtt fel. Most, állampolgári kötelesség és vak gyűlölet között egyensúlyozva vezekel apja bűneiért. Veck szemmel tartásával Sophia Reilly-t, a belső ügyosztály tisztjét bízzák meg, aki nem csupán szakmailag, de magánemberként is érdeklődik a férfi iránt. Ám Veck és Sophia mindketten kíváncsiak valakire...

Jim Herron-ra, a titokzatos idegenre, aki bármit megtenne, hogy megmentse démoni ellensége legutóbbi áldozatának lelkét, amely most bizonytalanul lebeg menny és pokol között. Mielőtt Herron végezhetne a feladattal, Veck és Sophia nyakig merül a jó gonosz ellen vívott csatájában, ahol nem kevesebbet, mint a teljes kárhozatot kockáztatják.
Nagyon remélem, nem én vagyok az egyetlen olyan könyvmoly, akinek a sorozat folytatások néhanapján komoly fejtörést okoznak... Bennem bizony alkalomadtán birokra kel az optimista, kitartó könyvmániás a csalódott, pesszimista énemmel. Legyen bármily' nekem kedves szerző új, sok folytatásos regényfolyamáról szó, mindig kételkedek, vajon képes lesz-e az író(nő) ismét olyat alkotni, mint amit már megszerettem tőle. S valljuk be, az esetek kb 50%-ban sajnálatosan a válasz: nem.
Ward Bukott angyalai - fogalmazzunk úgy - nem ragadtak magukkal annyira, mint a Fekete Tőr Testvériség tagjai. Így, a harmadik felvonás után sem vagyok tökéletes bizonyossággal meggyőződve arról, hogy a kedvencek képzeletbeli polcán lenne a helyük, de! Bár vonakodva kezdtem bele az olvasásba, nem vagyok csalódott. A lázas izgalom, a 'hamm, egyszerre szeretném felfalni' kapkodás nem kaparintott a karmai közé, lassan, komótosan fogyasztottam a lapokat. Azaz, az elsöprő, könyvjelző döntögető siker ugyan elmaradt, de jó volt, kellemesen szórakoztató, és ha nem is falkaparó türelmetlenséggel, de várom a folytatást.
Nem titkolom, ebben a várakozásban közel sincs akkora szerepe Jimnek, mint magában a regényben. Legyen bármennyire is ő a kiválasztott, aki a jók oldalát képviseli a gonosz elleni harcban, nálam kissé háttérbe szorult. Nem szeretnék érzéketlennek tűnni, de már-már túlzásnak érzem, hogy ennyire megszállottja Devina legutóbbi áldozatának. S ha már a csini barna nőcskeként parádézó démonnál tartok... ezúttal mellőztük, hogy agykurkászhoz szaladgáljon, ellenben még undorítóbb, mint korábban. Mondjuk nehezen tudom feldolgozni, hogy míg ő mindent bevetve, teljesen sportszerűtlenül játszik, addig Nigel még egy tippel sem hajlandó irányba állítani Jimünket, aki előtt viszont le a kalappal körmönfontságáért.
Az ebben a fordulóban megmentendő lélek és lélektársa - Veck és Sophia - teljesen megnyertek maguknak. Kedvemre való, ahogyan a szinte első pillanatban fellángoló testi vonzalom ellen próbáltak mindketten küzdeni, majd persze elvesztették a csatát, belebonyolódtak egymásba, kezdtek ráhangolódni a másikra, de nem volt rögtön a 'gondolatából is mindent tudok, és csak mi a világ ellen' felállás.
“Come here. I need to hold on to you."
She felt the same way. And when there was no distance between them, it was like coming home.”
Ehelyett, amikor Sophia tudomására jutnak bizonyos információk, felmerült benne, hogy Veck mégis csak rossz fiú. S ahelyett, hogy világtól elrugaszkodott módon mindent odavetne, realisztikus módon reagált. Próbált professzionális, higgadt és összeszedett lenni, habár belül vívódott. S talán pont emiatt a belső vívódás miatt volt nyitott meglátni a valóságot. Rendben, azt azért be kell ismernem, hogy kétkedését és hirtelen szakítását én nem tudtam olyan könnyedén szó nélkül hagyva megbocsátani, mint főhősünk.
Ó igen, Veck. Először kissé tartottam attól, hogy mi lesz ebből a tükör letakarósdiból, de Ward egészen emészthető magyarázatot tálalt fel. És a pasi ettől a defekttől eltekintve a 'gyere anyucihoz' kategória. Csöppnyit rossz, de ez a rosszaság csak arra vár, hogy A NŐ keresztül lásson rajta, megérintse a lelkét, és előhívja belőle a szerelméért mindent, megszelídített macsót. Nem mindenkinél működik, de engem meghódító formula.
“Scratch what I said before. I think I am falling in love with you. Right here. Right now.”
Amin elméláztam: Most akkor mi is a helyzet az írónővel és a homoszexualitással? Megvan a V és Butch kapcsolat? Ott is megvan az a kis felhang, ami itt Adrian és Eddie között. Tudjuk, hogy nincsenek együtt, nem is lesznek... és akkor kapunk egy olyan jelenetet, ahol enyhén szólva is homlokra szalad a szemöldök. Aztán pedig ott van Nigel és Colin kapcsolata. Meghatott érzelmeik mélysége, csak épp a nagy képbe nem tudom igazán beilleszteni ezt a puzzle darabot. Vagy ha már itt tartunk az egész meleg témát. Viszont nem tudom megérteni, hogy sem itt, sem a Testvéreknél miért nem lehet a lelki és a testi dolgokat összepakolni egy párhoz. Node az túl egyszerű lenne Wardhoz, és engem nem zavarna ennyire be, nem igaz?
Amin örvendezek: Mármint amellett, hogy volt, van és lesz Adrian? Oké, kissé bejön az angyal. Pláne az ilyen pillanatokban:
“[Devina] “You know, Adrian, you ever get bored with being a Goody Two-shoes, you could come over to my side.”
“Because you have cookies, right.”
Those black eyes returned to his own. “And so much more.”
“Well, I’m on a diet. Sorry—but thanks for the invite
Tehát, örülök, hogy ezúttal nem kell azon töprengenem, vajon mire utal a regény címe. Mert azt hiszem, rátaláltam a kulcs-"párbeszédre":
“I fucking hate them,” Devina said, crossing her arms over her breasts.
Bet you do, he [Jim] thought. Because those were two people in love right there.
And the envy was killing her, her face screwing down tight, eyes lighting up with hatred. She wanted that with him.
Mindent egybevetve lekötött a regény. Azoknak, akik kedvelik J.R. Ward stílusát, érdemes belevágniuk, különösen, ha mind a contemporary-t, mind a paranormális románcokat szeretik, mert itt aztán érdekesen keverednek.

2011/66.
Paranormal/29.
Ebook/20.

Kiadó: Signet
Megjelent: 2011. szeptember
Formátum: Kindle Edition / Amazon
Sorozat: Bukott angyalok 3. kötete

Egyéb: A szerző facebookjára augusztusban felkerült részletek magyar fordítása megtalálható Lukács Andrea honlapján.
Két rejtett FTT cameot tudtak felfedezni az igazán elkötelezett rajongók:
  1. Csak nem Butch Escalade-je suhant el a könyv elején?
  2. Throe lenne, aki magára vállalta az igazságosztó kaszás szerepét a történet végén?

 
back to top