Jennifer Crusie - Maybe This Time - Álmaimban kísértesz

Fülszöveg: Andie Miller változást akar: hozzámenni a vőlegényéhez és maga mögött hagyni a múltját, különösen ex-férjét, North Archert. Ám ekkor a férfi kér még tőle egy utolsó szívességet. Egy távoli rokona halálakor North két kis árva gyámja lett, akik már három nevelőnőt elűztek maguk mellől. North-nak különleges emberre van szüksége, és ez nem lehet más, mint Andie.
Amikor Andie találkozik a két gyerekkel, rádöbben, hogy a helyzet aggasztóbb, mint hitte. Carter és Alice megrémítik, a ház düledezik, a házvezetőnő pedig egy rémséges szipirtyó. Ráadásul Andie vőlegényének meggyőződése, hogy ez az egész nevelőnősdi átlátszó kísérlet arra, hogy North visszaszerezze Andie-t és könnyen lehet, hogy igaza is van. Az öreg házban Andie álmait ugyanis kísérteni kezdi North és a múltbéli falrengető szex emléke. És színre lépnek horrorosabb kísértetek is.
Közben felbukkan egy önmagában kétkedő parapszichológus, egy harapós médium, Andie Tarot-kártya vető anyja, egy bosszúszomjas ex-anyós, és természetesen a féltékeny vőlegény… Ráadásul úgy tűnik, North sem éri be holmi álomszexszel.
Andie próbál megszabadulni a sok vendégtől, a kéjsóvár kísértetektől, megmenteni a gyerekeket és saját magát a múlttól. Persze az is lehet, hogy a sorsnak más tervei vannak…

Ezt a regényt nehéz lenne műfaj skatulyába szuszakolni. Egy csipetnyit romantikus, kissé misztikus rémregény, egy csöppnyit természetfelettis nyomozós.
Egy biztos, Ms Crusie hat évnyi társszerzősködés utáni visszatérő könyve engem teljesen elszórakoztatott, minden fejezet végén izgatott várakozással lapoztam, vajon mit hoznak az elkövetkezendők, gyakorta kaptam azon magam, hogy borzongva lúdbőrözök a kísérteties eseményektől, vagy épp félhangosan kuncogva ingatom a fejem a szemem előtt kibontakozó őrültek házában zajló dolgokon.

"– Flo, segítségre van szükségem – mondta, amikor anyja felvette a telefont.
– Andie! Mi a baj? – Halkabban folytatta. – North az?
– Nem hiszek a szellemekben – mondta Andie, hirtelen rádöbbenve, hogy Flo felségterületére téved majd az elkövetkező beszélgetésben.
– Hát persze, hogy nem, kicsikém. Vannak ott szellemek?
– Lehet, hogy lassan megőrülök. Vagy hallucinálok. Esetleg agydaganatom van.
– Nem, édesem, sok ember lát szellemeket.
– Igen, de ők őrültek.
– Amerika negyvennyolc százaléka hisz a szellemekben.
Az, hogy Flo statisztikákkal dobálózott, legalább olyan nyugtalanító volt, mint a statisztika maga."

Az ijedős nyugtalanságért talán nagyban hibáztathatom a sok B kategóriás horror mozit, amelyeknek mintha még vérfagyasztó zenéje is felcsendült volna a fülemben... Példának okáért Miss J koponyáján üres feketeséggel tátongó szemüregek említésénél. Rémes, a szó szoros értelmében! Élénk képzeletem képes volt a frászt rám hozni... el is határoztam immár sokadszor, hogy én aztán örökre maradok a romantika műfajának környékén... itt is érhetik meglepetések az embert.
A rideg rémségek ellenpontjaként káprázatosan élő, szerethető karakterek egész sorát vonultatta fel az írónő. Rögtön itt a két 'fő'szereplő. A találékony, éles eszű Andie, akinél imádtam, ahogyan önmagával megvitatott mindent; és North, aki először hideg szívű ügyvédnek tűnik, de aztán kiderül, hogy ez csupán a körülmények által rákényszerített álarc. Kettejükről nekem a habókos családból származó, szabad szellemű Dharma és az előkelőbb, ügyvéd családból származó, maga is a jogot választó Greg ugrott be a Kettőn áll a vásár sorozatból.

"– Először az illatodat veszítettem el. Három héten át nem mostam ki a párnahuzatokat, aztán Lydia felküldte a takarítókat, és az illatod odaveszett. Nehéz felidézni egy illatot. (...)
– A hangodat tovább megőriztem. Legalább egy évig. Aztán szereztem egy kazettát. Tudod, vezetted az iskoládban azt a reggeli műsort. Szereztem róla egy felvételt, hogy hallhassam a hangod. Becsuktam a szemem és elképzeltem, hogy ott vagy velem a szobában. De csak egy szalag volt és a hangod nem pont ugyanúgy szólt, így elvesztettem azt is.
– North…
– Az arcodat viszont soha nem felejtettem."

Abszolút nem volt túlcifrázva a kapcsolatuk, visszafogottan melengető volt. Mindvégig tudhattuk, hogy messze nincs lezárva közöttük az egykori szerelem, hisz mindketten sokat töprengtek a múlton, gyakran visszaemlékeztek egy-egy pillanatra tíz évvel korábbi közös életükből. Egyetlen dolgot nem értek, miért voltak olyan tökfejek, hogy hagyták elsikkadni a szerelmüket. Még jó, hogy így egy évtizeddel később leültek tisztázni a sérelmeket. Node, nem csak én gondoltam a könyv különböző pontjain, hogy az Archer férfiak nem egészen százasok, tulajdon anyjuk is hangot adott nemtetszésének:

"Lydia leplezetlen bosszúsággal nézett rá. – Két idiótának adtam életet. A nagyobbik fiam nem tudja megtartani a feleségét, a kisebbik fiam meg olyan nők után rohangál, akik leginkább egy fogsorból meg egy frizurából állnak."

A gyerekek, Carter és Alice, a másod-főszereplő páros. Édesek, s ahogyan már megszokhattuk Crusie-tól, kissé koravén gyerkőcök, akik bár roppant éleslátásról tesznek tanúbizonyságot, mégis gyermeki létükhöz illően viselkednek. Érdekes, hogy a köztük és Andie közötti kapcsolat milyen szépen alakult a könyv egészében, s míg csodálatosan átadta, hogyan kezdtek kötődni egymáshoz, bízni egymásban, addig a regény romantikus vonala mennyivel jobban a háttérbe húzódott.
Két karaktert mindenképp szeretnék még megemlíteni, mert számomra sokat hozzátettek a könyv élményéhez: A médium Isolde - "valahol negyven és a halál közt járt és olyan volt az arca, mint egy fejsze: magas homlok, magas arccsontok, hosszú orr, lógó áll és a sok függőleges vonalat csak Kleopátra-szeme és a keskeny, zöld, párducmintás szemüvege törték meg, és az ajkai, amelyek olyan hatalmasak és vörösek voltak, hogy szinte szó szerint fülig értek" :) -, és a tudós Denise. Két meghökkentő, különc, bogaras alak, akikkel szívesen találkoztam volna magam is.
A cselekményről kár lenne külön írni, ezt olvasni, és élvezni kell. A szó szoros, és átvitt értelmében is szellemes, magával ragadó, olvasmányos történet. De aki kézbe veszi, ne szokványos románcra számítson!

A könyvért a KELLY KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/69.

Contemporary/09.

Kiadó: Kelly Kiadó Kft.
Megjelent: 2011.
Formátum: puhatáblás, 352 oldal
Sorozat: önálló kötet

Egyéb: A könyv hivatalos honlapja. (angol) Az érdeklődők itt nem csak azt nézhetik meg, hogy hányféle fedélterv közül került ki a hazai kiadáshoz is adoptált borító kép, de megtalálható a könyv playlistje - dalokhoz fűzött kis magyarázatokkal a szerzőtől -, valamint Andy híres banán kenyerének receptje is.