Sherrilyn Kenyon: One Silent Night
A nagy 'újraolvasom a sorozatot' döntésem előtt ezt a regényt egész egyszerűen kihagytam. Amikor megláttam, hogy a főszereplő a mindig Acheron ellen ármánykodó Stryker, valahogy nem lettem olyan kíváncsi, mint a többire.
Azt kell mondanom, botor dolog volt elhamarkodottan ítélni, mert valahogy szerethető lett a múlt részleteinek megismerése után a 'főgonosz'. A szerelmi szál maga olyan, mintha egy kedves adalék lenne miközben egy, a következő köteteket meghatározó új harc alapjait rakná le az írónő. De ennek ellenére jó volt olvasni, hogy a fiatalkori szerelem újra virágba borulhat. Itt szeretném megjegyezni, hogy Apollo egy aaaaakkora rohadék, hogy á, kész. Az Acheronban eleve meggyűlöltem, de most, hogy megtudtam, hogy a fia életét is milyen sikeresen tiporta össze, még jobban utálom, csatlakozott a nem szeretem istenek sorába Zeuszhoz és Achronhoz. Ami nagyon tetszett a regényben, hogy van Acheron, amint karácsonyfát díszít Torival, oké, aztán meg harcol is persze; Nickről olyanok derülnek ki, hogy wow, leesett az álam; kiderült már konkrétan, hogy Ash miért is tűri el Strykert; Jaredre nagyon kíváncsi lettem - jaj, és a nyuszis démonja :D ; Hadesz megint jó fej és... komolyan, olvasni kell ezt is. Két dolog zavart. 1. Az isteneknek minek kell folyton bevetniük az összekötöm az életerőmet mással ötletet? 2. Sajnos, nem haladtunk az időben, hiszen a történések az Acheron kötet epilógusa előtt játszódnak.
2010/9.