Kristan Higgins: The Best Man - Esküvő ​újratöltve

Miután az oltár előtt faképnél hagyta a vőlegénye, Faith Holland úgy döntött, egy másik városban kezd új életet. Néhány év múlva, immár idősebben - és egy kicsit bölcsebben is - elhatározza, hogy itt az ideje visszatérni a New York állambeli Manningsportba, ahol a családi szőlőbirtok és borászat, a Kék Gém Pincészet is található. Végre készen áll, hogy - egy pohár vörösbor mellett - szembenézzen a múltja kísérteteivel, amelyek közül az egyik Levi Cooper, a helyi rendőrfőnök - Faith szomszédja, valamint az egykori vőlegényének a legjobb barátja. Noha a nő egyre több dolgot vesz észre vele kapcsolatban- és nem csak a gyönyörű zöld szemét -, ami eddig nem tűnt fel neki, azt mégis nehezére esik elfelejteni, hogy a férfi kulcsszerepet játszott az esküvője meghiúsulásában.
Faithnek persze nemcsak a férfival kell megvívnia a maga csatáit, hanem a saját családjával is. Ha a rengeteg családi dráma nem tereli el a figyelmét, még az is meglehet, hogy valami rendkívül értékesre bukkan, és az élete olyan fordulatot vesz, amelyben ez idáig reménykedni sem mert.

Kisvárosi miliő? Kotnyeleskedő, lüke család és barátok? Némi közös múlttal rendelkező, gyűlöllek imádni, imádlak gyűlölni főszereplő páros? Igen. Igen. És ó, igen. Kristan Higgins Esküvő újratöltve című kötete ezt mind szállította, méghozzá kellemes stílusban tálalva. Könnyed kikapcsolódással, amolyan bájos, feel-good történettel ajándékozott meg.
Akadtak olyan jelenetek, amelyeken elképesztő jókat szórakoztam; nehezen is tudnék kedvencet választani a női felsőt bekebelező automata toalett, a játékos kedvű eb öleléséből történt rendőri csirkementés, vagy épp a szexuális életük megfűszerezésével ügyetlenkedő házaspár közül. Nagyra értékeltem, hogy a mosolyogtató jelenetek mellé azért jutottak olyanok is, amelyek az élet fájdalmasabb arcát mutatták meg. Különösen az a pillanat gyakorolt rám mély benyomást, amikor a négy afganisztáni küldetést leszolgáló, kitüntetett katonából lett serif elmélázott azon, hogy most olyan idős emberek segítségére siet gondolkodás nélkül, akik anno, a lakókocsiparkban töltött gyermekkora idején olyan fájdalmasan lenézték a családját.
Ugyanakkor a regény tényleges románc része úgy érzem, lehetett volna sokkal több annál, mint amit nyújtott nekünk az írónő. Voltak szívmelengető apróságok, ezt nem tagadom. A tiniként elcsattant csókra való visszaemlékezés, a régóta őrizgetett rózsakvarc szív és az a rövidke üzenet mind kedves adalékok voltak. Az pedig, ahogyan Levi segített Faith-nek új megvilágításban látnia élete legszörnyűbb emlékét, valóban megindító volt. Viszont ezek nem tudták velem feledtetni, hogy a könyv első fele csupán egy hosszúra nyúlt, lassú folyású felvezető. Plusz nekem picit rosszul esett, hogy a szenvedélyes percekből semmit, de semmit nem láthattunk. Ám a leginkább az zavart, hogy nem sikerült közel férkőznöm a főhős érzelmeihez. Nem nyílt meg, nem fedte fel a sebeit, a gyötrő gondolatait a szerelme előtt, ráadásul számomra érthetetlen, hogy miközben az őt csúnyán dobó, majd hirtelen újra feltűnő exével foglalkozott és hanyagolta Faith-t, hogyan volt képes egy elkapkodott következtetés alapján egyszerűen szakítani a lánnyal.
Mindent összevetve mégis azt mondom, csendesen ellazító délutánt szerzett nekem az első Kék Gém Pincészet kötet. Ami a – reméljük, magyarul szép sorban érkező - folytatásokat illeti, örömmel látom, hogy a Holland család két facér tagja, Honor és Jack mellett az O’Rourke ikrek is párra találnak majd.

Kedvenc idézet:
„A szeretet talán nem csak azt jelenti, hogy az ember vesz a párjának egy csokor rózsát néhanapján. Sokkal inkább azt, hogy kitartanak egymás mellett, amikor nehéz, amikor az egyikük elviselhetetlen, vagy fáradt.”

Zenék a könyvben:

Justin Timberlake - SexyBack ♪ ♫ ♬
Johann Pachelbel - Kánon D-dúrban ♪ ♫ ♬
Justin Timberlake - Rock Your Body ♪ ♫ ♬
Perry Como - And I Love You So ♪ ♫ ♬
The Rolling Stones - Beast Of Burden ♪ ♫ ♬

Könyvinfók:


Kristan Higgins

moly
goodreads
Kiadó: General Press
Fordító: Pálfalvi Ilona
ISBN: 9789634521280
376 oldal, kartonált

Műfaj: jelenkori románc
Sorozat: Kék Gém 1.
Elbeszélés módja: E/3, múlt idejű

Ki? Levi Cooper (32) & Faith Elizabeth Holland (31)
Hol? Manningsport (New York)
Mikor? augusztus vége → november
Érzékiség? ártatlan
Szerelmi háromszög? elhanyagolható
Lezárás? boldog
Önállóan olvasható? igen
01.15. - Betonka szerint a világ...
01.17. - Angelika blogja
01.19. - Kristina blogja
01.21. - Szembetűnő
02.23. - Könyvvilág

Nyereményjáték:

Mostani játékunkban a világ híres-neves szőlőtermő régióit fedezzük fel. Minden állomáson, találtok egy-egy leírást, amely alapján ki kell találnotok, melyik borrégióról lehet szó.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.)
Az Egyesült Államok leghíresebb borvidéke, Kaliforniában, San Franciscótól északra, egy hozzávetőlegesen 30 km hosszú völgyben terül el, párhuzamosan a Sonoma völggyel. Mediterrán éghajlatú vidék, a nap szinte mindig süt, a talaj vulkáni eredetű, és ezek a jellemzők alkalmassá teszik a szőlőtermesztésre.
a Rafflecopter giveaway