2018. január 1., hétfő

Évösszegző szülinapi statisztika

Szinte hihetetlen, hogy ma pontosan 8 éve, 2010. január elsején született meg itt az első bejegyzés, a Helló világháló. Azóta 543 könyves beszámoló került fel az oldalra és mindannyiótoknak hála túlléptük a 2,7 milló kattintást. Bár évről-évre csökken a bejegyzések száma, úgy érzem, a tavalyi 63 darab sem rossz szám, hiszen a betervezett heti egy átlagot végül csak sikerült túlteljesíteni az elég izmosra sikerült novembernek hála. Annak pedig külön örülök, hogy a J.R. Ward hírmorzsa összefoglalót és egy röpke dühöngő agymenést leszámítva mind értékelés volt, közöttük két élménybeszámoló (The Chosen & New Camelot trilógia), három recenzió, harmincnégy blogturnés részvétel és huszonként angol nyelvű előolvasás.

2013 nyarán a blog kibővült a könyves világ híreire koncentráló facebook lappal, amelyet mostanra már 2852-en követtek. Köszönet minden egyes kattintásért! 2015 szeptemberében kezdtem kacérkodni az instagram használattal, s múlt évben végre sikerült nagyjából rendszeresen posztolva 48 képet megosztanom. Sőt, két olyan könyves turnéban is részt vállaltam, amely kimondottan ezt a közösségi oldalt vette célba.

Persze mindennek az alapja az olvasás, így nézzük a 2017 évi számokat!
Szerettem volna valamivel több történetet megismerni, mint a korábbi esztendőkben, mert bármilyen furán hangzik is, a blogolás első hat évében fokozatosan csökkent az éves olvasásaim száma, s bár 2016-ban sikerült megfordítanom ezt a tendenciát, még mindig elmaradtam a 2000-es évek 130-as átlagától. E téren nem lehet okom panaszra. 143 db olvasással, 44.200 oldalnál is többet sikerült bekebeleznem. Ugyan egy képregény kötet, valamint 8 db száz oldal alatti novella szintén szerepel a nyilvántartásban, mégis elégedett vagyok, hiszen ott figyel azért néhány 600 oldalas féltéglácska is. A leghosszabb darab s egyben az év utolsó elolvasott példánya Mariana Zapata The Wall of Winnipeg and Me című regénye volt a maga 674 oldalával. Amúgy ezt és még egy kötetet az írónőtől a Könyvmolyképző Kiadó tervezi elhozni a magyar olvasóknak, s őszintén, csak ajánlani tudom a beszerzésüket.

A múlt januárnak úgy vágtam neki, hogy a számok mellé három további vágyat fogalmaztam meg: ➊ vegyek kézbe több megosztó történetet ➋ ismerjek meg néhány új M/M sztorit ➌ s egyáltalán, olvassak ismét többet angolul.
Az első pontnak köszönhetem az All the Ugly and Wonderful Things élményét, és az amazonról kitiltott The Wild furcsaságot. Az LMBTQ kalandozásaim több szuper olvasmányt hoztak, nehéz is lenne kedvencet választanom. A leglehengerlőbb talán T.J. Klun Wolfsongja volt, de biztosan folytatni fogom Santino Hassell Barons sorozatát és Avon Gale hokis szériájából is jó lenne sort keríteni a még kimaradt darabokra. Ami a harmadik pontot illeti, szerintem megveregethetem a vállamat, hiszen mindössze 35 magyar kiadás került be a 2017 évi olvasásaim közé, azaz 75% körüli az eredeti nyelvű darabok száma. Hurrá!
Élmények tekintetében ugyancsak szuper évet zártam, mert rengeteg isteni regényt sikerült választanom, olyannyira hogy még top tízes listára sem igen tudnám leredukálni a kedvenceimet.

A beszerzések bezzeg már nem adnak okot ekkora örömködésre, már csak a helyszűke miatt sem, hisz az általam birtokolt 1836 kötet lassan uralni kezdi a lakást. A mindössze 19 magyar nyelvű könyv vásárlása persze irtó remekül hangzik, viszont 25 angol kötet is becsúszott melléjük, közöttük pár, horribilis postaköltséggel járó dedikált darab. Ám ez még mindig nem ijesztené halálra egy könyvmoly pénztárcáját! Ami szerintem rémisztő, hogy 151 ebook került a kindle könyvtáramba. (Helyesebben ennyi árazott példány, mert a 0 dolláros beszerzéseket inkább ne vegyük számba.) Egyetlen mentségem, hogy ezek közel három negyedét elképesztő akciók keretében sikerült bezsákolnom. Bevallom, iszonyat nehéz ellenállni, amikor azt látom, hogy egy-egy olyan regény, amivel szemezek már egy ideje, még 350 Ft-ot sem kóstál. Legutóbb például Leylah Attar három írására csaptam le összesen egy ezresért.

S mit tervezek 2018-ra?
➤ A magyar nyelvű kiadások vásárlását továbbra is szeretném alacsony szinten tartani, esetleg még tovább csökkenteni. Már csak azért is, mert a két Romantikus írók és olvasók találkozó, amire szeretnék eljutni februárban illetve júniusban, egészen biztosan romlásba dönti a malacperselyemet. Az e-könyves beszerzéseknél a havi maximum 10 darabot célzom meg, meglátjuk, mennyire sikerül erősnek maradnom.
➤ Szuper lenne növelni a rövid értékeléseim számát, mind a molyon, mind a goodreads felületén.
➤ De mindenek előtt szeretném ismét túlszárnyalni a heti két olvasás átlagát, lehetőleg úgy, hogy főként eredeti nyelvű darabok között válogatok. A listán számomra olyan új szerzők szerepelnek, mint: Jane Harvey-Berrick, Rachel Higginson, Suanne Laqueur, Emma Scott vagy L.J. Shen. Ugyanakkor folytatni szándékozom Tessa Dare, Whitney G, Helena Hunting, Mia Sheridan és Mariana Zapata műveinek megismerését. Ezek mellett azonban nyitott vagyok minden új kalandra.
➤ A blogbejegyzések számában nem tervezek növekedést (bocsi!), viszont bízom benne, hogy nem feledkeztek el rólam, s a kieső időkben találkozunk majd a facebook, instagram, moly és goodreads berkeiben.

 
back to top