Mia Sheridan: Preston's Honor

Annalia Del Valle egész életében szerette Preston Sawyert. S bár egy elszegényedett bevándorló tanyasi munkás lányaként számkivetve, egy csöppnyi, tákolt viskóban nőtt fel a kaliforniai Central Valley-ben, a szíve szabadságra lelt a tájban, a Sawyer Farm végeláthatatlan lankáin, és egyetlen barátaiban, a két fiúban. Preston kissrác kora óra vágyódott Annalia után. Ám testvérének adott becsület szava távol tartotta a lánytól, míg egy forró nyári estén már képtelen volt tovább ellenállni. Egy estén, amely olyan események láncolatát indította el, ami mindannyiuk életét örökre megváltoztatta. Miután hat hosszú hónapra egy szó nélkül eltűnt, Annalia visszatér szülővárosába. Eltökélte, hogy visszaszerzi szívét, életét, és a gyermekét, akit magára hagyott - a fiát, aki a szerelem, a szenvedély, és az oly hosszú sóvárgás utáni röpke beteljesülés pillanatában fogant. Preston túljutott a gyászon, elviselte a pusztító aszály és a gyötrő szívfájdalom kínjait, ám nem biztos, hogy képes lesz ismét túlélni Annaliát. Talán meg sem próbálja, talán a büszkeség és a keserűség visszatartja attól, amire mindig áhítozott...

Mia Sheridan valamennyi keserédes regénye nyomot hagyott a szívemben. Az ikrek csillagjegy által ihletett Preston’s Honor esetén sem történt ez másként, mert ez a fájdalmasan gyönyörűséges new adult románc a barátság, az első szerelem, a második esély, a félelmek és a túlélés gyönyörű szőttesével kápráztatott el.

Voltaképp rögtön a prológusnál elvesztem. Már az a pár oldal annyira mély hatást gyakorolt rám, hogy vágytam megismerni a bemutatott fiatal pár történetét, látni akartam őket együtt, boldogan. S a szerző pontosan ezt adta meg nekem méghozzá elképesztő tehetséggel. Érzelem dús utazásra vitt, amellyel újfent bebizonyította, hogy bár a szerelem olykor nem tökéletes, sőt, gyakorta kaotikus és zavaros, mégis mindennél csodálatosabb.

“Part of my love for Preston was like a slow-moving river that had gained breadth and speed over time. And another part came in short burst of white-hot lightning, marking the very moments when the love in my heart had charged and intensified.”

Rengeteg dolgot szerettem ebben a könyvben! Mia megkapó sorai ezúttal is elvarázsoltak. S el sem tudom mondani, mennyire becsülöm, amiért mert ilyen őszinte nyíltsággal szólni a bevándorlók nehézségeiről, hiszen ma ez minden korábbinál fontosabb probléma a világban. Tetszett, hogy olyan történetet mesélt, amely bővelkedett hullámhegyekben és hullámvölgyekben, akár csak a való élet. Imádtam, hogy ilyen szépen bemutatta, hogyan próbál helytállni Preston és Lia a nehézségek közepette, és hogyan igyekezek rátalálni a boldogságra. Tagadhatatlan, hogy ezek ketten alaposan megkutyulták a dolgokat azzal, hogy felcserélték az események megszokott sorrendjét. Ezért mielőtt közös jövőt tervezhettek volna, meg kellett nyílniuk a másik előtt, s meg kellett tanulniuk őszintén megosztani egymással a gondolataikat, a félelmeiket, az álmaikat. Meg kellett bocsátaniuk egymásnak, s meg kell tanulniuk bízni a másikban. Ez pedig nem kevés időbe telt. Ugyanakkor én nagyon örültem, hogy tanúja lehettem ennek a lassú, óvatos fejlődésnek. Hogy is ne, hisz olyan nagyon a szívembe zártam őket.

“Loving Annalia was many thing for me, but easy had never been one of them. Wild, breath-stealing, joyful, heart-wrenching even, but easy? No.”

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy olykor közel jártam hozzá, hogy kifogyjak a türelemből, s bizony nem egyszer vérzett a szívem értük. Bosszússá tett, hogy buta hibák, félreértések és a bizonytalankodás mennyi közös pillanattól megfosztotta őket. Szóval nem mondanám épp könnyed kis romantikusnak ezt a történetet, de lefogadom, hogy az írónő rajongói most sem fognak csalódni.

Kedvenc idézet:

“... sometimes the most damaging borders are inside us.”

♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!

➤ My review on goodreads.