2017. február 27., hétfő

Katy Regnery: Don't Speak


amazongoodreads webpage
A kis hableány eme feldolgozásában a modern kor által szinte érintetlenül hagyott Outer Banks sziget egyik halászának leánya és az észak-karolinai kormányzó fia szeretnek egymásba.
Laire-t, aki sokkal többről álmodik, mint amit a kicsiny sziget képes nyújtani számára, teljesen leveszi a lábáról a gazdag és kifinomult Erik, akit viszont a lány bája és naivitása bűvöl el. A két fiatal szinte az egész nyarat együtt tölti, mígnem egy szívszaggató fordulat el nem választja őket egymástól.
Évekkel később, amikor a sors ismét egymás mellé sodorja őket, végre lehetőségük nyílik tisztázni a szörnyű titkokat, amelyek annyi ideig távol tartották őket a másiktól. S egyúttal arra is ráébredhetnek, hogy a halhatatlan szerelem még a menthetetlenül összezúzottnak hitt szívet is képes meggyógyítani.

Mivel már rengeteg dicsérő véleménnyel találkoztam Katy Regnery Modern Fairytale sorozata kapcsán, s ráadásul A kis hableány mindig az egyik kedvenc Disney hercegnős mesém volt, kimondhatatlanul izgalommal töltött el, hogy alkalmam nyílt lecsapni erre a regényre, méghozzá már a megjelenése előtt. Ugyanakkor most, olvasás után, az érzelmeim sokkal zavarosabbak ennél.
Egyrészről nagyra értékelem, hogy egy klasszikus történetet ennyire különleges, kreatív módon dolgozott át a szerző. Nem tagadom, szinte gyermeki örömmel töltött el minden olyan apró részlet, amely felidézte bennem a rajzfilm keltette egykori cuki ábrándjaimat. Mint például amikor a ‘Go ahead. Kiss him. Kiss the boy.’ sorokat olvastam, és szinte öntudatlanul kezdtem dúdolni, hogy ‘Sha-la-la-la-la-la my oh my’… és hát lehet ezen nem mosolyogni? Szintén jó visszhangra lelt nálam a gúzsba kötő elvárások, az archaikus hagyományok elleni lázadás gondolata, és az egész tiltott románc érzés. Tetszett, hogy láthattam Laire-t túlságosan óvott és naiv fiatal lányból erős, független nővé cseperedve, s igazán elbűvölőnek találtam Eric óvó, gondoskodó és türelmes természetét. Ám azt hiszem, a talán közjátéknak nevezhető kis részletet imádtam a legjobban. Laire naplóbejegyzései fölös információk nélkül, igazán szépen gondoskodtak az átkötésről az édes, ifjonti szerelem és a titkokat leleplező, második esélyt hozó románc között. Szerintem ezzel roppant okos módot talált az írónő a hat év elmúlásának bemutatására.
Ugyanakkor nem tagadhatom, hogy a könyv kissé hosszabb volt, mint amire számított, s ráadásul elég nehezen is tudtam beleélni magam a történetbe. Attól tartok, a lassabb ütem, a szolidabb hangvétel, s az eltitkolt gyerek fordulat szintén csökkentette picit az élvezetemet. Ám mind közül a legnagyobb problémám az volt, hogy a bonyodalmak jókora része félreértésekből és az őszinte kommunikáció hiányából eredt.
"… I believe that if two people care about each other and want to be with each other, it's nobody else's business what they do when they're alone together. It's private. It's up to them to make up their own rules."
Mindazonáltal nem bántam meg, hogy belevágtam a Don’t Speak olvasásába, hiszen egy olyan szívmelengető történet élményével gazdagodtam, amely az elveszített, majd megtalált szerelemről, a fájdalomról és a bátorságról, az elfogadásról és a megbocsátásról mesélt.

Kedvenc idézet:
“Sometimes it took years. Sometimes a lifetime. And sometimes that healing was simply impossible.”
♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!
➤ My review on goodreads.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top