Kylie Scott: Lead - Szóló

A Stage Dive énekese, Jimmy Ferris megszokta, hogy azonnal megkap mindent, amit csak akar – egész eddigi élete a vad bulizásról és könnyű csajokról szólt. Végül azonban túltolja a rock n’ rollt, és az elvonón találja magát, utána pedig megkapja személyi asszisztensnek Lenát, akinek egyik legfontosabb feladata megakadályozni, hogy visszaessen.
Lena nem hajlandó elviselni szexis főnöke allűrjeit, és annak ellenére, hogy az első pillanattól kezdve szinte izzik körülöttük a levegő, elhatározza, hogy a kapcsolatukat szigorúan szakmai alapon tartja. Jimmy azonban túlságosan messze megy, és a fenegyerek hirtelen rádöbben, hogy nagyon könnyen elveszítheti a legjobb dolgot, amivel az életében valaha találkozott.
Vajon meg tudja győzni makacs asszisztensét, hogy vállalják a kockázatot, és hagyja, hogy a szíve vezesse?

Élek a gyanúperrel, hogy egy sorozat harmadik kötete esetén – még ha az önállóan olvasható részekből is áll – már nemigen van szükség rá, hogy a szerző stílusát taglalja az ember. Ekkora már nagyjából minden érdeklődő sejtheti, mire számíthat a lapokon. Jelen esetben én még mielőtt belevetettem volna magam a regénybe, már tudtam, olvasmányos történetet, könnyed és játékos hangvételt, no meg kellemes humort, bőven mért perzselő szenvedélyt, valamint jó adag szitokszót tartogat majd nekem Kylie Scott. A nagy kérdés mindössze az volt, hogy a korábbi kötetekben nem épp a legszimpatikusabb pasiként megismert énekest képes lesz-e rehabilitálni annyira a szememben, hogy valóban őszintén tudjak majd drukkolni a boldogságáért.
„Képes lehet egyáltalán olyasvalakibe beleesni az ember, akit többnyire ki sem állhat?”
Örömmel jelentem, az írónő sikerrel teljesítette az antihősből hős szerelmes fedőnevű küldetést. Nem tagadom, akadtak pillanatok, amikor egy-két jól irányzott nyaklevest szívesen kiosztottam volna a tapintatlan és goromba férfi álarca mögé bújt főhősünknek, de voltaképp igazán megkedveltem ezt a kívül szúrós, ám belül csupa szív rock’n’roll Adoniszt. Ugyanakkor ahhoz, hogy Jimmy megmutassa a mélységeit kellett egy karakán leányzó, aki kicsalogatta a csigaházából, majd megszelídítette. A szemüveges, formás idomú személyi asszisztens személyében pedig valami elképesztően fergeteges hősnőt kaptunk. Lena laza és közvetlen, egy talpraesett, tökéletesen normális csaj, olyan, akit bárki szívesen fogadna a legjobb barátnőjének, s ami mindennél fontosabb, csöppet sem vevő a sztárallűrökre, továbbá a felnőtt hisztire. Ráadásul amit ezek ketten leműveltek… Folyamatosan ment az adok-kapok, muris évődés és heccelődő cukkolás. Én meg annyira élveztem minden percét, hogy a vigyor szinte odaragadt az arcomra.
„Mert ki mondta neked, hogy a szív okos, vagy hogy irányítani lehet?”
Gyanítom, lesznek, aki szerint lassan haladtak előre a dolgok, aki azt fogják mondani, a könyv első fele olyan egynek elmegy. Viszont nekem kimondottan tetszett, ahogyan lassanként bontakozott ki Jimmy és Lena barátsága, hogy szépen lépésről lépésre nyíltak meg a másiknak, s mindkettejüknek időbe telt észrevenni, mennyire kívánják a másik társaságát. Sőt, engem úgy lekötött a piszkálódásuk és az érzelmi fejlődésük, hogy valahol 60-70%-nál eszméltem fel először, akkor is csupán azért, mert rossz szokásom nyugtázni, mikor engednek a főszereplők izzó testi vágyaiknak.
„… a szerelem számtalan alakban és formában ráköszönhet az emberre…”
De hogy ne csupán a fő párosról ejtsek szót, gyorsan elmesélem, hogy természetesen a banda többi tagja is tiszteletét tette jó néhány jelenet erejéig. David hozta a maga aggódós, komoly formáját, Mal pedig továbbra is akkora bohóc, hogy az valami hihetetlen. S itt végre-végre szerephez jutott a szótlan, termetes basszgitáros Ben, aki azokkal a rejtélyes telefonos üziváltásaival úgy felpiszkálta a kíváncsiságomat, hogy csak na. Alig várom, hogy olvashassam az ő sztoriját is.

Kedvenc idézet:
„Az áfonyás pite ördögtől való métely. De azért nem akartam elhamarkodottan ítélkezni felette, így kénytelen voltam két papírvékony szeletet is megenni.”

Zenék a könyvben:

Könyvinfók:


Kylie Scott

beleolvasó
moly
goodreads
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: Császár László
ISBN: 9789633996874
440 oldal, kartonált

Műfaj: jelenkori romantika
Sorozat: Stage Dive 3.
Elbeszélés módja: E/1, múlt idejű, Lena nézőpontú

Ki? Lena Morrissey (25) & James Dylon Ferris
Hol? Coeur d’ Alene és Portland
Mikor? november - december
Érzékiség? heves
Szerelmi háromszög? nincs
Lezárás? boldog
Önállóan olvasható? igen
09.27. - Sorok között
09.29. - Angelika blogja
10.01. - Deszy Könyvajánlója
10.03. - MFKata gondolatai
10.05. - Insane Life
10.07. - CBooks
10.09. - Kristina blogja
10.11. - Dreamworld

Nyereményjáték:

Játékunkban ezúttal a közreadott képek alapján rockegyüttesek énekeseinek nevét kell kitalálnotok.
(Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszolnak! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway