Tammara Webber: Where You Are - Ahol te vagy

Graham Douglas rögtön odavolt Emma Pierce-ért, amint legutóbbi filmje forgatásán megismerkedtek, ám a lányt a szupersztár Reid Alexander szemelte ki magának. Miután Graham minden tőle telhetőt megtett, hogy ne szeressen bele Emmába a forgatás alatt, kap még egy esélyt, amikor véletlenül összetalálkoznak New Yorkban, és ezúttal ki is akarja használni a lehetőséget.
Emma Pierce feláldozta ígéretes hollywoodi karrierjét, hogy átlagos lányként élhessen. Azt hitte, úrrá lett érzésein a két ellentétes fiú iránt, akik legutóbbi filmje forgatásán vetélkedtek a szívéért, ám a sors egy manhattani kávézóba sodorja, ahol szembe találja magát azzal a sráccal, aki még mindig hiányzik neki.
Brooke Cameron épp most élt túl egy három hónapos forgatást az irtó vonzó, irtó arrogáns exével: Hollywood ügyeletes szépfiújával. Idősebb és bölcsebb fejjel Brooke most jó barátját, Grahamet szemelte ki magának, és csak egyetlen akadály áll az útjában: Emma, az a lány, akit Graham nem bír elfelejteni.
Reid Alexander egyetlen szóval össze tudja foglalni az életét: unalmas. Nem sok tennivalója akad az interjúkon, fotózásokon és legutóbbi filmje premierjén kívül. Szüksége van valami elfoglaltságra, de arra álmában sem gondol, hogy még mindig morcos exével fog összeállni, és közös erővel próbálják meg elérni a céljukat: Graham és Emma szakítását.

A sorok között folytatása hű maradt az első rész ártatlan hangvételéhez, mégis képes volt számra többet nyújtani elődjénél azáltal, hogy a regény fókuszába immár valóban Emma és Graham szerelmének alakulása került. Ők ketten végre valódi esélyt adtak a kapcsolatuknak, s így én néhány igazán bájos, romantikus pillanatot is élvezhettem olvasás közben. Őszintén megmondva nagyrészt Grahamnek hála. Az a srác abszolút a könyves álompasik listájára kívánkozik. Aranyos, kedves, gondoskodó, felelősségteljes, és ami a legfontosabb, őszinte. S ne felejtsük le a listáról, hogy őrületesen jól csókol, no meg képes verset írni a szerelmének. Plusz ráadásnak elképesztő jó fejek a családtagjai.
#Oh yeah, I’m totally fangirling here.#
„Halálra rémít, egyszersmind megnyugtatja a lelkemet. Talán ez a szerelem csupa-csupa ellentmondás, ami valahogy szépen kiegyensúlyozódik.”
Persze, ahogyan a sorozat indító kötetében, úgy itt sem csupán Emmáról és Grahamről esett szó. A fiatalok csapatát összehozó forgatás óta ugyan jó néhány hónap eltelt már, de a premier közeledtével fotózások, interjúk és fellépések várnak rájuk, hogy a film megkaphassa a stúdió által elvárt kellő sajtóvisszhangot. Előfordul, hogy a teljes gárda újra egybegyűlik, de bizony igen sokszor csupán a két főszereplő képviseli a stábot. Azaz Reid és Emma újra sok időt tölt együtt. Szerencsére nem következett be az, amitől alaposan tartottam, hogy megint elveszünk a szerelmi sokszögben. Ehelyett kaptunk egy hatalmas adag ármánykodást.
„Nem tudom, képesek leszünk-e valaha is nem azt kívánni, hogy miszlikre szaggassuk egymást. Ez a vágy minden beszélgetésünknél ott lappang a felszín alatt.”
Bizony, a romantikázásból kimaradt Brooke és Reid félreteszik egymás iránti megvetéssel átitatott utálatukat, és egyesült erővel megtesznek mindent, hogy szétválasszák az épp csak egymásra talált gerlepárt. Hazudnak és manipulálnak egyfolytában, ami dühített és közben mégsem. Magam is nehezen hiszem, hogy ezt mondom, de bármilyen aljasságokat is műveltek, valahol adott egy plusz izgalmat a cselekményhez az, hogy tudtam, miben mesterkednek, és közben drukkolhattam, hogy Emmáék vegyék az akadályokat.
„A birtokolni vágyás nem egyéb, mint bizonytalanság.”
Ráadásul miközben a két összeesküvő egyeztette a szakító hadművelet részleteit, az ő titkolt múltjuk egyes eseményei, no meg személyiségük is jobban előtérbe került, s így jobban megismerhettük őket. Nem állítom, hogy elvarázsoltak, közel sem, mégis érdekes volt az ő szemszögükből látni az eseményeket. Mitöbb, Reidnek a regény végén hozott döntésért ki kell osztanom egy virtuális piros pontot; azzal a húzással enyhített kicsit az iránti vágyamon, hogy alaposan megcsapkodjam a lókötőt. Brooke viszont egyelőre más tészta. Olyan hihetően hozza a Nyugati boszorkány figuráját, hogy csupán szánakozó undort tudok érezni iránta.
„… a szerelem soha nem tuti ügy, bármilyen szavak hangzanak is el. A szerelem mindenkor vakon ugrást követel a szakadékba.”
Bevallom, nem tiltakoztam volna, ha a felvetett komolyabb témák – megcsalás, korai szexualitás, tinédzser terhesség, ivászat, kábítószerek, homoszexualitás – nagyobb hangsúlyt kaptak volna, s nem rekednek meg a csak említés szintjén, de képes vagyok elfogadni, hogy inkább a könnyed szórakoztatás volt a történet célja. Kellemes volt, olvastatta magát és kikapcsolt. Élveztem bepillantani a sztárság kulisszái mögé, és elmondhatatlanul imádtam Graham és Emma new yorki barangolásának leírását, a végén pedig a happy enddel elégedetten zárhattam be a könyvet.

A regényben említett dalok:

Könyvinfók:


Tammara Webber

beleolvasó
moly
goodreads
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: Komáromy Rudolf
ISBN: 9789633993170
344 oldal, puhatáblás

Műfaj: ifjúsági
Sorozat: A sorok között 2.
Elbeszélés módja: E/1, jelen idejű, váltott (négy) nézőpontú
Önállóan olvasható? A sorok közöttután ajánlott

Ki? Emma Pierce (18) & Graham Douglas (21), Brooke Cameron (20), Reid Alexander (19)
Hol? Burbank, Las Vegas, New York, Sacramento, San Bernardino, San Diego, San Francisco
Mikor? április - május
Érzékiség? leplezett
Szerelmi háromszög? bonyolult
Lezárás? egyelőre boldog

#Kulcsszavak: adoptálás, egyedülálló szülő, gyerek, híresség, manipuláció, paparazzi, utazás

01.17. - Kristina blogja
01.19. - Angelika blogja
01.21. - Deszy könyvajánlója
01.23. - Dreamworld
01.25. - CBooks

Nyereményjáték:

Ahogy a könyvben is a színészeké a főszerep, úgy a nyereményjátékunkban is színész karakterek kerülnek reflektorfénybe. Minden bejegyzés végén egy-egy nevet osztunk meg, nektek pedig az lesz a feladatotok, hogy megírjátok az íróját és címét annak a regénynek, amelyben szerepelt.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Franny Banks
a Rafflecopter giveaway