Gena Showalter - The Darkest Secret
Fülszöveg: Titok démonának őrzője, Amun, képes a közelében lévők legsötétebb gondolatait befolyásolni. Amikor a halhatatlan harcost új démonok szállják meg, szerettei védelmének érdekében elkülönítve le kell láncolni. Szabadulásra egyetlen reménye a halál... míg nem találkozik a szintén raboskodó Haidee-vel, akinek szépsége és mélyen titkolt sebezhetősége vakmerő próba elé állítja a férfi lojalitását.
Haidee-t, a hírhedt démon gyilkost, Amun fajtájának megvetésére nevelték. De hogyan gyűlölhetne egy férfit, akinek érintése lángra lobbantja? Ám hogy megmenthesse szerelmét, fel kell adnia testét és lelkét... és szembe kell néznie annak a hatalmas ellenségnek a haragjával, aki megesküdött, hogy elpusztítja.
Egy másik sorozat, amely a szívem csücske, és alig vártam, hogy a következő Lord története a kezem közé kerüljön.
Ezúttal Amunon volt a sor, aki nem csupán a Titok démonát őrzi magában, de igazándiból ő maga is titok volt eddig előttünk. Amikor kellett, segített, de egyébként hallgatásba burkolódzott. Kíváncsi is voltam, vajon milyen lesz, amikor - remélhetőleg - megnyílik valakinek. Nos, most sem lett túl szószátyár, s amikor megszólal, meg is lepődik mindenki alaposan. A kommunikációt gondolat átvitellel oldotta meg az írónő úgy, hogy már ez önmagában is egyféle intimitást sugall, pláne amikor kétirányúvá válik.
De vissza az elejére, ahol alaposan meglepődtem, és kétszer is ellenőriztem Gena honlapján a fülszöveget, ugyanis Strider-rel indított a regény, aki erős vonzalmat érez az általa elfogott Vadász, Haidee iránt. Gondoltam magamban, 'hova keveredtem'? S őszinte leszek, ez a szál az, amit talán feleslegesnek és érthetetlennek tartottam... sőt, a kapott magyarázatot is picit tessék-láséknak éreztem.
De ezt leszámítva, imádtam a regényt. A főszálat, a többiek apró szereplését is. Ó, igen, a többiek. Nehezen tudnám eldönteni, melyik jelenetnek örültem jobban. William és Gilly évődésének; a Paris előtt feltűnő apró reménysugárnak, amikor Sienna a lábaihoz telepszik új, szárnyas formájában, igaz, Paráznaság sajna nem látja, még jó, hogy kéznél van William (mondom én, az írók gonoszak, és élvezik kínozni az olvasókat); vagy annak, ahogyan Kaia amúgy hárpiásan megkörnyékezi Stridert. És ha már a most elég sokat színen lévő Williamet említem, az állam leesett némely róla kiderült infó olvastán...
Ami pedig a főszereplőket illeti: Amun továbbra sem tűnik olyan elsöprően vadító pasinak, mint némely társa, mégis a maga csendes, visszafogott módján a végletekig megigézett, és az én szívemet is ellopta. Olyan, mint egy nagy, melegszívű, gondoskodó mackó. Mély szerelméről leginkább a tettei beszélnek. Haidee múltja nagyon meghatott és megdöbbentett. Ahogyan fokozatosan megértjük hogyan és miért vált Vadász belőle, Showalter ügyesen eléri, hogy a legkisebb mértékben sem tudunk haragudni rá, hiába tudjuk, hogy ő segédkezett Baden meggyilkolásában, viszont úúúúúúgy meglepődünk, hogy én spec még a szám is eltátottam.
S kettejük kapcsolata! Ellenségekből előbb egymásra utaltak, majd szerelmesek, végül elválaszthatatlanok lesznek. Mély, erőteljes, magával ragadó, korlátot nem ismerően önfeláldozó, és ki ne hagyjam, hogy izzóan erotikus. Kikerekedett szemmel csak lapoztam és lapoztam. Szerintem nagyon jó választás volt kettejüket elkülöníteni a többiektől. Talán pont emiatt az izoláltság miatt tűnt annyira intenzívnek a kettejük kapcsolata.
Aminek pedig külön örültem, ebben a könyvben is meg-megcsillan az írónő humora. A mondat, amelyen a legnagyobbat mosolyogtam:
Ezúttal Amunon volt a sor, aki nem csupán a Titok démonát őrzi magában, de igazándiból ő maga is titok volt eddig előttünk. Amikor kellett, segített, de egyébként hallgatásba burkolódzott. Kíváncsi is voltam, vajon milyen lesz, amikor - remélhetőleg - megnyílik valakinek. Nos, most sem lett túl szószátyár, s amikor megszólal, meg is lepődik mindenki alaposan. A kommunikációt gondolat átvitellel oldotta meg az írónő úgy, hogy már ez önmagában is egyféle intimitást sugall, pláne amikor kétirányúvá válik.
De vissza az elejére, ahol alaposan meglepődtem, és kétszer is ellenőriztem Gena honlapján a fülszöveget, ugyanis Strider-rel indított a regény, aki erős vonzalmat érez az általa elfogott Vadász, Haidee iránt. Gondoltam magamban, 'hova keveredtem'? S őszinte leszek, ez a szál az, amit talán feleslegesnek és érthetetlennek tartottam... sőt, a kapott magyarázatot is picit tessék-láséknak éreztem.
De ezt leszámítva, imádtam a regényt. A főszálat, a többiek apró szereplését is. Ó, igen, a többiek. Nehezen tudnám eldönteni, melyik jelenetnek örültem jobban. William és Gilly évődésének; a Paris előtt feltűnő apró reménysugárnak, amikor Sienna a lábaihoz telepszik új, szárnyas formájában, igaz, Paráznaság sajna nem látja, még jó, hogy kéznél van William (mondom én, az írók gonoszak, és élvezik kínozni az olvasókat); vagy annak, ahogyan Kaia amúgy hárpiásan megkörnyékezi Stridert. És ha már a most elég sokat színen lévő Williamet említem, az állam leesett némely róla kiderült infó olvastán...
Ami pedig a főszereplőket illeti: Amun továbbra sem tűnik olyan elsöprően vadító pasinak, mint némely társa, mégis a maga csendes, visszafogott módján a végletekig megigézett, és az én szívemet is ellopta. Olyan, mint egy nagy, melegszívű, gondoskodó mackó. Mély szerelméről leginkább a tettei beszélnek. Haidee múltja nagyon meghatott és megdöbbentett. Ahogyan fokozatosan megértjük hogyan és miért vált Vadász belőle, Showalter ügyesen eléri, hogy a legkisebb mértékben sem tudunk haragudni rá, hiába tudjuk, hogy ő segédkezett Baden meggyilkolásában, viszont úúúúúúgy meglepődünk, hogy én spec még a szám is eltátottam.
S kettejük kapcsolata! Ellenségekből előbb egymásra utaltak, majd szerelmesek, végül elválaszthatatlanok lesznek. Mély, erőteljes, magával ragadó, korlátot nem ismerően önfeláldozó, és ki ne hagyjam, hogy izzóan erotikus. Kikerekedett szemmel csak lapoztam és lapoztam. Szerintem nagyon jó választás volt kettejüket elkülöníteni a többiektől. Talán pont emiatt az izoláltság miatt tűnt annyira intenzívnek a kettejük kapcsolata.
Aminek pedig külön örültem, ebben a könyvben is meg-megcsillan az írónő humora. A mondat, amelyen a legnagyobbat mosolyogtam:
"Hogy mondunk köszönetet egy angyalnak? Van egy olyan érzésem, a gyümölcskosár nem az igazi."S kell-e mondanom, alig várom a folytatást. Kíváncsi leszek, hogyan őrjíti majd meg egymást a mindig győzni vágyó Strider, és az öntudatos Kaia, mígnem persze majd ők is rájönnek, ők tökéletesek egymásnak. S akad még valami, ami piszkálja a fantáziám. Zachriel, a szerelmeseinket segítő angyal. Várom, hogy halljunk még róla.
2011/19.
Paranormal/14.
Ebook/7.
Ebook/7.