Elizabeth Hoyt - To Taste Temptation - Kísértés
Szeretni akartam ezt a könyvet, de sajnos nem sikerült tökéletesen egymásra találnunk... A regény eleje próbára tette a türelmemet, és komolyan gondolkodóba estem, vajon nem kellene-e félretenni pihenni. Végül azonban csak lapoztam, lapoztam rendületlenül, s ez bizonyult a helyes választásnak, mert a történet a kezdeti mélyrepülésből csak feltornázta magát az elfogadható szintre.
Fülszöveg:
Lady Emeline Gordon a londoni előkelő társaság központi alakja. A váratlanul megözvegyült fiatalasszony tökéletes élete, amelyet a kornak megfelelő erkölcsös neveltetés, az illemszabályok tisztelete, a társasági összejöveteleken való kötelező részvétel és finom, úri magatartása jellemez, váratlan fordulatot vesz. A fordulat okozója nem más, mint Samuel Hartley, aki az amerikai gyarmatokról érkezett, fontos üzleti ügyben. A férfi megzabolázhatatlan jelenség: öltözete, viselkedése eltér a megszokottól, modora egyenesen arcátlan, vadság és nyers erő árad belőle. A kifinomult Emeline, minden józansága ellenére, úgy vonzódik a férfihoz, akár a mágnes. Hiába menekül előle, Samuel minden alkalmat megragad, hogy találkozzanak. S amikor kiderül, a férfi üzleti ügye csak álca, amely elfedi a titkot, a szörnyű titkot, amelyet Emeline évek óta vágyik megtudni, s amely lelke legmélyén kavarja fel az emlékeket, a nő csapdába kerül. Az értelem, az érzelem, a szenvedély s a kínzó emlékek forgataga húzza-vonja őt balsorsa felé.
Az alapötlet megfogott magának. Öröm volt felfedezni, hogy a csatamezőről hazatérő katonák ezúttal nem Napóleon ellen küzdöttek. Valahogy Waterloo mostanában túl sokszor szerepelt a történelmi románcokban. Izgalmas plusznak ígérkezett az áruló utáni nyomozás is. Ráadásul Hoyt neve garantálta, hogy nem egy megszokott regency alaphelyzetbe fogok csöppenni. S a fejezeteket felvezető mese is tetszett.
Hogy akkor hol volt a gubanc? A szereplőkkel volt nehéz megbarátkoznom.
Kezdetben Emeline rideg, önző nőnek tűnt, s amikor antarktiszi hidegségében egyszer csak felhívás keringőre célzást ejtett el, én majd' a könyvet ejtettem ki a kezemből. Úgy tűnt, a hősnő kissé számító ÉS kiéhezett özvegy. S bár a későbbiekben tetszett, ahogyan bemutatta az írónő, hogyan foszlik le róla ez a hűvös összeszedettség, áll feje tetejére minden érzése, elképzelése... de még akkor is akadtak mondatok, amelyek borzolták a kedélyemet. Nekem egy hősnő a regény három negyedénél ne legyen rosszul a házasság gondolatától. Legyen ijedt, de azért ne a hányingerrel küzdjön. S azon is elcsodálkoztam, hogy a kezdeti talpraesett, vasfegyelmű lady a könyv végén milyen csacska libaként viselkedett. Bár nagy és teljesen valós kételyei voltak azzal kapcsolatban, hogy nem arisztokratát, s ráadásul még csak nem is angolt választ esetleg élete párjának... végül szinte átmenet nélkül, nevetséges egyszerűséggel dob mindent sutba. Furcsa! Kedvelem a csípős karaktereket, de itt akadt, amikor nem szimpla szúrósságról tett tanúbizonyságot Emeline, hanem már-már gonosz boszorkánynak tűnt. Egyes jelenetekben borzalmas hangon beszélt pl a legjobb barátnőjével, aki minden bizonnyal egy szent, mert a helyében én fontolóra vettem volna, hogy segítségül hívok egy pohár jéghideg vizet a kedélyek lecsillapításához, ő viszont csak csendesen és kedvesen tűrte a szélsőséges hangulat hullámzásokat.
Samuel kapcsán akad akinek nem villant be Daniel Day-Lewis rohanása Az utolsó mohikánból? Mert nekem szinte az egész könyv alatt az a filmjelenet pergett újra és újra a szemem előtt. De el tudná valaki nekem magyarázni hogyan és miért szeretett bele a szomszédasszonyba? Hogyan jött rá arra, hogy nem csupán a szükségletek kielégítésére használják? Hiszen Emeline az élvezet után azonnal elutasító hárpiává változott. Talán ez magyarázza Samuel durvaságát, mégis zavart az alkalmankénti kész akart bárdolatlansága. Ahogyan érthetetlen ragaszkodása a mokaszinjához is. Éjjeli rohanásaihoz ésszerű választás, node mindenhová? S teszi mindezt akkor, amikor szeretett húgát bevezeti a finnyás sznob társaságba. Érthetetlen!
S a kibontakozó szerelem? Hmmm, mikor? Nekem úgy tűnt, mintha nem is lett volna igazi társalgás főhőseink között. Leginkább csak egymásnak estek, vagy szóban, vagy testben. S isten mentsen, hogy álszemérmesnek tűnjek, de nem hagyhatom szó nélkül azokat a pásztorórákat, mert olyan erőszakosnak és néhol hihetetlennek tűntek minden szenvedélyességük ellenére.
A könyv egy sorozat nyitó darabja, sőt megismerhettük a folytatás főszereplőit is. Ám ahelyett, hogy felkeltette volna a szerző a kíváncsiságomat irántuk, inkább szánom szegényeket olyan esetlennek, szürkének s helyenként nevetségesnek festette le őket. Kicsit csalódtam, kicsit unatkoztam. Remélem, a következő történet jobban sikerült!
2011/22.
Historical/04.