2010. augusztus 28., szombat

Ismét szuper hír Jeaniene Frost háza tájáról

... legalább is nekem. =)
Történt egyszer, nem is olyan régen, dátum szerint augusztus 15-én, hogy pár napos határidőt szabva felkerült az írónő honlapjára egy játékos felhívás. Jeaniene arra kérte olvasóit, hogy a Karó és sírhantban Cat által talált macskuszt (a jelenet a magyar kiadás 20. oldalán kezdődik) kereszteljék el, nehogy neurotikussá váljon, hogy ilyen sokáig név nélkül marad, illetve örömmel fogadja a macska kinézetére tett javaslatokat is. A legötletesebb emailező két dolgot remélhet nyerni: Egy előzetes példányt a 2011. február 22-ei megjelenésre tervezett This Side Of The Grave kötetből - várhatóan november végére - és a regény amerikai változatában mindig szereplő Köszönetnyilvánítás részben név szerinti megemlítést, mint a cica keresztszülője.
A fékre tapostam, mert egy cica rohant a kerekek elé. Kiszálltam, és a kocsitól nem messze találtam rá. Próbált elszaladni, de megsérült. Az orra véres volt, és nyávogott, amikor a lábához értem. Biztos, hogy eltörött. Megnyugtatóan duruzsolni kezdtem, és előkotortam a telefonom.
Megrögzött hátha nyerünk valamit hozzáállású könyvjátékosként nem tudtam ellenállni a csábításnak, én is írtam egy emailt. Bram Stoker Drakula című regényében szereplő Professor Abraham Van Helsing, az egyik legnagyobb vámpírölő után javasoltam a Helsing nevet. Indoklásként két dolgot hoztam fel, akár a kissé különös humorú Bones is előállhatott ezzel az ötlettel, csak hogy Vladot heccelje, de akár egy olyan szituációt is el tudok képzelni, amikor az igazi Drakula előtt hívja Cat Helsing nevű kis kedvencét... érdekes lehetne Vlad reakciója. :) Külsőre a professzor alapján egy elegáns, fekete-fehér cicust javasoltam, nagy kék szemekkel.
Majd augusztus 23-án érkezett egy email, hogy nyertem!
S tudakolták, milyen formában szeretném látni a nevemet. Persze született a döntésről egy blogbejegyzés is a hivatalos Frost honlapon.. A 400-nál is több email között ketten álltunk elő a Helsing névvel, s ez tetszett meg az írónőnek a leginkább.
Remélem, majd nektek is megmutathatom, milyen a nyeremény.

Hogy ne csak rólam szóljon ez a hír, íme a szóban forgó könyv, az 5. Cat & Bones regény kinti borítója és előlapja (nyami):

Sherrilyn Kenyon - Dark Hunters manga vol. 1-2.


Lassan megjelenik Sherrilyn Kenyon nagy sikerű Sötét vadász sorozatának manga változatából a harmadik kötet, így időszerű volt végre kézbe vennem ezeket. Így, hogy egyben megvolt a teljes regény képregényesített változata, nagyon élveztem. De szerintem kegyetlen rossz lehet, hogy a sztori közepén ott maradunk egy félévre, míg a soron következő megjelenik. Így Talonnal is hasonlóan fogok szerintem eljárni, megvárom, míg kiadják a párját.
A történet ismert, hiszen ez a Night Pleasures (Éjféli vad), azaz Kyrian és Amanda egymásra találása. Persze, a kibontakozó szerelmet kissé feltartja, hogy holmi emberek leigázását tervező félisten démon garázdálkodik szabadon New Orleans utcáin, és képes főhőseinket is megtámadni.
Nem szabad elfeledni, hogy tradicionális japán mangát vesz az ember a kezébe, így aki gyakorlatlan ebben a műfajban, először talán szoknia kell a jobbról balra olvasást. De a kezdők kedvéért az utolsó lapon - normál kinyitás szerint az elsőn - Tabitha szuperül eltalált alakjával mutatnak utat.
Joshua Hale Fialkov szerintem ügyesen kivonatolta az eredeti regényt. Nagyszerűen megoldotta a képregényre való átültetés feladatát, hiszen nem éreztem egyetlen mozzanat hiányát sem.
Claudia Medeiros Campos művész előtt pedig le a kalappal. Tetszettek az általa megrajzolt karakterek- igazi szemgyönyörködtető figurákat alkotott -, élveztem ahogyan játszott a különböző érzelmeket kifejező arckifejezésekkel, nagyon jókat kuncogtam, hogy néhol milyen eltalált módon túlozta el a reakciók képi ábrázolását, ezzel érzékeltetve a helyzet humorát.
Csak ajánlani tudom!

2010/80.

2010. augusztus 25., szerda

Ősszel újabb Garwoodra számíthatunk... addig is, itt egy kis ÍZELÍTŐ

Nagyszerű hírről számolhatok be minden kedves bloglátogatónak. A Gabo Kiadó igazi csemegével örvendeztet meg minket... csak itt, csak most, csak nekünk. :)
Hálás köszönet érte!

Nem olyan régen Julie Garwood honlapján járva ráakadtam az odakinn legutóbb megjelent, immár nyolcadik Buchanan regényből, a Sizzle-ből egy elég hosszú ízelítőre. Hogy egészen pontos legyek a teljes első fejezet elolvasható angolul.
Gondoltam egy merészet, és emailben megkerestem a Garwood kötetek hazai megjelentetőjét, a Gabó Kiadót, hogy nem lenne-e gond, ha magyarra lefordítva közreadnám ezen az oldalon. Érdeklődésemre Solymosi Éva nagyon segítőkészen reagált. Olyannyira, hogy a hivatalos fordításba, Tóth Gizella nagyszerű munkájába kóstolhatunk bele.
Persze, így csak még jobban várjuk, hogy ősszel a boltok polcaira kerüljön a Hosszú búcsú magyar címet viselő új Julie Garwood regényt.
Nem számít, hogy szívderítő történelmi románcról vagy izgalmas, modern krimiről van-e szó, Julie Garwood mesterien szövi a szenvedéllyel, kalandokkal és ármánnyal teli történet szálát. Legújabb regényének csinos és okos hősnője, Lyra Prescott hamarosan befejezi filmes tanulmányait, és fontos döntés előtt áll. Hogy elodázza a bizonytalan jövőt, beleveti magát az utolsó iskolai feladatába, ám a dokumentumfilm a sors különös szeszélye folytán élet írta horrorfilmmé változik.
Lyra fényképezőgépe döbbenetes fotókat rögzít, és egy sor titokzatos esemény meggyőzi a lányt arról, hogy veszélyben az élete. Szerencséjére barátnője, Sidney Buchanan a segítségére siet, és Lyra életében megjelenik a jóképű FBI-ügynök, Sam Kincaid. Ahogy a halálos cselszövés szálai egyre szorosabbra fonódnak körülöttük, úgy mélyül el az egymás iránt érzett szerelmük is. Lyra és Sam egymás kezébe teszi le a sorsát, és együtt szállnak harcba az elszabadulni készülő gonosz indulatokkal...
Senki sem keveri olyan mesterien a halálos feszültséget a szenvedélyes vággyal, mint Julie Garwood. A Hosszú búcsúban sohasem látott módon felperegnek az események, lángoló érzelmek és feszült izgalom uralja a történetet egészen a hihetetlen és felejthetetlen végkifejletig.
A PDF formátumban közreadott első fejezet ITT nyitható meg.

S hogy még további csemegével szolgáljak, íme a legfrissebb információ a várható megjelenésekről:
"Terveink még elég képlékenyek, de Nora Roberts Menyasszonyok-sorozatát valószínűleg csak 2011 elején kezdjük megjelentetni, akkor viszont jön mind a négy rész gyors egymásutánban. Johanna Lindsey Malory-sorozatából a Kalandos szerelem esélyes, hogy még karácsony előtt megjelenik. Julia Quinn sorozatból pedig a Tisztességes ajánlat és a Mr. Bridgerton csábítása. Georgette Heyer könyveinek kiadását is szeretnénk folytatni, a Frederica című regénnyel. Fentiek közül néhány könyv lehet, hogy átcsúszik jövő év elejére, de mindenképp jön."

2010. augusztus 22., vasárnap

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (14) - "Carolyn Crane: Mind Game"

Carolyn Crane – Mind Games (Elmejátékok)
(Magyarul sajnos nem elérhető)
A tervezett Justine Jones sorozat első kötete [S] Urban fantasy kategóriába sorolható [UF].

A nő. Azt gondolja magáról átlagosan csinos, szereti a barátját, vagy csak a normálisság érzését? Nem kicsit hipochonder, retteg az agyvérzéstől.
A férfi. Veszélyesen jóképű, vonzó, kiismerhetetlen, különleges mentális képességekkel, csapdába esve egy mongol étterem falai között. A csapatába csábítja a nőt. Megtanítja, hogyan vezesse át a felgyülemlett félelmeit másokba, óriási mentális pusztítást végezve ezzel a célszemélyben, meggyőzve, hogy a bűnözőket teszik tönkre ezzel.
A vonzás közöttük hatalmas, míg a lány rá nem döbben, hogy a férfi átejtette. Nem tud kiszállni a csapatból, mert ha abbahagyja az a saját mentális leépüléséhez vezet.
A másik férfi. Nem kevésbé vonzó. A nő hősként tekintett rá, hitt az általa képviselt igazságban. Most ő az új célpont, a csapdába ejtője az első férfinak.
És ekkor eljön a totális káosz. Ki a jó és ki a rossz. Ki a bűnöző, és ki az ártatlan. Két halálos ellenség közé szorulva kinek higgyen, kiben bízzon, kit válasszon?
„Néztem Packardot, ahogy eligazítja a csapatot, azt kívántam, mint már annyiszor, hogy bárcsak ne tévesztett volna meg ilyen mélységesen, ennyire önkényesen. Azt kívántam bárcsak ne lopta volna el a szabadságom. Azzal, amit tett annyi mindent elpusztított, ami lehetett volna.
Hihetetlenül szomorú voltam. Elfordultam az esti lakomájukat fogyasztó társaimtól. Packard és én kerültük egymást, kivéve néhány véletlen pillanatot, amikor összeakadt a tekintetünk és a borzongás felerősödött, míg félre nem néztünk és ismét bele nem merültünk a mi „mongol” ragadozó társaságunk által, a megcsendülő üvegpoharak és koccanó ezüst evőeszközök között folytatott érdekfeszítő beszélgetésbe, városunk eldugott sarkában, alkalmazkodva annak minden zsebében titkokat rejtő képéhez."

2010. augusztus 21., szombat

Julia Quinn - The Viscount Who Loved Me - A vikomt, aki engem szeretett



1814 is eseménydús szezonnak ígérkezik, de e sorok írójának véleménye szerint ez nem igaz Anthony Bridgertonra, London legkívántabb agglegényére, aki ez idáig semmi jelét nem mutatta házasulási szándékának.
És az igazat megvallva, miért is mutatná? Nála jobban senki nem játssza a tökéletes élvhajhászt.
Lady Whistledown társasági lapja, 1814. április
No igen, a pletykalap szerkesztője ezúttal kissé bakot lőtt ezzel az állításával, hiszen a nevezett agglegény bizony töri a fejét a nősülésen. Az, hogy nem az eredetileg kinézett Ms Sheffieldet vezeti oltár elé, igazán csak részletkérdés. Mint ahogyan az is, hogy egy fránya harcias méhecske, no meg a Társaság legnagyobb pletykafészkének elszörnyedő felkiáltása ("Az isten szerelmére, te lány, hiszen Anthony Bridgerton a szájába vette a cicidet, és mindannyian láttuk!") üti nyélbe a frigyet.
Julia Quinn stílusa most is csodás, a párbeszédek mosolyt csalnak az olvasó ajkára, és a történetben előre haladva az ember lánya valóban képes szerelembe esni a főhőssel, ahogyan azt az írónő szerette volna. Itt jegyezném meg, hogy imádom ahogyan ez a hölgy megírja az ajánlásokat, a 'Kedves olvasó!' előszavakat. Olyan emberközelinek tűnik ettől számomra, mintha egy kedves barátném fantáziáját olvashatnám az elkövetkezendő lapokon, akivel összesúghatok, hogy óóóó az a pasi valóóóóban káprázatos.
Egyetlen dologgal nem tudtam megbékélni csupán ebben a regényben, azzal a bizonyos, korai haláltól való irreális félelemmel, amelyet elbűvölő vikomtunk érez amióta édesapja egy méhcsípés következtében elhunyt. Rendben, hogy ez amolyan férfi dolog, de számomra szinte elképzelhetetlen, hogy valakinek ez határozza meg a teljes életét, a családalapításhoz való viszonyát... s mindezt olyan beletörődő, szinte a kaszást váró hozzáállással, ami már-már dühítő. Bármennyire is magával ragadóan kedves szoknyapecér is a legidősebb Bridgerton - a rajta néha eluralkodó főnökösödő attitűdjével együtt is -, ezt, ami voltaképp a sztori alapkövének egyike, nehezen vette be a gyomrom.
Ám ettől eltekintve egy isteni történelmi romantikus ez. Van minden, amit szeretek: feleselős, talpraesett hősnő, aki ugyan nem a szezon szépe, mégis kifogja az egyik legjobb partit; egy ellenállhatatlanul sármos, kedves szívét erősen titkoló, a szerelmet nagyon kerülni akaró vikomt; egy kissé különc, de annál inkább szerethető, hangoskodó, jópofa család; egy kis bajkeverő kutyus; no meg persze happy end. És mondanom sem kell, Kate és Anthony személyében két olyan főszereplőt kaptunk akik között bár kezdettől megvan a vonzalom, mégis folyton perlekednek, civakodnak, a mi legnagyobb élvezetünkre.

Aki hozzám hasonlóan nincs igazán képben a könyvben említett Pall Mall játékkal, az angolul utánanézhet a wikipedián.

Julia Quinn hivatalos honlapján érdekességként minden regényéhez megnevezett 4-5 zeneszámot, amelyek szerinte a legjobban passzolnak az adott történt helyzeteihez, szereplőihez. Íme az egyik ehhez tartozó:




Az írónő, minden bizonnyal rajongói nyomásnak engedve, írt ehhez a könyvhöz is egy Második epilógus című novellát, amely 15 év elteltével enged bepillantást a Bridgertonok -, és itt egymásra talált párosunk életébe, a főszerepben a 'gyilkos játékkal', a Pall Mallal.
Egy nyúlfarknyi részletbe beleolvashatunk angolul ezen az oldalon.



2010/79.
2nd challenge/14.

2010. augusztus 20., péntek

Újabb Amanda Quick regény került a boltok polcaira

Úgy emlékszem Amanda Quick Csábítás című regénye egyike volt a legelső romantikus olvasmányaimnak. Imádtam, és kb 150 oldal után csatlakoztam az írónő híveinek táborába. Nagyon sok kellemes órát köszönhetek Jayne Ann Castle Krentz-nek, legyen szó bármely írói álnevéről is.

A szerzőnő mostanában egymás után jelenteti meg az 'Arcaine Society' sorozatba tartozó regényeket. Érdekes, hogy a kötetek némelyike a jelenben, míg másika a múltban játszódik.

Az Arkane Társaságot az 1600-as évek végén alapította Sylvester Jones alkimista, aki életét a különös paranormális képességek tanulmányozásának szentelte. Kísérleteit természetesen aprólékosan feljegyezte, és elrejtette, hogy ellenségei és vetélytársai, mint Nicholas Winters, nehogy tudomást szerezhessenek róluk.
A késő viktoriánus korban két leszármazottja, Gabriel és Caleb Jones felfedezte a tudós nyughelyéül is szolgáló laboratóriumát. Így került elő az a formula, amellyel bárki képes megnövelni önnön fizikai tulajdonságait pl erősebbé válni. Ám ahogyan az a Tiéd vagyok című könyvből kiderült, súlyos mellékhatásokkal kell számolni.
A Társaság és a Jones család azóta is mindent megtesz, hogy megőrizze ezt a titkot, amellett hogy gondozzák a különös leletekkel és ereklyékkel tömött múzeumi gyűjteményt is.

A paranormális jelenségekkel tűzdelt sorozat eddigi kötetei:

1. Second Sight - Tiéd vagyok (tartalom)
~ Viktóriánus Anglia ~
Gabriel Jones & Venetia Milton
2.White Lies
~ 21. századi arizónai Stone Canyon ~
Jake Salter & Clare Lancaster
3. Sizzle and Burn
~ 21. századi washington állambéli Oriana ~
Zack Jones & Raine Tallentyre
4. The Third Circle - Rád vártam (tartalom)
~ Viktóriánus Anglia ~
Thaddeus Ware & Leona Hewitt
5. Running Hot
~ 21. századi Hawaii ~
Luther Malone & Grace Renquist
6. The Perfect Poison - A tökéletes méreg (értékelésem)
~ Viktóriánus Anglia ~
Caleb Jones & Lucinda Bromley
7. Fired Up - Az átok (értékelésem)
~ 21. századi Seattle és Las Vegas ~
Jack Winters & Chloe Harper
8. Burning Lamp - Az égő lámpa (értékelésem)
~ Viktóriánus Anglia ~
Griffin Winters & Adelaide Pyne

S hogy még zavarosabb legyen a kép, nem szabad arról sem elfelejtkezni, hogy a Fired Up és a Burning Lamp a Dreamlight trilógia (Winters leszármazottak) első két története, amelyet a Jayne Castle néven publikált Midnight Crystal (bejegyzés a könyvről ITT)fog kiegészíteni e hónap végi megjelenésekor. Persze tekinthetjük az Arcane Society kilencedik regényének is, igaz, az már a jövőben fog játszódni.

Node az ok, amiért billentyűzetet ragadtam az, hogy a Maecenas Kiadó gondozásában végre végre megjelent magyarul a sorozat történelmi részének harmadik kötete, A tökéletes méreg. 336 oldalnyi kicsit paranormális, nagyon történelmi szórakoztató romantika.
Lucinda Bromley nem csupán kiváló botanikus, de természetfeletti képességeivel megérez és azonosítani tud mindenfajta mérget. Különleges tudását a rendőrség is gyakran igénybe veszi.
Éppen egy újabb gyilkosság felderítésében segédkezik, amikor rájön, hogy az áldozat halálát okozó szert abból a ritka növényből készítették, amit nemrégen tőle loptak el. Felfedezéséről azonban bölcsen hallgat a rendőrség előtt, inkább megbíz egy magándetektívet a tolvaj kézre kerítésével.
Caleb Jones vaslogikával és hadvezéreket meghazudtoló stratégiai érzékkel old meg minden rejtélyes ügyet, de igazán eredményes nyomozóvá spirituális képességei teszik. A férfi vállalja, hogy segít Lucindának megtalálni a tolvajt, ám hamarosan egy szövevényes összeesküvés kellős közepén találja magát. És miközben hátborzongató veszélyek leselkednek rá, mindenre elszánt gonosztevőkkel csatázik, még önnön nyugtalanító démonaival is meg kell küzdenie.
És persze azzal a számára eddig ismeretlen, forró szenvedéllyel, amit Lucinda ébreszt benne...

2010. augusztus 17., kedd

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (13) - "James Thurber: A fehér szarvas"

James Thurber – A fehér szarvas (The White Deer)
(Magyarul antikváriumokban esetleg elérhető)
Novellagyűjtemény [1] felnőtt mese kategóriába sorolható [FM].

Engedtessék meg nekem egy szokatlan ajánló. Szokatlan mert a könyv régi, és az ajánlás a fordító miatt történik.
Az idén május végén elhunyt Békés Pál. Nem sokat tudtam róla azon kívül, hogy nevéhez olyan gyerekkönyvek kapcsolódnak, mint a Félőlény, vagy a Kétbalkezes varázsló, és nagyszerű műfordítónak tartom. Az egyik kedvenc novellámat fordította le olyan parádés zsenialitással, ami a magyar nyelv szeretetéről, és csodálatos játékosságról mesél. Ezért aztán elővettem a Fehér szarvast, és rácsodálkoztam ismét, mire képes édes anyanyelvünk, egy igazán hozzáértő eszközeként.
A címadó novella tipikus mese-történet, korántsem tipikusan megírva, és itt nem csak az alliterációk sokaságára gondolok. Tódor a király, régen szarvasra vadászott az erdőben atyjával és bátyjaival, mikor az űzött vad gyönyörű lánnyá változott, mert elvarázsolt királylány volt. Tódor most a fiait viszi az elvarázsolt erdőbe, és a történet – legnagyobb bosszúságára – megismétlődik, csak van benn egy kis hiba, a lány talán igazi szarvas, és egy varázsló játszik velük? A mesék azonban mindig jól végződnek, és a szerelmesek végül egymáséi lesznek.
Nagyon szeretem ezt a történetet a benne lévő hihetetlen nyelvi lelemény, és a jó humor miatt.
„– Hűha – nyögte Tódor, és nehézkesen egy zsámolyra huppant.
A tintanyaló fel-alá járkált, azután némán megállt és felemelte a kezét.
– Ezeknek az álasszonyoknak, műmenyecskéknek, hazugsághercegnőknek, lidércfénylányoknak van valami közös, nyugtalanító hatalmuk.
– Miféle hatalom? – krákogta Tódor.
– Szerelemmel nézel rájuk, s töretlen marad varázsuk. – A királyi tintanyaló egy pillanatra elhallgatott, azután folytatta: – Ám háromszor megcsalatnak, s már hűlt helyük; elillannak.
Tódor talpra ugrott s fel-alá járkált a szobában.
– Kiáltványt bocsátok ki! – határozta el végül.
A tintanyaló tintát és tollat kerített egy pókhálós polcról, egy poros pajzs mögül pedig pergament piszkált elő. Törökülésben elhelyezkedett a padlón. Tódor lehunyta a szemét, és így szólt:
– Írj új törvényt, szabatosat, egyértelműt, közérthetőt; három közül egy fiam sem vehet soha nőül ünőt.
– Egy szarvas bármely alakban vagy álöltözetben – kezdte a királyi tintanyaló – bármely koholt küllemmel, színleléssel vagy szemfényvesztéssel, megjelenéssel vagy majmolással, csalással vagy cselezéssel...
– Ki bocsátja ki ezt a kiáltványt? – kérdezte Tódor. A tintanyaló hangja szilárd volt és határozott.
– Magától értetődik – mondta –, miszerint minden kiáltvány oly módon fogalmazandó, hogy ha felséged bármikor meg találná változtatni a véleményét, akkor a szöveget meghazudtolhassuk, megcáfolhassuk, letagadhassuk.
– Hagyjuk a kiáltványt – mondta a király. Egy pillanatig szomorúnak tetszett, aztán hahotázni kezdett. – Sok szomorúság szorongat szerencsétlen helyzetünkben, s én mégis odaadnám a fele királyságom, ha láthatnám Phennennek, korunk második legnagyobb vadászának az arckifejezését aznap reggel, amikor a varázslat megtörik, s ő mit pillant meg a szomszéd párnán? Nem hollófürtöket, nem rubin ajkakat, csak szőrös füleket s bársony orrlikakat!
Saját hahotájának ereje ide-oda pattogtatta a királyt a szoba falai között, mint pingponglabdát a dobozban. Nevetése és pattogása csak fokozódott, ahogy előbb Ghőgönre, majd Jenőre gondolt, amint szemtől szembe, igazi alakjában, igaz valójában találkoznak a hölggyel, aki a hegyekbe való, nem a házba, a bozótba és nem a budoárba, kinek sónyalató való, nem smaragdos kehely.”

2010. augusztus 16., hétfő

Catherine Anderson - Star Bright - Csillogás

Fülszöveg: Rainie Hall elhatározza, hogy maga mögött hagyja egész addigi életét, keserves házasságát, brutális férjét, és új személyazonossággal letelepedik Crystall Fallsban. Könyvelői állást talál Parker Harrigannél, akinek már az első pillanatban megtetszik az asszony. Kapcsolatuk óvatosan, fokozatosan teljesedik ki, hiszen Rainie szörnyű titkának emlékei újra és újra kettejük közé állnak. Parker megpróbálja rávenni, hogy forduljon a rendőrséghez, ám a nő hajthatatlan: biztos benne, ha felfedi személyazonosságát, a férje a nyomára bukkan, feldúlja alakuló boldogságát, és végez vele.
A gyengéden szerető Parker és az egész Harrigan család felajánlja segítségét, hogy Rainie végleg lezárhassa a múltat. De elég lehet mindez az alattomos férj ellen? Rainie átadhatja magát a valódi boldogságnak?
Szeretem Catherine Anderson történeteit. Megnyugtatnak és csendes nyugalommal töltenek el. Nem akar semmi mást, mint reménnyel megtölteni az olvasói szívét.
Rainie Hall borzalmas házasságának csapdájából, és életére törő férje elől menekül. Barátai segítségével megrendezve saját halálát próbál elrejtőzni, és új életet kezdeni Crystal Fallsban. A szerencse mellé szegődik, amikor sikerül könyvelői állást kapnia a barátságos, néha kissé szószátyár, de aranyszívű és igazi védelmező alkat Parker Harrigan farmján. Parker, ahogyan ebben a sorozatban megszoktuk, a világ legtürelmesebb férfijainak egyike. Szinte annyira jó, hogy már-már hihetetlen. Segít Rainienek újra visszatalálni ahhoz a vidám, önmagában bízó énjéhez, amilyen azelőtt volt, hogy szadista férje megtörte volna. Sőt a visszahúzódó egérkéből harcias kis tigris válik a Parkerrel folytatott önvédelmi edzések alatt. Végül az exférje ellen is sikerül hathatósan fellépnie.

A történet igazán csendes folyású. Szép lassan kísérhetjük végig, ahogyan a két főszereplő megismeri egymást, érdeklődni kezdenek egymás iránt, barátok lesznek, végül igazán mély szerelem szövődik közöttük. Sokkal hangsúlyosabb az érzelmi fejlődés, mint kapcsolatuk testi oldala. A szerelmi jelenet is visszafogott, mégis, ahogyan már korábbi kötetekben (emlékezzünk csak Mollyra és ama fának döntős jelenetre), ezúttal is megengedett az írónő egy kis vadságot szereplőinek azzal, hogy első alkalommal csak a konyhaasztalig sikerül eljutniuk.
Habár nem tudnék olyan momentumot kiemelni, amely nem tetszett volna - hacsak nem, hogy Coulterék még egy pillanatara sem köszöntek be... hiányoztak -, mégsem ez lesz a szívemnek legkedvesebb Anderson kötet. De mindenképpen érdemes elolvasni, ahogyan egy fiatal nő nem csak elveszettnek hitt önmagát, de az igaz szerelmet is megleli, mert van valami az írónő stílusában... egyszerűen isteni mesélő és csodálatosan alakítja a megszeretett családok életét.

Kedves, de semmi kirobbanó.



2010/78.

2010. augusztus 14., szombat

Látta már minden Cole rajongó?

Kresley Cole nagy sikerű Halhatatlanok sorozatában a tizedik történet, vagy ha úgy jobban tetszik, a nyolcadik regény e hónap 24-én jelenik meg a nagy vízen túl Demon from the Dark címmel.
Egy veszélyes démon, akinek képtelenség ellenállni...
Malkom Slaine: Gyötri hitvány múltja, vámpíréhség kínozza... és a védelmére bízott zöld szemű szépség majd megőrjíti.
Egy dühítő boszorka, aki fájdalmas vágyat ébreszt...
Carrow Graie: Szomorúságát elrejtve úgy tesz, mint akit csak a következő buli érdekel. Addig, míg nem találkozik egy meggyötört harcossal, akit érdemes megmenteni.
Együtt csapdába esve egy kegyetlen börtönben...
Túlélésük érdekében Malkomnak szabadon kell engednie a benne élő démont és vámpírt is. Amikor olyan borzalommá válik, akitől még saját emberei is rettegnek, elveszti-e azt a nőt, akire mindennél jobban áhítozik?
Hogy csigázzák a rajongókat, elolvasható az egész első fejezetet online a Simon & Schuster honlapján. Valamint már elkészült a könyvtrailer is:

2010. augusztus 10., kedd

Jeaniene Frost - One for the Money


A legújabb Cat & Bones történet, a One for the Money, mindössze 34 oldalnyi rövid kis novella, amely időben a Destined For an Early Grave (Sírig hű szerelmed) eseményei után következik.

Kedvenc párosunk ahelyett, hogy végre nyugodtan pihenhetne, Cat nagybátyjának, Donnak a kérésére egy gazdag örökösnő testőrének csap fel... majd persze nem bírnak magukkal, és utána járnak az ármánykodó rokon s az általa megbízott bérgyilkosok dolgának. No nem csupán szívjóságból, hanem hogy végre egymásra is legyen idejük. Nem elég, hogy egy elkényeztetett kisasszonykát kell pesztrálniuk, de még Cat, Bonesért továbbra sem rajongó édesanyja is feltűnik a biztos menedéknek kiszemelt házikóban. S lévén ifjú vámpír házasaink nem a halk szerelmi légyottjairól híresek, mit van mit tenni, kénytelenek megtartóztatni magukat. Mit mondjak, igen rosszul tűrik... sőt!
Mindössze a rövidsége volt a bajom, mert úgy de úgy olvastam volna tovább. Jók az elejtett megjegyzések, néhány jelenete kedves - amikor Bones mondván a védencüket oktatja önvédelemre, bevonja a tanórába Cat anyját, csak hogy neki is megmutathassa, hogyan kell elbánni egy vámpír támadóval -, néhány pedig elég tüzes - táncparkettről a raktárba egy gyors...khm... -, és újra feltűnik szellem barátunk, Fabian is.
De messze van még jövő február... jaj.
Google Preview
2010/77.

2010. augusztus 9., hétfő

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (12) - "Andrew Davidson: Lángoló szerelem"


Andrew Davidson – The Gargoyle
– (A vízköpő) Lángoló szerelem

(Magyar kiadása már lassan másfél éve húzódik, most október 31-re ígérik)
Önálló regény [1] nem igazán tudom hová sorolni [?].

A könyvet már legalább egy éve olvastam, de magyar nyelven nem találtam róla értékelést. A történet azonban megér egy misét, sőt többet is…

Egy kis fehér por szippantás után és némi whiskey kortyolgatás közben nem a legszerencsésebb dolog szerpentinen autót vezetni. Az meg külön pech, ha égő nyílvesszőket vizionál a vezető, miközben az ölébe borult piás üveget próbálja összehalászni. Így szinte sorsszerű, hogy a szakadék alján végzi, az égő autóba szorulva.
A kórházban hatalmas erőfeszítéssel életben tartják, és összefoltozzák annyira, hogy önállóan is képes legyen létezni, de annak, aki 18 éves kora óta a testéből él – pornószínészként – máshoz pedig nem ért, összeégetten nincs igazán sok lehetősége az újrakezdésre. A napjait az öngyilkosság megtervezésével töltve várja, hogy végre kiengedjék, amikor látogatót kap a pszichiátriai osztályról. A különös szobrásznő – Marianne Engel – meglepő dolgot állít: hogy már nagyon régóta ismeri a férfit. Pontosan az 1300-as évek óta, amikor a nő kódexmásoló volt az engelthali zárdában, a férfi pedig zsoldos. A történet során lassanként elmeséli, hogy hányszor találkoztak már életeik során, és hányszor szerettek egymásba.
A nő olyan dolgokról tud, amiről nem tudhat, mint a férfi testén lévő születési jegyről… vagy mégis tudhat? Őriz egy szobrot (Morgengabe), amit állítása szerint a férfi faragott nászajándékként neki az első szerelem idején. Akkor a férfi – akinek a nevét az egész történet alatt nem tudjuk meg – volt kőfaragó, most a nő szobrász.
A történet elképesztő. Végig feszül benne a kettősség, ide-oda billentve az olvasót, hogy Marianne Engel őrült, vagy igazat állít. Egy ateista és egy istenhívő szemlélet kettőssége, tele rejtett és nyilvánvaló utalásokkal. A könyv megrázó, és komolyan elgondolkodtató. Davidson nagyon tárgyilagosan mindenféle túlfűtöttség nélkül meséli el a történetet. Szavai mégis döbbenetes hatásúak. Olyan kérdéseket tesz fel, amik soha nem fogalmazódtak meg bennem, és olyan igazságokat mond ki, amik egészen új nézőpontból világítják meg az embert, mint személyt.
Annak, aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik, nem ajánlom. Annak viszont, aki nem fél, hogy a pokolba rántják és megforgatják, az ne habozzon, mert ha végül meg tud szólalni, azt fogja mondani: megérte.
A részleteket teljesen találomra választottam ki.
A kómában szakadatlanul álmodtam. Képek pörögtek, egyik a másik után egymást kergetve, mint a cirkusz forgó porondja.
Álmodtam egy fürdővizet melegítő parasztasszonyról. Álmodtam a vérről anyám méhéből. Álmodtam a haldokló nagyanyám elernyedő karjáról, ami a nagyon kék ég felé taszít. Álmodtam a hideg, rohanó folyók melletti buddhista templomokról. Álmodtam egy kicsi lányról, akit az anyja amfetaminért adott el. Álmodtam a kohóvá csavarodó kocsimról. Álmodtam egy viking hadihajóról. Álmodtam egy kovács üllőjéről. Álmodtam arról, ahogy egy szobrász keze ádázul vési a követ. Álmodtam az eget hasító lángoló nyílvesszőkről. Álmodtam tűzesőről. Álmodtam szétrobbanó üvegről. Álmodtam egy vízbe fagyott eszelős angyalról.
De legtöbbször megszületésre váró vízköpőkről álmodtam.
„Úgy éreztem nincs mitől tartanom, és tény, hogy jó volt, hogy feldobta egy kis izgalom ezt a nyomasztóan steril környezetet. Amíg az ügyeletes megérkezett, nyugodtan folytattuk a beszélgetést, miközben Beth éber tekintettel álldogált a távolabbi sarokban. A látogatóm suttogott, így Beth nem hallhatott bennünket.
– Van egy közös ismerősünk.
– Kétlem.
– Csak egyszer láttad a tömegben. Nem tud beszélni – mondta közelebb hajolva, – de adott neked egy nyomravezető jelet.
– Nyomravezető jelet?
– „Elgondolkodtál már, valójában honnan származik a sebhelyed?” – nyúlt közben a látogatóm a mellkasához, és arra gondoltam, hogy arra a helyre fog mutatni, ahol a sebhelyem volt a testemen, de persze csak a hiányzó nyakláncát kereste.
Hogy tudta ez a nő pontosan ezeket a szavakat használni, és csak úgy kimondani, mint egy egyszerű megjegyzést? Én gyakorlatias ember vagyok – szóval ez egy véletlen egybeesés, semmi több. Hogy bebizonyítsam, megpróbálkoztam egy kis félrevezetéssel:
– Az egész testem tele van sebhelyekkel.
– Nem az égéseid. A sebhely, amelyikkel születtél, a szíved fölötti.
Ebben a pillanatban az ügyeletes megérkezett, és próbálta rábírni a nőt a távozásra. Beth is segített, a testét használva az ajtó felé terelni a látogatómat.
A hangom még nem volt erős, de felemeltem annyira, amennyire csak tudtam. – Honnan tudod?
A nő visszafordult, nem törődve a könyökét húzó karral. – Az a baj az olyan emberekkel, mint mi, hogy nem tudunk tisztességesen meghalni.
– Ezzel az ügyeletes kihúzta a szobából.

2010. augusztus 8., vasárnap

Maya Banks - For Her Pleasure - Vénuszdombi mesék


Még a nyári hőség kezdete előtt jelent meg ez a hazai könyvpiacon eddig ismeretlen erotikus romantikus szerző nekünk bemutatkozó könyve, amely három, egymáshoz kapcsolódó novellából összeállított kötet.
Végigolvasva mindhárom történetet, mindről más más a véleményem, de a nyelvezetet és a cselekményvezetést én nem éreztem zavarónak, sőt, véleményem szerint ettől sokkal durvábbakat lehet találni a mai kínálatban, már ha valaki ilyen románcok között keresgél. A fordítás szerintem igyekezet hasznosítani a magyar nyelv angolnál jóval változatosabb szókincsét, nem is igen volt semmi gondom vele.
Egyetlen kivételt talán egy mondat jelentet, amely azért vicces, mert a hevülő történet sűrűjében képes voltam megállni és azon morfondírozni, hogy hogy is mondjuk ezt helyesen. Az engem kissé kizökkentő bűnös a "miatt szegült a lány nyomába" volt. Jó tíz percig agyaltam azon, hogy ez most szegült vagy szegődött. Őrület, ha azt nézzük, hogy teljesen irreleváns, és mint kiderült, mindkettő helyes változat.
Amit akar: Ez az a történet, amely a legjobban tetszett. Az, hogy egy elmebeteg zaklató és erőszaktevő támadása után mintegy önmagának is be akarja bizonyítani Kit, hogy attól még ugyan olyan szexi nő, mint annak előtte, sőt... amit mindig is akart, de félt kérni legjobb barátaitól, nevezetesen, hogy flörtölgető pajtásokból váljanak többé, most megteszi. Természetesen két, gyerekkoruktól legjobb barátja sem kéreti magát, mert mióta visszatértek a városba igen csak látják a lány szexuális lény mivoltát is a pajtás álarca mögött. A történet során Kit a meglepően összeszokott csapatként 'játszogató' fiúk között legyűri félelmeit, hiszen tudja, bennük megbízhat, még a legkiszolgáltatottabb helyzetében is, és végre beismeri, hogy nem csak érzéki vágyat, és bizalmat, de szerelmet is érez Mac iránt. Tetszett, hogy a hálószobai hancúrok közt jutott hely a cselekményben a gonosz zaklató lefülelésére is. Egy dologgal nem voltam kibékülve. Nevezetesen Mac hiába a jófiúk közül a jobbik, hiszen rendőr, én Ryder kicsit szilajabb természetére szavaztam volna, mint az édeshármas férfi befutójára.
Amire szüksége van: Bár ugyanazok a főszereplők, de ez a rész tetszett a legkevésbé. Leginkább, mert elfogult vagyok Ryder kapcsán. Jobban szerettem volna, ha ehelyett egy olyan novella lett volna, amelyben ő talál magának párt. Hát igen, én még az erotikus történetekben is azt szeretem, ha megvan a ketten éltek boldogan befejezés. De az írónő nem így gondolkodott, és ehelyett egy újabb írást szentelt annak, hogy vajon képes-e Mac osztozni a szeretett nőn, Ryder beletörődik-e, hogy mindig ő lesz a plusz.. khmm.. a kapcsolatban, és vajon Kitnek elég-e ha egy férfi szereti. Ne vessen meg senki, de úúúúgy fel tudtam volna képelni ezt a nőszemélyt. Megkapott egy izmos, szexis pasit, aki lesi minden óhaját, van egy megbízható, kedves barátja... és neki mi kell? Mindkét férfi legyen vele! És ehhez még jött ez a terhesség dráma is. Ó, és ebben a részben, mintha trágárabbak lettek volna a szereplők... vagy csak azért, mert itt annyira minden a nemiség körül forgott. Nem szaporítom a szót, egy az egyben elégedetlen voltam ezzel a novellával.
Amire vágyik: Új szereplőket kaptunk a záró történetben. Az alapsztori nem ígérkezett rossznak. A fülig szerelmes épp csak felnőtt Mia elcsábítja a tőle jóval idősebb Jacket. Miután másnap reggel a zsaru ráébredt, hogy nem igen van jövője a kapcsolatuknak, még a munkája is elszólítja jó időre. Két év múltán találkoznak ismét, és a szexuális vágy továbbra is izzik közöttük. Miát elrabolják, prostitúcióra akarják kényszeríteni, Jack pedig mindent megtesz, hogy kiszabadítsa a nőt. Persze a mindent, jelen esetben nem csak lövöldözős-, hanem kukkolók előtti D&S akciót is jelent. Összességében nem volt rossz a történet, de Jack karaktere engem irritált, mert nem csupán a szexben domináns, hanem számomra elfogadhatatlanul erőteljesen a mindennapi megnyilvánulásaiban is. Nekem hihetetlen egy ennyire uralkodó és ennyire annak behódoló személyiség igazi, őszinte szerelmi kapcsolata.


2010/76.
A könyvet a KELLY KIADÓ tette elérhetővé számomra. Köszönöm!

A nagy képzelőerővel, és szabados szexuális fantáziával megáldott írónő, Maya Banks texasban él férjével, három gyermekével és számos háziállattal.
Eddigi legnagyobb sikerét hozó sorozata az Édes élvezetek széria, amely odakinn idén a negyedik kötettel folytatódott, majd jövőre érkezik az ötödik regény, sőt, a kiadó már leszerződött Mayával a hatodik történetre is. Erről és sok másról, pl az idei nyár nagy úszómedence projectjéről, gyakorta ír a blogján.
Hamarosan idehaza is olvashatjuk az első regényt, Édes megadás címmel!

2010. augusztus 7., szombat

Újabb díj, újabb nagy köszönet

A díjat nagyon szépen köszönöm az Olvasokkk! szerkesztőinek.


Szeretném továbbadni: a Fantasztikus romantikus, az Olvasónapló, a Bibliotéka, az Amadea blogja, és a Keményfedél blogok íróinak. Jó, hogy az olvasója lehetek ilyen kreatív oldalaknak. :)

Larissa Ione - Eternity Embraced


Talán az volt a gond, hogy ez valóban egy igen rövid novella, és nem volt lehetőség igazán kibontani sem a karaktereket, sem összetettebb cselekményt, egy kész helyzetbe csöppentünk. Pedig az alapötlet jónak ígérkezett.

Az Ügynökség egyik katonáját, Kadent, egy vámpír rajtaütés során foglyul ejtik, s öt napos kínzást követően a legrosszabb rémálmát váltják valóra az agyarasok. Azzá változtatják, amiket eddig elszántan irtott. Nem sokkal később szeretője, a szintén osztagos Andrea és csapata is besétál a vámpírok csapdájába. Cedric, a vérszívók vezetője, a nőt bezárja a kiéheztetett Kaden cellájába, és egy kamerán keresztül figyeli, vajon a férfi átáll-e a sötét oldalra. Kadennek a gyötrő szomjúság és a mindig is lángoló szenvedély között kell választania... vagy mégsem.

Ugyan a Demonica sorozat teremtette világban játszódik a történet, de magától a sorozat főcsapásától messze esik. Az írónő időben a harmadik kötet utánra helyezte az itteni eseményeket, hiszen itt a szereplők már tudnak a démon Gem és az Ügynökség 12 vezetője közé került Kynan esküvőjéről.


2010/75.

2010. augusztus 6., péntek

Larissa Ione - Ecstasy Unveiled


Teljesen lehetetlen hetem volt, így ha éppen nem a munka hullámai csapdostak a fejem felett, akkor előre be nem tervezett elmélkedésekkel suhantak el mellettem az órák, így szegény könyvet nagyon elhanyagoltam. Pedig nagyon nem érdemelte meg! Jó volt a könyv, még ha nem is volt olyan torokszorító érzésem, mint az előző részben.

Ione láthatólag tud új dolgokkal előjönni minden történetében, és a könyveihez teremtett világának felvázolt lehetőségeit tetszetősen kihasználja. Nem ismételgeti ugyan azt a párosítást, igyekszik mindig új lényeket bevonni a Seminus démon testvérek életébe, s miközben újabb és újabb párokat találtat egymásra, szépen dolgozza el, és fon be újabb átívelő szálakat. Plusz nagy dicséret illeti meg azért, mert úgy hintette el az őszi folytatás alapjait, hogy a következő kötet főhősének sorsa felől nem a legnagyobb kétségek és félelmek között hagyott minket, izguló olvasókat, hanem egy alapkonfliktust teremtett, no és bemutatta a szexis főhőst.
Az előző könyvben már sejthettük, amiről most megbizonyosodhattunk. E, Shade és Wraith nem is egy, hanem rögtön két eddig nem ismert testvérrel lett gazdagabb. Ám sajnos az emberi anyától született porontyokkal senki nem igen közölt semmit a démonlétről, azon kívül persze, hogy az ördög ivadékai. Így amikor húsz éves korukban bekövetkezett a fajuknál jellemző szexuális érettséget is elhozó átváltozás, teljesen felkészületlenül érte őket a rajtuk elhatalmasodó harag és őrjöngő vágy. Mire megtanulták kezelni ezeket, s a karjukon feltűnő mintákkal aktiválódó halálos képességeiket, jó sok év eltelt, közben az ikrek nem is igen látták egymást. Ám amikor Sin harminc évvel ezelőtt azzal kereste meg bátyját, hogy iszonyatos nagy - démon alvilági - bajba keveredett, Lore mindent megtett, hogy megmentse a húgát. Mindent, beleértve, hogy lepaktált egy démon bérgyilkosokat futtató undormánnyal is, hogy teljesítenek neki fejenként száz megbízatást, ha aztán elengedi mindkettőjüket. Az üzlet megköttettet, így váltak egy hidegvérű, alantos démon szolgáivá, és szó szerint halálos küldönceivé.
Az első 98 áldozattal nem volt semmi gond - igaz, Lore ha gyermekekről vagy nőkről lett volna szó, mindig vérével fizetett a kínzókamrában, mintsem elvállaljon olyan ügyeket -, ám a 99. a saját testvérei lettek volna. S az előző regényből tudjuk, nem hogy nem ölte meg őket, de még egy embernek is visszaadta az életét. Mestere ezért úgy bünteti, hogy húga életét fenyegeti. Mindent vagy semmit alapon kényszeríti rá az utolsó gyilkossági megrendelést. Vagy megöli Kynant vagy meghal Sin.
De a küldetés során nem várt nehézségek adódnak. Kynant egy fahéjas süti illatú tünemény (haláli, amikor Lore sütikének hívja), egy szárnyaira, és a mennybe emelkedésre vágyó, született angyal óvja, Idess, aki azonnal megmozdít a férfiban valamit. És azt se feledjük, hogy Kynan a Sem testvérek barátja, akit nagyon nem szeretnének holtan látni.
Az egész helyzetet csak bonyolítja, hogy az események hátterében két gyűlölettel telt testvér áll. Egy bukott angyal, aki mindenért a húgát hibáztatja, és annak bukására szomjazik, és egy fantom, aki még így is képes öccsei életét fenyegetni.
Ám hál isten van kiút a lehetetlennek tűnő helyzetből, persze sok sok izgalom árán. :)
Amin a legjobbat nevettem: Wraith úgy írja le Sin, az egyetlen létező női Seminus démon létét, mint Törpilla érkezését Törpfalvára. Túl sok tv-t néz a srác... Gondoljunk csak bele, hogy fiát egy Simpson karakterről volt képes elnevezni.
Amin a legjobban meglepődtem: A csöppnyi, bár annál ügyesebb harcos, védelmező Idess származása. Nem semmi lehet, ha valaki apjától minden démon jobban retteg, mint magától a Sátántól.
Ami furi volt: A két főszereplő, Lore és Idess kapcsolatának testi része. Először húzták a végtelenségig, majd a leglehetetlenebb időben voltak képesek egymásnak esni.
Ami a legmeghatóbb volt: Holtverseny Idess önfeláldozása és még előtte a szerelmesek búcsúja között.
A folytatás biztos megvevős kategória. Már elő is rendeltem Sin és a szexi fél vámpír, fél vérfarkas mentős, Conall történetét.


2010/74.

2010. augusztus 3., kedd

A nagy erotika vita

Nem kicsit fellengzős a cím, igaz? :) De gondoltam, legyen figyelem felkeltő, hiszen az erotikus romantika, úgy tűnik, megosztja a kedélyeket.
Van, aki alig várta, hogy végre egy ilyen típusú kiadványhoz is hozzájuthasson magyarul. S van olyan, akinél a mai modern románcok intim jelenetei is néha már a 'sok' kategóriába esnek. És olyanok is vannak, akiknek meggyőződése, a testi szerelem a két fél magánügye.
Baj lenne, hogy ennyire más a véleményünk valamiben - egy alműfajban megítélésében jelen esetben -, holott magukat a szerelmetes regényeket mindannyian szeretjük? Dehogy is!
Milyen sivár lenne a könyvpiac, ha mindannyian ugyan azokat olvasnánk, és mennyire uncsik is lennének a regénykibeszélő csacsogók. Így elmondhatjuk, ha kipróbáltunk egy új írót, összehasonlíthatjuk a tapasztalatainkat, megvitathatjuk, mi fogott meg bennünket egy adott történetben, vagy melyek voltak azok a momentumok, amelyeket a mi gyomrunk már nem tudott megemészteni. Én szeretem az ilyen eszmecseréket. Több nagyszerű olvasásélményt köszönhetek mások ajánlásainak, véleményeinek, nélkülük ki tudja mikor találtam volna rájuk.
Semmi gond, ha valakinek nem jön be az erotika, ha tudja, mire mond nemet, és belátja, hogy akadnak, akiknek igényük van ilyen történetekre is.

Érdekes lehet: Mi is az az erotikus románc? Wikipédia angolul és a kategóriák magyarul.

Én személy szerint akkor tartok élvezetesnek egy 18 éven felülieknek ajánlott regényt vagy novellát, ha
- van kerek története
- nem magáért az aktusért íródtak meg a szexuális jelenetek, hanem viszik előrébb a cselekményt
- nem túl vulgáris a szóhasználat
- a nemiségen kívül az érzelmi szál is jelen van
- kicsit tabudöngető.
Akkor én most szabados lennék? Úgy tartom, nem. Helyén kezelem az ilyen kis kirándulásaimat a 'bűnösebb' élvezetek tájaira. Megnézek magamnak olyasmit, ami lángra lobbanthatja a fantáziámat, még ha eszem ágában sincs kipróbálni.
Vadító egy szexis karakter kikötözős játékát elolvasni, de hogy nem akarok (szőrme)bilincset látni az ágytámlámon, az bizonyos. Elképeszt, hogy vannak nők, akik tudatosan vagy tudat alatt, de egy teljesen domináns férfira vágynak. Én olyan szinten vagyok feminista, hogy néha kiakasztom a körülöttem élő férfiakat, de arra a pár órára csiklandós dolog elképzelni, hogy az ember lánya kiengedi a kezéből a gyeplőt. Izgatott pillangó röpködést érezhetek a gyomromban, ha két férfi csókjáról, szerelméről olvasok? A tapasztalat azt mutatja, ha jól megírt az a történet, elfogadom a karaktereket olyannak, amilyenek, akkor a szerelmesek egymásra találása ugyan úgy el tud varázsolni, mint minden más szívemnek kedves könyvben.
Kikapcsol, elfeledteti a nyűgös hétköznapokat, olyan tájakra visz - nem feltétlen földrajzi értelemben -, ahová nem ugorhatnék csak úgy el, és voltaképpen ez a cél, nem igaz?
Vannak rajongók és vannak elutasítók. Én valahol középtájon tanyázok. Néha-néha beugrok, kíváncsian körbenézek, majd robogok más fantáziák világába. Élvezem, míg ott vagyok, de aztán el is feledem.
És ti?

Tegnap olvashattunk, hogy a hazai piac legújabb ilyen típusú kiadványa nem mindenkinek vált kedvencévé. A RITen viszont hangot adtak véleményüknek azok a hölgyek is, akiket megvettek Maya Banks izzó jelenetei, és alig várják a folytatást. Egyikőjük halálian fogalmazott. Azt írta: "Megmozgatja a fantáziámat, vérlázító és némileg pótlék. Ha már olyan sokáig patkoltatja a hercegem a fehér lovát. :-))" Mivel nekem ők a 'kontrol csoport', gondoltam egyet, és idejüket kértem, válaszoljanak három egyszerű kérdésre.
1. Szerinted van-e igény idehaza a kimondottan erotikus romantikus művekre?
2. Olvastad-e a jelenleg legfrissebb ilyen kiadványt, Maya Banks: Vénuszdombi mesék című könyvét? És mi róla a véleményed?
3. Szerinted, mi lehet a legnagyobb vonzereje egy-egy ilyen kötetnek, illetve mi tarthatja vissza a nőket egy ilyen tartalmú regénytől?
Köszönöm azoknak, akik időt szántak rá, és beavattak gondolataikba. ITT elolvashatóak.
Elnézve ezeket a válaszokat egyre időszerűbbnek érzem,. hogy én is levegyem a polcról a kötetet. Nehogy lemaradásban legyek, mire megjelenik az Édes élvezet sorozat indítója, az Édes megadás.

Persze e havi szavazás témának is azt erotikus irodalomhoz való viszonyunkat választottam. Kattintson mindenki bátran!

Miért jó, miért nem? Szeretjük nyíltan, vagy szeretjük csak titkon, avagy ki nem állhatjuk? Írjatok! Hátha kialakul egy párbeszéd, egy eszmecsere!

2010. augusztus 2., hétfő

Miről írjon egy jó blogger, és hogyan? És számít mindez valakinek?

Mivel az olvasás a szenvedélyem, érthető módon mióta csak lehetőségem nyílik az internet végtelen tárházában búvárkodni, szívesen keresek fel könyves blogokat is. Elítélendő módon nagyon sokáig csak a külföldi oldalak között kattintgattam, mert ott találtam gyorsan olyanokat, amelyek kínálata közel egybeesik az én ízlésvilágommal.
De idén, mióta én magam is a hazai könyves bloggerek, mint megtudtam, nem kis táborát gyarapítom, kezd kinyílni a szemem. Egyre több, és érdekesebb oldallal találkozok, még ha a véleményünk nem is mindig egyezik, sőt olykor szöges ellentétei egymásnak. Érdekes elnézni, hogy ki milyen stílusban ír egy-egy kötetről, egyáltalán, hogyan állít össze egy bejegyzést, kinek mi a legfontosabb kritérium, hogy azt mondhassa, igen, ez jó regény volt.
Amikor elkezdtem ezt az oldalt írogatni, sosem gondoltam volna, hogy az ismerősökön kívül más is tiszteletét fogja tenni errefelé. De már csak azért is, mert kíváncsi voltam, tudnék-e érdekes, szórakoztató lapot vezetni csupán a hobbimról, úgy gondoltam, megpróbálok valami olyat közreadni a billentyűzetemről. Gondoltam naívan, leírom saját szavaimmal nagyjából a történetet - akár ha egy baráti társaságban trécselnénk - valamint persze hogy én hogyan értékelném a regényt. Így szokás, nemde? Hát igen is, meg nem is.
Rá kellett jönnöm, hogy okkal vannak kedvelt bloggerek és őszinte bloggerek, s ezen két halmaz metszetében maradni igen csak nehéz, és megerőltető. Mert a könyvkiadók és az olvasók tábora is egyaránt gyilkos terep.
A kiadók érthető okokból azt szeretnék, ha mindenkiben pozitív vélemény alakulna ki a kiadványaikról. Jó, nem a legnagyobb ajnározást várják el, de a negatív kritikát legtöbb esetben nem kezelik túl jól. A nagy kérdés tehát, hogyan kell megírni, ha bármi gondja is van az embernek egy regénnyel, hogy az még elfogadható legyen. Egyáltalán, létezik-e olyan határmezsgye, amin el lehet lavírozni, vagy mindenképpen a fekete / fehér választás marad? Ha szeretne az ember néhanap ajándék kötethez jutni, hódoljon be, vagy maradjon hű a szabad és kendőzetlen vélemény nyilvánítás elvéhez? Láthatólag ez a kérdés nem csak engem foglalkoztat. Múlt hónapban Natasha elmélkedett erről a bibliotékán.
Másik komoly kérdés a kiadók között dúló háború. Néhol igen erőszakos marketingelésbe botlunk, nem egyszer belesétálunk, hogy melyik cég miért is nem szereti a másikat. Kit szeressek? Olyat olvassak, amit azok jelentetnek meg idehaza, amely műfajok legközelebb állnak hozzám? Vagy inkább azok könyveit vegyem előtérbe, akik ember és így blogger közelibbek, de kevesebb kimondottan az én szám ízének való regényt jelentetnek meg? S egyáltalán, mire mondjunk igen? Ennyi könyvvel a háta mögött a legtöbb olvasó, s blogger, már nagyjából tudja a könyv tartalmából, hogy azonnal el fogja olvasni, egyszer sort kerítene rá, avagy nem valószínű, hogy ne szenvedéssel kezdene neki. Vagy csak én lennék ennyire megcsontosodott és szeretem azokat az írókat, műveket kimazsolázni, amelyek igazán szórakoztatnak?
S ha már eleve az érdeklődésemre számot tartóakra szorítkozok, akkor mi a helyzet a pontozással? Kell-e egyáltalán? Ki mi szerint dönt az osztályzatokról? Mennyivel egyszerűbb a matematika! Ott vagy kijön az eredmény, vagy nem. Nincs kecmec. De itt minden olyan szuverén. Vagy csak én hiszem? Nem tanultam irodalomtörténetet, műelemzést is csak általános műveltségi szinten. Nálam akkor ötös egy történet, ha nagyon jól szórakoztam, ha nem akartam letenni, mert vagy olyan vidám, vagy olyan izgalmas, vagy annyira beleszerettem a szereplőkbe. Persze egy jól eltalált fordítás is segíthet a pozitív megítélésben, s ez mostanában egyre jobban szembetűnő. Talán ez az angolul olvasás átka.
S aztán itt vannak az olvasók. Tekintsünk most el azoktól a nevüket sem vállaló, saját kulturálatlanságukról tanúbizonyságot tévő illetőktől, akik épületes 'minek írsz Te r*banc' vagy 'a k. anyukádat, amiért lehúztad x könyvet, mikor az a kedvencem' féle kommenteket hagynak. Úgy vélem, ezeket az ember lánya egy laza mozdulattal kukázza. De mi a helyzet azokkal, akik tényleg kíváncsi szemmel böngésznek a neten, úgy gondolván, a kritikák utat mutathatnak az egyre növekvő kínálatban. Mennyire befolyásoljuk őket? Befolyásoljuk őket egyáltalán? Hogyan kell úgy írni, hogy ne riasszuk el a leendő olvasókat adott írótól mindörökre? Vagy tételezzük fel a látogatókról, hogy vannak annyira értelmesek, hogy el tudják dönteni, kinek a véleménye befolyásoló, kinek a véleménye szöges ellentéte az övékének, kién szórakoznak egy jót, de felejtik is el aztán?
Szóval, elég-e ha az ember szeret olvasni vagy mellette még annyi minden kell, hogy jó blogot vezetni már művészet? Szintén Natasa tollából olvastam még májusban a Tanácsok egy kezdő könyves bloggereknek bejegyzést. Istenem, hogy milyen igaza is van!

 
back to top