2010. augusztus 21., szombat

Julia Quinn - The Viscount Who Loved Me - A vikomt, aki engem szeretett



1814 is eseménydús szezonnak ígérkezik, de e sorok írójának véleménye szerint ez nem igaz Anthony Bridgertonra, London legkívántabb agglegényére, aki ez idáig semmi jelét nem mutatta házasulási szándékának.
És az igazat megvallva, miért is mutatná? Nála jobban senki nem játssza a tökéletes élvhajhászt.
Lady Whistledown társasági lapja, 1814. április
No igen, a pletykalap szerkesztője ezúttal kissé bakot lőtt ezzel az állításával, hiszen a nevezett agglegény bizony töri a fejét a nősülésen. Az, hogy nem az eredetileg kinézett Ms Sheffieldet vezeti oltár elé, igazán csak részletkérdés. Mint ahogyan az is, hogy egy fránya harcias méhecske, no meg a Társaság legnagyobb pletykafészkének elszörnyedő felkiáltása ("Az isten szerelmére, te lány, hiszen Anthony Bridgerton a szájába vette a cicidet, és mindannyian láttuk!") üti nyélbe a frigyet.
Julia Quinn stílusa most is csodás, a párbeszédek mosolyt csalnak az olvasó ajkára, és a történetben előre haladva az ember lánya valóban képes szerelembe esni a főhőssel, ahogyan azt az írónő szerette volna. Itt jegyezném meg, hogy imádom ahogyan ez a hölgy megírja az ajánlásokat, a 'Kedves olvasó!' előszavakat. Olyan emberközelinek tűnik ettől számomra, mintha egy kedves barátném fantáziáját olvashatnám az elkövetkezendő lapokon, akivel összesúghatok, hogy óóóó az a pasi valóóóóban káprázatos.
Egyetlen dologgal nem tudtam megbékélni csupán ebben a regényben, azzal a bizonyos, korai haláltól való irreális félelemmel, amelyet elbűvölő vikomtunk érez amióta édesapja egy méhcsípés következtében elhunyt. Rendben, hogy ez amolyan férfi dolog, de számomra szinte elképzelhetetlen, hogy valakinek ez határozza meg a teljes életét, a családalapításhoz való viszonyát... s mindezt olyan beletörődő, szinte a kaszást váró hozzáállással, ami már-már dühítő. Bármennyire is magával ragadóan kedves szoknyapecér is a legidősebb Bridgerton - a rajta néha eluralkodó főnökösödő attitűdjével együtt is -, ezt, ami voltaképp a sztori alapkövének egyike, nehezen vette be a gyomrom.
Ám ettől eltekintve egy isteni történelmi romantikus ez. Van minden, amit szeretek: feleselős, talpraesett hősnő, aki ugyan nem a szezon szépe, mégis kifogja az egyik legjobb partit; egy ellenállhatatlanul sármos, kedves szívét erősen titkoló, a szerelmet nagyon kerülni akaró vikomt; egy kissé különc, de annál inkább szerethető, hangoskodó, jópofa család; egy kis bajkeverő kutyus; no meg persze happy end. És mondanom sem kell, Kate és Anthony személyében két olyan főszereplőt kaptunk akik között bár kezdettől megvan a vonzalom, mégis folyton perlekednek, civakodnak, a mi legnagyobb élvezetünkre.

Aki hozzám hasonlóan nincs igazán képben a könyvben említett Pall Mall játékkal, az angolul utánanézhet a wikipedián.

Julia Quinn hivatalos honlapján érdekességként minden regényéhez megnevezett 4-5 zeneszámot, amelyek szerinte a legjobban passzolnak az adott történt helyzeteihez, szereplőihez. Íme az egyik ehhez tartozó:




Az írónő, minden bizonnyal rajongói nyomásnak engedve, írt ehhez a könyvhöz is egy Második epilógus című novellát, amely 15 év elteltével enged bepillantást a Bridgertonok -, és itt egymásra talált párosunk életébe, a főszerepben a 'gyilkos játékkal', a Pall Mallal.
Egy nyúlfarknyi részletbe beleolvashatunk angolul ezen az oldalon.



2010/79.
2nd challenge/14.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top