Két fordító, egy regény - Így készült a Mister magyar fordítása

London, 2019. A jóképű, arisztokrata származású Maxim Trevelyan a sors kegyeltje. Remek kapcsolatainak és a tömérdek pénzének köszönhetően soha nem kellett dolgoznia, és ritkán aludt egyedül. Ám egy tragédia folytán mindez megváltozik. Maxim örökli a nemesi címet, a vagyont és az ingatlanokat, és az ezekkel járó felelősséget is. Bár erre nincs felkészülve, akkor is szembe kell néznie a kihívással. A legnagyobb próbatétel azonban mégsem ez, hanem leküzdeni az ellenállhatatlan vágyat egy titokzatos nő iránt, aki nemrég érkezett Angliába. Maxim menthetetlenül beleszeret a zenei tehetséggel megáldott, gyönyörű tüneménybe. Még sosem tapasztalt ilyen érzelmeket, és nem meri nevén nevezni az érzést. Kicsoda Alessia Demachi valójában? Meg tudja-e védeni Maxim ezt a veszélyes múltú, csodálatos teremtést a rosszakaróktól? És mit fog szólni a lány, ha kiderülnek Maxim féltve őrzött titkai?

A Szürke trilógiát lehet szeretni, lehet utálni, de az biztos, hogy E.L. Jamest egy csapásra a nagyágyúk közé emelte. Manapság kevés olyan ember létezik, akinek legalább homályos sejtése ne lenne róla, ki is ő. Legújabb könyve, a Mister, napokon belül a boltok polcaira kerül, méghozzá szemet gyönyörködtető borítóval. A Londonban játszódó kötetet az írónő 21. századi, vágyat és veszélyt elegyítő Hamupipőke sztoriként jellemezte.

A regény két fordítóját, Szilágyiné Márton Andreát és Weisz Böbét faggattam kicsit, milyen volt ezen a regényen dolgozni.

Ismerős volt számotokra az írónő munkássága mielőtt felkértek Titeket a Mister fordítására?

Sz.M.A.: Én nem ismertem a szerző munkáit, nem olvastam sem a Szürkét, sem más művet tőle. Őszintén szólva ezt nem is bántam, amikor nekikezdtem a munkának, mert semmilyen prekoncepcióval nem viseltettem a szerző iránt – hagytam, hogy ez a műve hasson rám.

W.B.: Én is csak felületesen ismertem az írónő korábbi történeteit, tudtam, miről szól, miért szeretik, miért izgalmas jelenség, de nem olvastam őket. Szerintem jelen esetben ez nem is baj, mert E. L. James a Misterrel valami újat akart alkotni, másról és másképp akart írni. A magyar kiadás szerkesztője azonban Palkó Katalin, ő dolgozott a Szürke-könyvekkel is, vele egészült ki a csapat.

Egyikőtök számára sem idegen terep az erotikusabb hangvételű történetek tolmácsolása. Véleményetek szerint ez a kötet hol helyezkedik el a szenvedélyességi skálán?

Sz.M.A.: Számomra a szexualitás a műben meglehetősen szókimondóan és érzékletesen jelenik meg; a szerzőnek sikerült megtalálnia az arany középutat, ami sem a finomkodás, sem a vulgaritás irányába nem megy el. Ennek a heteroszexuális kapcsolatnak az a „pikantériája”, hogy egy szűz lány beavatásáról van szó.

W.B.: Amikor a fordítás előtt végigolvastam a könyvet, azt éreztem, no igen, minimum így kellene megírni a szexjeleneteket, itt nem csak azért szeretkeznek, hogy ez is ki legyen pipálva valahol a könyv közepe táján, mint sokaknál. Az írónő arra is külön gondot fordított, hogy a férfi főhős jellemváltozását a szexhez való hozzáállásában is követni lehessen, így az első oldalak önző szexéből a végére szerelmeskedések lesznek. A női főhős pedig felfedezi a saját nőiességét, a szenvedélyt, amit korábban a zongorajátékából már megsejthettük.

Elég ritka, hogy egy regény magyarításán ketten közösen dolgozzanak. Honnan jött az ötlet, hogy ezúttal koprodukció legyen a fordítás?

Sz.M.A.: A könyvkiadó keresett meg a feladattal és a koprodukció ötlete is tőlük van. Én is dolgoztam korábban már társfordítóként, azonban a fordítás meglehetősen magányos szakma; ez a személyesebb, komolyabb együttműködés volt az, ami nekem reveláció volt a munka során.

W.B.: A korábbi megjelenés érdekében mindenképp szerették volna, ha ketten készítjük a fordítást, és ehhez két hasonlóan dolgozó, közeli stílusú fordítót kerestek, akiknek a személyisége is kompatibilis.

Elárulhatjátok, hogyan osztottátok fel és hangoltátok össze a munkát?

Sz.M.A.: A szöveget nézőpont szerint (Alessia-Maxim) osztottuk fel, illetve amikor kiderült, hogy ez némileg aránytalanul oszlik el, az utolsó száz oldalt Böbe fordította. Természetesen nagyon sokat leveleztünk, egyeztettünk a fordítás során, vezettünk közös táblázatot, illetve személyes találkozón is átbeszéltük a kardinálisabb pontokat.

W.B.: A felosztás célja az volt, hogy markánsan elkülönüljön a kétféle beszélő hangja. Maxim egyes szám első személyben beszél, Alessia történetét pedig harmadik személyben olvashatjuk, de a történet egyszer sem szakad meg, úgymond átveszik egymástól a fonalat. Ha ezt egyetlen ember fordítja, valóban könnyen összemosódhat itt-ott a kétféle látásmód, hiszen ez nem könnyű feladat 500 oldalon át, ezt szerette volna a kiadó elkerülni, szerintem sikerrel! Mivel mindketten előre elolvastuk a teljes könyvet, tudtuk, hol lesznek azok a bizonyos kardinális pontok. Például azt a kb. 80-100 oldalnyi szakaszt, ahol el kellett döntenünk, mikor váltsanak át tegezésbe (ez mindig nehéz kérdés), már menet közben összeraktuk, elolvastuk egyben, és alaposan megvitattuk.

Fordítói szemmel milyen az írónő által használt nyelvezet? Volt esetleg olyan részlet, amellyel nehezebben tudtatok megbirkózni?

Sz.M.A.: Az írónő használta nyelvezet gördülékeny, olvasmányos és kifejezetten dinamikus; nekem a fordításban inkább az egyes lakások, épületek beosztása, berendezésének leírása, követése jelentett kihívást. Az agyaggalamb-lövészetes rész számomra teljesen idegen volt, mert nem ismertem ezt a sportot, ezért alaposan utánanéztem. Kifejezetten élveztem a zenei „betoldásokat”, azokat az utalásokat, ahol a szerző kicsit többet megmutatott figurái zenei ízléséből.

W.B.: A nyelvezetet fordítói szemmel nem találtam bonyolultnak, úgy szoktam fogalmazni: kellemesen siklik az ember keze alá, de azért adódtak trükkös helyzetek. Az egyik az, hogy Alessiának az angol nem az anyanyelve. Ettől kicsit tartottunk az elején, de szerencsére a szerző ügyesen kikerülte, hogy a főhősnő makogva beszéljen angolul, így nekünk sem kellett rémes nyelvtani hibákat kigondolni, csak egy-két bájos nyelvbotlást. (De többet nem árulhatok el spoilerezés nélkül!)

Lefogadom, hogy sokan már alig várják, hogy végre olvashassák Maxim és Alessia románcát. Kedvcsináló gyanánt megosztanátok velünk, nektek mi volt a kedvenc jelenetetek a könyvben?

Sz.M.A.: Az én kedvenc jelenetem az volt, amikor a bevándorló lány, Alessia először látja a tengert, és teljesen megmámorosodik tőle; teljesen úgy viselkedik, akár egy gyerek. Azt a leírást, hangulatot nagyon élveztem.

W.B.: Talán elsőre furcsán hathat, de a kedvenc jeleneteim azok voltak, amikor megjelentek a „főgonoszok.” Félelem, erőszak, remény, bátorság váltották egymást gyors egymásutánban. És persze szerettem, amikor meg-megcsillant Alessia humora, kacérsága.

Köszönöm szépen a válaszaitokat! Reméljük, még sok regényt olvashatunk a Ti fordításotokban!