2019. április 4., csütörtök

J.R. Ward: The Savior



amazon goodreads
A Tekete Tőr Testvériség tiszteletreméltó története során mindössze egyetlen tagot zártak ki, ám Murhder őrjöngése nem hagyott választást a Testvéreknek. A nő, akit képtelen volt megmenteni, mindmáig kísérti, így visszatér Caldwellbe, hogy helyrehozza, ami kis híján őt magát is elpusztította. De nem készült fel arra, amivel szembe kell néznie, hogy megváltást találjon.
Dr Sarah Watkins, egy biológiai labor kutatója, aki tudós vőlegényének elvesztése miatti gyászával küszködik. Amikor az FBI újabb kérdéseket tesz fel a férfi halálával kapcsolatban, minden megkérdőjeleződik benne. Rövid kutakodás után rá kell jönnie, hogy cégük titokban embertelen kísérleteket folytat, ráadásul akiről azt hitte, ismeri és szereti, részt válalt az egészben.
Ahogyan Murhder és Sarah sorsa visszavonhatatlanul összefonódik, vágy lobban közöttük. De képesek lesznek-e közös jövőt teremteni a két fajt elválasztó szakadék ellenére? És amikor új ellenség tűnik fel a vámpírok háborújában, Murhder vajon visszatér a Testvérek közé, vagy folytatja örökké magányos létezését?

Miután kiderült, hogy a 17. Fekete Tőr Testvériség kötet főszereplője Murhder lesz, a rajongók két táborra szakadtak. Voltak, akik már alig várták, hogy végre igazán megismerhessék a sokat emlegetett ex-harcost, mások arról elmélkedtek, miért nem a már jól ismert szereplők életét göngyölíti tovább az írónő ahelyett, hogy ismét egy sosem látott karakterre veszteget el egy regényt. Bevallom, én az előbbiek közé tartoztam. Kíváncsian vártam, milyen lehet az a Testvér, akit a többiek kiutasítottak maguk közül, ráadásul lelkesedésemet csak növelte a hír, miszerint JM és Xhex lesz a másik páros, akik előtérbe kerülnek a The Savior lapjain. Szóval részemről izgatottan vártam, hogy végre nekikezdhessek az olvasásnak. S örömmel jelentem, én bizony imádtam ezt a részt. Rögtön beszippantott, alig akartam letenni, csak faltam az oldalakat a legnagyobb boldogság közepette.
„Destiny is not a straightaway. It’s cluttered with corners and all of them are dark. We make the turns we do… and find ourselves where we are.”
Bár a könyv egyértelműen úszik a Warden stílusjegyekben - röpködnek a rövidítések, szleng és márkanevek -, úgy érzem, meghallgatást nyertek az korábbi darabok kapcsán megfogalmazott olvasói zúgolódások. Mert bár ismét egy elég testes kis jószágot kaptunk, viszont 420 oldalával azért elmarad a hosszúsági élmezőnytől. Újfent sok, szám szerint 68, fejezetre tagolódik, de szerencsére ezúttal csöppet sem érződik töredezettnek a történet. Igaz, hogy a háttér tisztázás miatt három szálon indul a cselekmény, de úgy 40% környékére ezek pompásan összerendeződnek. S szerintem itt lehet a kulcs: Throe (és Devina) néhány álkoppantó jelenetét leszámítva tényleg csak a két pároson van a hangsúly. A körülöttük, velük történtek szépen belesimulnak a nagy átívelő cselekmény szálba. A régi kedvencek pedig csak itt-ott teszik tiszteletüket, háttérben maradnak, csupán pár mondat erejéig vannak a színen.
Persze ez utóbbi akár negatívumként is megélhető. Hisz jó lenne a szívünknek kedvesebbeket többet látni, és vannak olyan karakterek, akikről alig várjuk, hogy hírt kapjunk. Mi van például Jo-val, a riporterrel, vagy Qhuinn testvérével, Lucas-szal, hogy csak kettőt említsek az engem szerfelett érdeklő figurák közül. Ugyanakkor számomra ez elfogadható áldozat volt azért, hogy újra a korai kötetek feelingjében lubickoljak. Volt akció, szerelem, szenvedély, baráti kötelék. Plusz akadt néhány olyan humoros mozzanat, amelyen kis híján hangosan felnyerítettem. A pálmát e téren tagadhatatlanul Lassiter érdemelte ki V-nek címzett „Who’s your daddy?” beszólásával.

„…that male had been born under a dark star. He seemed destined for suffering.”
Gyengéim a meggyötört és félreértett főhősök, úgyhogy a kvázi száműzetésből visszatérő Murhdernek nem volt nehéz dolga, hogy levegyen a lábamról. Talán egy csöppnyit eltúlzott a férfiúi önérzete, mert mi a jó kutya úristenért nem lehetett elmondani a bajtársainak, hogy pontosan mi történt anno. De ezt a hibáját leszámítva ő tényleg egy tökéletes Megmentő. Kissé csiszolatlan, de sokkal épelméjűbb, mint eddig gondoltuk. Becsületes, segítőkész, elfogadó, kitartó és önfeláldozó. Örülök, hogy visszatalált harcos társaihoz, és végre meglelte a neki rendelt felet.
„There’s no right answer when it comes to healing from tragedy.”
Sarah – akár csak Murhder – egyedül van a világban. Elképesztően okos, elhivatott, nyitott gondolkodású nő, aki annak ellenére, hogy ember, sejtkutatóként hasznos tagja lehet a Testvériség családjának. Nekem egy leheletnyit sok volt a vőlegénye elvesztése miatti kesergése és lamentálása, de az elszántságát nagyra tudtam becsülni. Azért pedig, hogy úgy védelmébe vette Murhdert, kijár tőlem a pirospont.
„If you were loved, if you had people who cared about you, you could be by yourself and never feel alone.”
Ők ketten szerintem tökéletesek egymásnak. Mindkettő képes a másik nélkül létezni, de egymás mellett tudnak valóban kiteljesedni. Elfogadják egymást, lojális és teljes odaadással viseltetnek a másik iránt. Mivel a regény cselekménye mindössze néhány napot ölel fel, érthető, hogy köztük is extra gyorsan alakultak a dolgok. Kissé aggasztott, hogy vajon hogyan lesznek képesek áthidalni a két faj élettartama közti különbséget, de persze Lassiter laza könnyedséggel és eleganciával (és az egyensúlyra totálisan fittyet hányva) szavatolta, hogy örökké együtt lehessenek.

Elmondhatatlanul örülök, hogy nem a nőm exe visszatért, féltékeny vagyok típusú dráma miatt került a JM & Xhex páros ismét előtérbe, és azért is kijár a taps, mert nem uralták el az egész történetet. Nem kérdés, hogy aggódtam, vajon az új, gonosz árnyak fertőzést okozó harapása hogyan hat majd JM-re, de azért jó volt látni Thort, mint védelmező és aggódó apukát, plusz tetszett, hogy Sarah lelhet rá a gyógyulás nem minden kockázatot nélkülöző kulcsára. A régóta esedékes beiktatási ceremónia pedig tényleg már csak hab volt a tortán. Viszont elgondolkodtam, készakarva, vagy figyelmetlenségből adódott, hogy nem a Therror név kerül fel a falra?

Számomra egyetlen vonása akadt a kötetnek, amelyre valóban negatívumként tudok gondolni. Többször kellett azt éreznem, mintha kimaradt vagy épp kivágára került volna egy-egy fejezet vagy jelenet, olyanok, amelyekre bizony szerfelett kíváncsi lettem volna. Szerettem volna legalább egy picit több információt arról, mi történt pontosan Murhderrel a manipulátorok fogságában, és fájlaltam, hogy John gyógyulási folyamata szintén a lapokon kívül zajlott. Ám ezt leszámítva élvezetes és nagyszerű regény ez. Már alig várom a folytatást!

Kedvenc idézet:
„Let’s just say the era of the Brotherhood being a boy’s club is officially over.”

 
back to top