Sarina Bowen: Goodbye Paradise


amazongoodreads
beleolvasó webpage
A többség szektának tartja, de Josh és Caleb számára húsz évig az otthont jelentette.
Paradise-ban nincs televízió, sem gyorséttermek. A wyomingi birtokon csupán munkával és imádsággal töltött végtelen órák léteznek, no meg túlzsúfolt szállások. S a fiúkat mindenáron távol tartják a bűnösök világától.
Ám Josh kísértések nélkül is bűnbe esett, hisz egész életében a legjobb barátja, Caleb után vágyakozott. Napközben egymás mellett dolgoznak, éjjel pedig, amikor Josh lehunyja a szemeit, végre úgy lehetnek együtt, ahogyan annyira szeretné.
De a valóságban persze ez soha nem történhet meg. A túlélése függ attól, titokban tudja-e tartani szörnyű vágyait.
Caleb mindig megvédte Josh-t a többiek gúnyolódásától, ugyanakkor neki is megvan a maga titka… és egy terve, hogy kijussanak a táborból. Csakhogy minden rosszul sül el, és Josh fedél nélkül találja magát egy olyan világban, ami nem kér belőle. Vajon Caleb időben rátalál majd? Vajon képesek lesznek-e olyan biztonságos helyet találni, ahol végre bevallhatják egymásnak az érzelmeiket?
[Figyelem! A regény korábban In Front of God & Everyone címmel, álnév alatt publikálva volt elérhető rövid ideig.]

A fülszöveg igazán egyedi történetet sejtetett, így természetesen képtelen voltam ellenállni, egyszerűen olvasnom kellett ezt a könyvet. S talán már meg sem kellene lepődnöm, hogy Sarina Bowen bizony ismét elképesztően cuki M/M románcot alkotott.
“It's really quite shocking to get what your heart desires.”
A szöveg könnyed és gördülékeny, a leírások pedig élettel teliek voltak, akárcsak az írónő valamennyi regényében. A szívmelengető szerelmi történet teljesen magával ragadt és hihetetlenül élveztem minden pillanatát annak ellenére, hogy hatalmas fordulatokat vagy körömrágós izgalmakat nem tartogatott. S mindezt azért, mert a szereplők fenomenálisan sikerültek. Mindkét főhőst hihetetlenül emberinek és nagyszerűen megformáltnak találtam. Tetszett, hogy bár Caleb a kalandvágyóbb természet, ugyanakkor roppant védelmező személyiség is. Örültem, hogy tanúja lehettem, amint a kezdetben elveszettebb Josh magára talált. Imádtam, hogy amilyen különbözőek voltak ők ketten, olyan tökéletes párt alkottak. Kapcsolatuk alakulás mosolyra fakasztott és álmodozó sóhajokra késztetett. Nem is lenne értelme tagadnom, Josh és Caleb játszi könnyedséggel meghódították a szívemet. A lapokról áradó sistergő szenvedély pedig… o-la-la. A sóvárgó vágyódás szinte tapintható, minden érintés és csók valami lélegzetelállítóan vadító volt. S habár mindkét fiú szűz volt kezdetben, a dolgok hamar felforrósodtak közöttük, s aztán kis híján felperzselték a lepedőket, sőt, még a konyhapultot is.
Szóval a Goodby Paradise szenzációs volt. Nagyon örülök, hogy egy ilyen megkapóan mély és őszinte, barátokból szerelmesek történetet olvashattam, amely amellett, hogy szórakoztat, az önmagunkban való hitre és álmaink követésére bíztat, no meg arra, hogy merjük megkeresni a saját boldogsághoz vezető utunkat, majd merjünk szabadon szeretni. Nem vitás, kedvenc lett, így nem ajánlhatom eléggé a műfaj szerelmeseinek.

Kedvenc idézet:
“As he always did, Josh tasted like everything I'd always wanted.”
♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!
➤ My review on goodreads.