2011. február 3., csütörtök

Julia Quinn - Romancing Mr. Bridgerton - Mr Bridgerton csábítása


Fülszöveg:
Penelopé Featherington titokban imádta legjobb barátnője bátyját, már... nos, már egy örökkévalóságnak tűnő ideje. Miután fél életét azzal töltötte, hogy csodálta Colin Bridgertont, azt hiszi, mindent tud róla, mígnem véletlenül megismeri a férfi legféltettebb titkát...
Colin Bridgertonnak elege van abból, hogy a társaság csak üres fejű szépfiúnak tartja, elege van az élet soha véget nem érő egyhangúságából és legfőképp elege van abból, hogy mindenki folyton a pletykalapszerző Lady Whistledownnal foglalkozik, aki soha egyetlen lapszámban sem hagyja őt említés nélkül. De amikor Colin hazatér külföldi útjáról Londonba, rájön, hogy életében már semmi sem ugyanaz, mint volt... Különösen Penelope Featherington változott meg.
Lehet olyat mondani, hogy szeretem egy könyv fordítását? Egyáltalán, van olyan, hogy a magyar szöveget még jobban élvezzük, még nagyszerűbbnek tartjuk, mint az eredetit? Úgy hiszem, lehetséges. Legalább is így érzek, ha egy idehaza megjelent Crusie, Garwood, Rose, Singh, Ward vagy éppen Quinn kötetet kezdek el olvasni. Mintha a fordítók tökéletesen ráéreztek volna a szerzők hangjára. Köszönet illeti őket ezért a nagyszerű munkáért, mert úgy gondolom, ők is ott vannak a sorok mögött, ők is benne vannak abban, hogy egyik-másik regényt ilyen nagyon élvezzük. A köszönet ezúttal tehát Bozai Ágotának jár. Örülnék, ha mindörökre ő lenne Julia Quinn ’magyarhangja’.
Tagadhatatlan persze, hogy az eredeti mű is remek. Könnyed, vicces, szórakoztató az első laptól az utolsóig. Mosolyogtam, kuncogtam, nevettem – néha hangosan is – és néha álmodozóan sóhajtoztam rajta. A Bridgerton család tagjai, mint egy nagy meleg takaró, körülölelik az olvasót, és maguk közé fogadva elszakítják a fránya mindennapokból. Hiszen mindenki sajátjának akarna egy ilyen jópofa, támogató családot. Azok a feleselések, egymást kedvesen ugrató pillanatok, fanyarul ironikus kommentek mosolyt fakasztanak, és élővé, szerethetővé varázsolják a sorozat klánját.
A főszereplő pár ezúttal is teljes szimpátiámat élvezete. Több okból is, és a legnyilvánvalóbbtól, miszerint happy end függő vagyok, s ezáltal a románcok nagy bolondja, most tekintsünk el. Ámde:
Ki ne érezte volna magát még soha kívülállónak? Nos, hősnőnk ezt az érzést a kelleténél jóval többször tapasztalhatta, de volt annyira eredeti, talpraesett és furmányos, hogy petrezselyemárusi létét is izgalmassá tegye önmaga számára. Mondhatnánk, van benne spiritusz. Kedvemre való az ilyen hölgyemény. Ó, és nem mellékesen végül a kis penészvirágnak tartott Penelope Featherington megkapja azt a férfit, akiről oly sokáig álmodozott.
Kedvelem az olyan arisztokrata hősöket, akik tenni akarnak, nyomot hagyni a világban, s nem csupán bálokba járni. Colin pont ilyen. Keresi azt, ami igazán ő, amiben kiteljesedhet, és milyen nagyszerű, hogy az orra előtt lévő dolog az, amely megadja a választ az őt nyugtalanító kérdésekre. Duplán is így van: Az utazási naplók, és Penelope. Élete részei régóta, de most érkezett el az idő, hogy élete értelmeivé lépjenek elő.
Colin és Penelope, bennük két kedves ember, mint kiderült közös érdeklődéssel, talál egymásra. Quinn pedig édes együttlétet, és szívmelengető szerelmi vallomásokat írt nekik.
Hogy ne csupán a jót említsem, akad egyetlen apróság, amely nem aratott nálam osztatlan sikert. A fedlap. Szeretem a Gabo egyszerű, visszafogott stílusát – az áraikról nem is szólva, amelyekért a pénztárcám is igen nagyon hálás -, de ezúttal ez a kalapos koncepció nem váltott ki nálam zajos elismerést. De, bár nem szoktam ilyet mondani, ez messze nem zavar annyira, hogy efelett morogni támadna kedvem.
Ha a kosztümös románc kedvelők közül akad, aki nem olvasta volna a regényt, tegye meg, kár lenne kihagyni. Akinek pedig a szerző neve nem mondana semmit, az sürgősen pótolja a mulasztást, mert érdemes.

– Szeretlek – mondta halkan, szenvedélyesen. – Egész lényemmel szeretlek, teljes múltammal és jövőmmel.
– Colin…
– Szerettelek, szeretlek és szeretni foglak.
Lehajolt, lágyan ajkon csókolta.
– Szeretlek a születendő gyermekeinkért, és az együtt töltendő éveinkért. Szeretlek minden mosolyomért, és még jobban szeretlek minden mosolyodért.
Penelope a közeli szék támlájának támaszkodott.
– Szeretlek – ismételte Colin. – Ugye, tudod?

2011/5.
Historical/1.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top