Eve Silver - Sins of the Heart
Be kell vallanom, Eve Silver neve nyár előtt nekem nem mondott semmit. Aztán belefutottam a nevébe néhány könyvértékelő blogon, majd Lara Adrian és Gena Showalter twitterjén / blogján. Mivel Showalter ajánlásának köszönhetem, hogy nem is oly régen megismerkedtem a nekem nagyon is megtetsző Larissa Ione művekkel, gondoltam még egy írónő, akit nem ártana megnézni magamnak. Habár rákeresve korábbi regényei nem hoztak igazán lázba, az augusztus - szeptember - október hónapokban megjelenő Otherkin trilógia nagyon is felkeltette az érdeklődésemet.Félig istenek, ezúttal egyiptomiak, félig emberek. Titkos összeesküvés, egy lehetetlennek tartott árulás. Egy talán végleg elvesztett testvér és megtalált örök szerelmek. Hmm, hmm, úgy döntöttem, beszerzem magamnak a könyveket.
Múlt héten belevágtam a trilógia nyitó kötetébe, és bizony, majdnem abba is hagytam szinte az elején. Ugyan tisztában vagyok vele, hogy az én angol tudásommal mindig kell egy kis idő, néhány fejezet, míg megszokom a szerző stílusát, szóhasználatát, szókincsét, de Ms Silver első tíz oldalán körülbelül harmincszor kapdostam a szótár után, mert ahogy mondani szokták, halvány lila gőzöm sem volt, mi a szösz is van. Majd jött az újabb sokk. Az egyiptomi istenek neveit, akiket egyébként sem ismerek olyan haj'de nagyon fényesen, mert valljuk be, a Múmia filmek nem igen adtak alapos felkészítést, szóval az istenek neveit még meg is tekerintették, és pl a káosz istene valami általam eddig még csak nem is hallott elnevezéssel szerepelt. Hiába, jó ha néha kéznél van a wikipédia ide vágó oldala.
De hogy mi hozott ki teljesen a sodromból? Képzeljünk el egy 370 oldalas könyvet, aminek az első pár lapján 11 évvel a tényleges események előtt összefutnak a főhősök - nagyon érdeklődést felcsigázó jelenetben -, majd kb 160 oldalig még csak nem is találkoznak. Na??? Rendben, be kellett mutatni a kitalált világot, hogy az alvilág hogyan is oszlik fel a sokféle istenség között, mit is és miért is dolgoznak a lélekgyűjtők, kik Ízisz lányai stb, hogy az egész sorozat apropójául szolgáló gyilkosságról már ne is beszéljünk... de akkor is. Olyan érzésem volt, mint az Újholdban, amikor Edwardra vártam, vagy amikor Jeaniene Frost nyakát tekergettem gondolatban, amiért a Cat & Bones második részében csak nem akart elérkezni a viszontlátás pillanata.
De hogy mi hozott ki teljesen a sodromból? Képzeljünk el egy 370 oldalas könyvet, aminek az első pár lapján 11 évvel a tényleges események előtt összefutnak a főhősök - nagyon érdeklődést felcsigázó jelenetben -, majd kb 160 oldalig még csak nem is találkoznak. Na??? Rendben, be kellett mutatni a kitalált világot, hogy az alvilág hogyan is oszlik fel a sokféle istenség között, mit is és miért is dolgoznak a lélekgyűjtők, kik Ízisz lányai stb, hogy az egész sorozat apropójául szolgáló gyilkosságról már ne is beszéljünk... de akkor is. Olyan érzésem volt, mint az Újholdban, amikor Edwardra vártam, vagy amikor Jeaniene Frost nyakát tekergettem gondolatban, amiért a Cat & Bones második részében csak nem akart elérkezni a viszontlátás pillanata.
De megérte türelmesnek lenni, és eljutni a regény második feléig is. Onnantól megvolt a romantika, és pörögtek az események is. Néhány puzzle darab a helyére kattant, de pont elég dolog maradt megoldatlan ahhoz, hogy rögtön elő is vegyem a folytatást a "Na nem, ennek nem lehet így vége!" felkiáltással.
Daegan Krayle, Széth legidősebb félisten fia, aki persze apja egyik legrátermettebb lélekgyűjtője is egyben és vérivó kedvese, Roxy Tam, aki mellesleg a nagy ellenség Ízisz, követői közé tartozik, ugyan egymásra talált, ám a testvérek nem nyugodhatnak, míg legfiatalabb öccsüket életre nem keltik, vagy legalább is meg nem bosszulják (remélem előbbi), csak épp maguk sem tudják még ki, miért és hogyan pusztíthatott el egy halhatatlan félistent.
2010/93.