Kristen Callihan: Kitárulkozva


Brenna
Vannak emberek, akik pontosan tudják, hogyan váltsanak ki belőled durva érzelmi reakciót. Az én életemben Rye Peterson ilyen személy. Nem tudunk tíz percnél többet együtt tölteni anélkül, hogy egymás torkának ugranánk, ami nagyon megnehezíti a közös munkát. Rye a Kill Johnnak, a világ legmenőbb rockzenekarának basszusgitárosa, én pedig a zenekar sajtósa vagyok. Az sem segít, hogy gyönyörű pasi, vicces, tehetséges… és soha nem vesz komolyan semmit. Szóval mindenképp célszerű messzire elkerülni. De minden megváltozik, amikor véletlenül meghall valamit, amit nem kéne: valamit, amit egy gyenge pillanatomban ismertem be. Úgyhogy a pasi, akit annyira igyekeztem levegőnek nézni, most épp felajánlja nekem a lehető legnagyobb kísértést: önmagát.
Rye
Brenna James az a nő. Az a csaj, akit nem kaphatok meg. És akit nem tudok kiverni a fejemből. Hidd el, megpróbáltam, hiszen ki nem állhat engem. Elég jól elvoltam, amíg meg nem hallottam, hogy azt mondja: ő is olyan magányos, mint én. Hogy szüksége van az érintésre, az ölelésre… a szenvedélyre. Úgyhogy most már nem tagadhatom tovább az igazságot: én akarok lenni az, aki megadja neki, amire vágyik. Meggyőztem, hogy csak testileg lesz ez kielégítő mindkettőnknek, és semmi komolyabb. De abban a pillanatban, hogy az enyém lett, ő lett a mindenem. Még soha nem adtam Brennának okot arra, hogy megbízzon bennem. Most meg kell mutatnom neki, hogy sokkal jobbak vagyunk együtt, mint amilyenek valaha is voltunk külön-külön. Ebből elég nagy felfordulás lesz… De Brenna meg én, mi nagyon jók vagyunk abban, hogy mindent felforgassunk.

moly goodreadsbeleolvasówebshop

Sorozat: VIP 4.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
ISBN: 9789633739334
464 oldal


Mi olvasók gyakran szoktuk sóhajtozva megjegyezni, ej, milyen lassan érkeznek kedvenc sorozataink folytatásainak fordításai. Épp ezért említést érdemel, hogy akik magyar nyelven követik nyomon Kristen Callihan VIP szériáját, hajszálnyit szerencsésebb helyzetben vannak, mint az eredeti nyelvű kiadásokat ’fogyasztók’. Hiszen a Fall – Zuhanás idehaza két éve jött ki, s itt a negyedik kötet, míg ugyanezen két rész között angolul bizony három év telt el. Kíváncsi vagyok, a Kill John banda utolsó facér tagja, a dobos Whip történetére vajon mennyit kell majd várnunk, ha érkezik egyáltalán…
„Mindig is a tiéd voltam. Te pedig… máris te vagy a mindenem. Te vagy az én zeném, Bren.”
Az Exposed - Kitárulkozva a basszusgitáros és zenei producer Rye és a vele örökké fasírtban lévő, pr felelős, Brenna románcát követi nyomon, helyesebben kapcsolatuk azon részét meséli el, amikor a már megszokássá vált acsarkodásukat felváltja a szerelem. A vonzalom szikrái igazából réges-régen ott sisteregtek, pattogtak mindkét oldalon, csak épp az élet úgy hozta, hogy egyikük sem merte feszegtni a dolgot. Ellenben amikor egy estén Rye fültanúja lesz Brenna kifakadásának, miszerint milyen nagyon vágyik egy fesztelen, csak szex viszonyra, végre a tettek mezejére lép. No persze az utálva szeretlek, szeretve utállak érzést nem oly könnyen engedi el a lány, s később a liezonból valódi párkapcsolatba való átmenet sem megy épp simán.
Nos, az alapfelállás, ahogy a korábbi regényekben, úgy most sem épp bonyolult, ugyanakkor itt is megvan az a plusz, ami kiemeli ezt a sorozatot a tucat rocksztáros romantikusok közül, nevezetesen az érzelmi sokrétűség. Komplex, árnyalt karakterizáció, különféle lelki folyamatok hiteles ábrázolása, és a mindenféle társadalmi kapcsolatok megjelenítése adja számomra azt a pluszt, amely miatt bármikor szívesen ajánlom olvasásra ezeket a köteteket.
Ebben a részben is szerettem, hogy a barátság, az összetartozás, az egymás támogatása milyen erősen megjelenik, mint ahogyan az, hogy milyen fontos, hogy beismerjük a félelmeinket, fejlődjünk, és elfogadjuk a változást. De ezek mellett sok egyebet szintén felvéstem a kis jegyzetfüzetembe, mint piros pontokat érő részleteket. Például:
  • váltott nézőpontú mesélés
  • szívmelengető volt olvasni, ahogyan Rye egyre jobban megnyílt érzelmileg, ezzel is segítve Brennának, hogy ne érezze magát olyan sebezhetőnek
  • részemről garantált volt az olvadozás látva, Rye tényleg mennyire figyelte az évek alatt Brennát, mennyi finom apróságot jegyzett meg vele kapcsolatban
  • Rye, amint a Büszkeség és balítéletből idéz
  • olyan nagyszerűen megírt, hangulatos első csók jelenet, ami bennem megidézte azt az édes, pillangók a gyomorban izgalmat
  • az első érzéki együttlét leírása roppant intenzív és érzékletes
  • a menstruációs ciklusról, annak nehézségeiről ritkán esik szó szerelmes történetekben, üdítő volt, hogy itt milyen nyíltan beszélt róla a két főszereplő
  • sőt, magáról a szexualitásról – ki mit szeret, mire vágyik stb – is kendőzetlenül beszéltek egymással
  • humoros adok-kapok a szerelmes pár, és a banda tagjai között (utóbbiból kacagtató volt olvasni a nőkezelési tanácsokat, meg azt, milyen pletykásak tudnak lenni a pasik)
  • mivel nagy rajongója vagyok a leveleknek és kis üzenet váltásoknak, így örültem mind a Rye és Brenna, mind a nagy csapat csoportos üzijeinek
  • Scottie mint kerítő
  • a banda, amint a Supernatural miatt ’veszekszik’
Az őszinte és teljes véleményhez a negatívumok is hozzátartoznak, így el kell ismernem, hogy volt két dolog, ami nem nyerte el annyira a tetszésemet. Az egyik, hogy annyira Brennára fókuszált a könyv második fele, hogy Rye problémája nem kapott rendes kifejtést. A másik pedig, hogy sajnos félreértések és kommunikációs problémák egyaránt nehezítették a főszereplők útját, amely még mindig nem nagy kedvencem. Ám ezeket leszámítva imádtam az Exposed - Kitárulkozvát.

♥ A recenziós példányt hálásan köszönöm a kiadónak!