Ali Hazelwood: A ​szerelem képlete


Harmadéves ​doktorandusz hallgatóként Olive Smith nem hisz a tartós romantikus kapcsolatokban, de a legjobb barátnője igen, és emiatt kerül ebbe a helyzetbe. Ahhoz, hogy Anh-t meggyőzze, hogy randizik és jó úton halad a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” felé, többre van szüksége néhány kézlegyintéses Jedi-trükknél. A tudósoknak bizonyítékok kellenek. Úgyhogy, mint bármelyik magára valamit is adó biológus, Olive pánikba esik és megcsókolja az első férfit, akit meglát.
Ez a férfi nem más, mint Adam Carlsen, a fiatal, menő egyetemi tanár, aki közismert seggfej. Ezért Olive teljesen padlót fog, amikor a Stanford ügyeletes labor-zsarnoka beleegyezik, hogy titokban tartja a színjátékot, és a kamupasija lesz. De amikor egy nagy tudományos konferencia félresikerül, és Olive karrierje Bunsen égőre kerül, Adam újra meglepi határozott támogatásával és még határozottabban… kockás hasával.
Hirtelen a kis kísérletük veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy lángra kapjon. Olive pedig rájön, hogy egy szerelemmel kapcsolatos hipotézisnél csak az bonyolultabb, ha a saját szíve kerül a mikroszkóp alá.
“– Gondolkodtál azon, hogy szerzel egy igazi barátnőt? (…)
– Te gondolkodtál azon, hogy igazi randira menj?
– Touché.”
Megannyi megnézett film és sorozat után sem állítanám, hogy Star Wars rajongó lennék, szimplán már csak azért sem, mert rendre hiába drukkolok egyes karakterek románcának beteljesüléséért. Persze tudom, ez nem az a műfaj, nade mégis… Olyan hihetetlenül jó lett volna, ha például az utolsó trilógiában Rey és Kylo Ren között kialakulhatott volna valami, és nem azzal az egyetlen nyúlfarknyi jelenettel kellett volna beérnie a butus romantikus szívemnek. S ezer százalék, hogy nem csupán én gondolom ezt így, hisz különben nem született volna annyi fanfiction kettejükkel a középpontban. S hogy miért is mondom el mindezt? Mert Ali Hazelwood bemutatkozó regénye is egy ilyen rajongói írásként indult.
Ha most sokan kissé tanácstalanul pillognak a fülszövegre, nem meglepő. A szerelem képletének kb semmi köze nincs a Star Warshoz. Mindössze Rey és Kylo karaktere adott ihletett egy szerelmi sztorihoz, csupán csak őket helyezte át az írónő az itteni galaxis egy rom-com szituációjába. S tette anélkül, hogy ezt egy percig is titkolta volna, sőt, a borító az általam említett csókjelenetet eleveníti fel úgy, hogy labor köntösbe öltöztetve látjuk viszont a kissé zilált frizurájú Rey-t, no meg a magas, sötét hajú Kylot. Akarom mondani Adamet, aki minden bizonnyal a Kylot alakító színész, Adam Driver miatt kaphatta ezt a nevet. Szóval a lényeg, hogy az inspiráción túl nem sok köze van a filmeposznak a regényhez, de szerintem azért érdekes adalék. Én bizonyosan emiatt figyeltem fel a kötetre még jóval az eredeti, angol nyelvű megjelenése előtt.
Tehát az érdeklődés megvolt, viszont a rohamtempóban kialakuló hype jó sokáig visszarettentett. Ugyanis mindig elbizonytalanít, ha egy könyv ahogy mondani szokás még a csapból is folyik. Márpedig ez ott szerepelt minden listán, szavazáson, bookstagramon és pláne booktokon. Pár hónapig ellenálltam… hogy aztán alig egy nap alatt ledaráljam, és kijelentsem, megértem a körülötte kialakult rajongást.
„Ez egyszerűen… Komolyan, az egész teljesen, totálisan… Kényelmes volt.”
Ez a regény mulattatóan élvezetes, komfortosan kiszámítható, ámde nehezen letehető, könnyed kis vattacukros szórakozás. Hibátlan? Aligha. Viszont én egyszerűen imádtam! Már az alap szituációt is, az álrandizást. Ugyanakkor emellé ott volt például, hogy a morcos, majd’ mindenkit utáló, nyolc évvel idősebb főhős jóval hamarabb belebolondult a cserfes, jókedélyű lányba, mint hogy annak leessen a tantusz. Ráadásul bár lassú izzású a sztori, mindvégig pattogtak az őrjítő szikrák. Amikor pedig Adamből előtört a gondoskodó szerelmes, egyszerűen olvadtam. Plusz ott volt a számos mókás jelenet, a mosolyogtató párbeszédek és szerethető, olykor kissé kotnyeles mellékszereplők. Nekem nagyon bejött, hogy előkerültek fontos és nehéz témák, mint a nők helyzete egy férfiak által uralt területen, a verbális abúzus vagy épp a demiszexualitás elfogadása.
Tagadhatatlan, hogy számos jól ismert klisé visszaköszönt a lapokon, azonban nekem tetszett, milyen öniróniával kezelte ezt a könyv. Lévén Olivia és barátai hatalmas rom-com rajongók, gyakorta ők maguk mutattak rá egy-egy műfaji közhelyre. Az őszinte kommunikáció hiánya volt talán az egyetlen, ami nekem némi szemöldökráncolásra okot adott, ám mivel voltak nagyon jól megírt, kitárulkozós beszélgetések, és az időhúzó totojázást akár rá lehet fogni a tudósos kockaság számlájára, az én szememben nem is volt ez valódi probléma.
Ez a regény elképesztően aranyos. Engem teljesen levett a lábamról, és iszonyatosan sajnáltam, hogy olyan hamar a végére értem. Buta gördülékeny, olvasmányos stílus! :D Szerencsére a szerző tartogatott még egy utolsó fincsiséget: egy egész fejezetet Adam szemszögéből. Ó, igen, a regény E/3-ban íródott, de kizárólag Olivia gondolatait ismerhetjük meg, Adam mindvégig olyan enigmatikus marad, mint az őt ihlető Kylo. ;)

Kedvenc idézet:
„Mert kezdek azon tűnődni, vajon ezt jelenti-e, ha az ember szerelmes. Darabokra téped magad, hogy a másik egész maradhasson.”

Könyvinfók:


Ali Hazelwood

moly
goodreads

Kiadó: Maxim

Fordító: Stier Ágnes
ISBN: 9789632618432
400 oldal

Műfaj: jelenkori románc
Sorozat: -
Elbeszélés módja: E/3, múlt idejű

Ki? Olive Smith & Dr. Adam Carlsen
Hol? Boston
Érzékiség? ártatlan
Szerelmi háromszög? nem
Lezárás? boldog
Önállóan olvasható? igen

09.30. - Fanni’s Library
10.02. - Angelika blogja
10.04. - Veronika’s Reader Feeder
10.06. - Könyvvilág
10.08. - Csak olvass
10.10. - Pandalány olvas
10.12. - Sorok között
10.14. - Dreamworld
10.16. - Utószó
10.18. - Hagyjatok, olvasok
10.20. - Szaffi polca

Nyereményjáték:

Mostani játékunkban számos híres biológusnőről teszünk fel kérdéseket, a ti feladatotok pedig beírni a helyes választ a rafflecopter megfelelő dobozába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Mikor született June Almeida?