Whitney G.: Sincerely, Carter - Barátod: ​Carter

Barátok ​vagyunk. Csak barátok. De tényleg…
Arizona Turner negyedik óta a legjobb barátom. Akkor is az volt, amikor éppen „utáltuk” egymást. Az első csókokon, az első randikon, az első csalódásokon át támogattuk egymást. (Még az egyetemeink is pár perc távolságra voltak egymástól…) Annyi éven át – mondjon bárki bármit – sose léptük át azt a bizonyos határt. Nem is gondoltam rá. Nem akartam rá gondolni.
Ám egy éjszaka minden megváltozott. Legalábbis mindennek meg kellett volna változnia…
Barátok vagyunk. Csak barátok.
Mondogatom, amíg ki nem derül, tényleg „csak” a legjobb barátom-e…
„Vannak emberek, akiket csak egy szóra, vannak, akiket egy időre, és vannak, akiket örökre mellénk sodor az élet.”
Micsoda öröm, hogy végre újabb Whitney G. könyv fordítása jelent meg! Azt gondolom, a Barátod, Carter eléggé más hangulatú, mint a korábban kiadott Alapos kétely, de a műfaj szerelmeseinek nagy hiba lenne kihagyniuk, hiszen igazi könnyed, new adult csemege. Az írónő a rá jellemző laza, szókimondó és gördülékeny stílusában, ezúttal Taylor Swift zeneszámok mentén épített fel egy barátokból szerelmesek románcot, amelyet nem csupán a váltott nézőpontú mesélés, de számos múltbéli pillanat felidézése és jó néhány üzenet, illetve levél tett még élvezetesebbé.
Hogy mi adja a habszerű könnyedséget? Sem sötét múlt, sem nagy lelki törés nem nyomasztja a szereplők lelkét, így problémáik nagyon is mindennaposak. Hatalmas drámákra szintén nem kell számítani, mindössze a megfelelő kommunikáció hiány megspékelve némi ’mivel szeretlek, tudom, mi a jó neked’ féle butasággal okoz némi zavart a jó ütemben, nyílegyenesen a boldog befejezés felé tartó sztori vége felé. Bár a regény pár másik momentumához hasonlóan ez ugyancsak csöppet klisé ízű, de lássuk be, az ismerős fordulatok pont azért válhattak ismerőssé, mert olyan jól működnek, így talán ezt megbocsáthatjuk a szerzőnek. Annál is inkább, mert egyébként nagyszerű munkát végzett, hogy szerethető és szórakoztató történetet adjon az olvasóinak.
„Szerettelek, csak nem tudtam róla. Az életem minden pillanatában ott voltál, és én is ott voltam neked. Szeretlek, szerelmes vagyok beléd, és jobban ismerlek, mint te saját magadat.”
Sem Carter, sem Arizona nem hibátlanok, koruknak megfelelően még mindketten keresik helyüket az életben. Részemről kimondottan imádtam, hogy Arizona hiába áll diplomázás előtt, volt mersze követni a kissé késve felismert szenvedélyét, és megtenni mindent azért, hogy egyszer szakács válhasson belőle. Carterben pedig az tetszett a leginkább, hogy bár korábban kiélvezte a készséges lányok nyújtotta örömöket, amikor végre ráeszmélt, hogy vonzódik gyermekkori barátnőjéhez, onnantól csak ő létezett számára. A kettejük közti kapcsolat pedig fenomenálisan került bemutatásra. Voltak részletek, amelyek megmutatták, mennyire fontosak a másiknak, más pillanatok pedig abba engedtek betekintést, milyen jól ismerik egymást ők ketten. Ráadásul szép számmal kaptunk megmosolyogtató és tüzes jeleneteket is.
Bevallom, utóbbival én nem voltam maradéktalanul elégedett. Itt-ott elnagyoltnak és túl kapkodónak éreztem a szenvedélyes percek leírását, ám azt is megértem, hogy az írónő próbálta nem túl erotikus irányba elvinni az amúgy elég pörgős, s nem is túlon-túl hosszú történetet. Ami viszont ettől jobban sajnáltam, az a hirtelen lezárás volt. Ugyan később született egy hosszú epilógus, amely már szépen lekerekítette Carterék sztoriját, sajnálatos módon az a magyar kiadásba – az eredeti papírkönyvhöz hasonlatosan – nem került be. Jó hír viszont, hogy a majd’ 40 oldalas Sincerely, Arizona ingyenesen mindmáig elérhető.
Remélem, idővel a spin-offként számontartott Forget You Ethant ugyancsak megjelenteti majd a Könyvmolyképző Kiadó!

Könyvinfók:


Whitney Garcia Williams

beleolvasó
moly
goodreads
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: Szarvas Szilvia
ISBN: 9789634577881
288 oldal

Műfaj: new adult
Sorozat: -
Elbeszélés módja: E/3, múlt idejű, váltott nézőpont

Ki? Carter James & Arizona Turner (23)
Hol? Reeves University & South Beach University
Mikor? késő tavasz-ősz
Érzékiség? tüzes
Szerelmi háromszög? -
Lezárás? boldog
Önállóan olvasható? igen
06.17. - Deszy könyvajánlója
06.19. - Sorok között
06.21. - Angelika blogja
06.23. - Fanni’s Library
06.25. - Veronika’s Reader Feeder
06.27. - Dreamworld (e)
06.29. - Dreamworld
07.01. - Hagyjatok! Olvasok!

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során minden állomáson olyan könyvből találhattok idézeteket, amelyben a szereplők közötti több éves barátság alakul át lassan valami többé. A rafflecopter dobozba kérjük írjátok be az adott blogon található könyv címét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
„Senkinek sem volna szabad fél szívvel élnie – suttogta.”
a Rafflecopter giveaway