2019. május 17., péntek

Casey McQuiston: Red, White & Royal Blue



webpageamazon goodreads


a szerző
Az Atlanti-óceán nyugati partján Alex Claremont-Diaz, az Egyesült Állomok Elnökének fia, áll a legközelebb a hercegi léthez. Rettenthetetlen nővérével és az alelnök agyas unokájával ők a Fehér Házi Triumvirátus, Ellen Claremont elnökasszony fiatalos marketingjének alapkövei. Persze a nemzetközi protokolláris feladatok néha felérnek egy rémálommal - pláne, amikor az angol királyi menyegzőn elszabadul a Henry herceg őfőellenségességével folytatott vita, majd a másnapi lapok már az amerikai és brit kapcsolatok megromlásáról cikkeznek.
A kárelhárítási terv: színlelt barátság a két fiatalember között. Pedig Alexnek aztán pont elég teendője akad édesanyja elszánt ellenfelének ügyködése, no meg saját politikai törekvései miatt anélkül, hogy egy karót nyelt uralkodói sarj nehezítené az életét.
Csakhogy Henry szőke herceges külsője egy lágyszívű, hóbortos, száraz humorú személyiséget takar, akit több belső démonnal birkózik. S mire az elnöki újraválasztási kampány beindul, Alexet magával ragadja a Henry-vel folytatott titkos kapcsolat. A kapcsolat, amely ronthatja az elnökválasztási esélyeket, és megzavarhatja a két nemzet viszonyát.
Henry pedig teljes eddigi életét kérdőjelezi meg Alex kedvéért. Az impulzív, bájos fickóért, aki azt hiszi, mindent tud arról, mi éri meg az áldozatot, hogy tehet az ember annyi jót, ami csak telik tőle... és ami a legfontosabb, hogyan fog emlékezni rá az eljövendő nemzedék.

Jártatok már úgy, hogy egy könyv hosszú időn át folyton-folyvást szembejött veletek? Én így jártam Casey McQuiston bemutatkozó regényével. A Red, White & Royal Blue jó két hónapon át szinte naponta köszönt rám különböző oldalakról. Ám hiába a megannyi áradozó vélemény, nem mertem előolvasói példányt kérni, mert mi van, ha ezzel ismét úgy járok, hogy ezren szeretik, én pedig csak pillogok, vajon biztosan azt olvastam-e, amit ők. Persze azért a kíváncsiság ott munkált bennem. A megjelenés reggelén már alig türtőztetett türelmetlenséggel frissítettem újra és újra a kindle-t, hogy legalább egy ici-picit bele tudjak kóstolni, mielőtt kezdetét venné a dolgos munkanap.
“Never tell me the odds.”
8-9%-nyira jutott csupán időm, de máris ott bizsergett bennem az a varázslatos, önfeledt örömhöz hasonló érzés, amikor szinte kuncogni támad kedve az embernek mindössze azért, mert ott tarthatja a kezében ezt a csodát, mert van olyan szerencsés, hogy olvashatja. Szóval, a reggeli tea mellé loptam még pár lapnyi olvasás időt, aztán meg az ebéd mellé szintúgy. Késő délutánra valahol a kötet egynegyede felé jártam, és már minden kétséget kizáróan tudtam, menthetetlenül szerelembe estem ezzel a könyvvel.
Mintha minden klappolt volna köztünk. Az okos, mégis játékos stílus magával ragadott, s dacára az extrém hosszú, ám számtalan jelenetváltást tartalmazó fejezeteknek könnyedén peregtek a lapok. Tetszett, ahogyan a klasszikus média mellett a közösségi oldalak szerepe szintén előtérbe került, valamint az, hogy ennyi kemény, és aktuális témát (faji kérdés, biszexualitás, etikai felelősség) felvetett szerző. Számomra a politikai mondandó csöppet sem telepedett rá a cselekményre, inkább érdekes hátteret adott. Igaz, én hatalmas Az elnök emberei rajongó vagyok, ráadásul érdekelnek korunk társadalmi kérdései. Ha ehhez hozzávesszük, hogy sokakhoz hasonlóan képes totális bűvöletbe ejteni minden zaftosabb részlet, ha az angol királyi család kerül szóba, szerintem érthető, miért szippantott be a sztori. Az pedig, hogy számos levélváltás - benne számos történelmi alaktól származó idézettel - fűszerezte a romantikus szál alakulását, az én szememben a legkényeztetőbb csokoládéval ért fel.
“But the truth is, also, simply this: love is indomitable."
S ha már a romantika! Eszméletlenül imádtam! Eleve az ősellenségekből szerelmesek alapfelállás úgy hat rám, mint cirmosra a macskamenta, pláne, ha ilyen jól van kivitelezve. Tetszett, hogy a két főhős távolról vonzódott a másikhoz, de az olyannyira eltérőnek hitt személyiségük miatt meg voltak róla győződve, hogy milyen kiállhatatlan a másik. Hangosan kacarásztam, amikor a királyi menyegzőn kettejük buta vitája a 75 ezer dolláros tortában landolással ért véget, hogy aztán a két ország vezetése azonnal szükségesnek érezze azt kommunikálni a világ felé, minden rendben, az amerikai elnök asszony kevert származású fia és az ifjabbik angol herceg voltaképp sok időt együtt töltő barátok. Jó volt látni, ahogyan ez valósággá vált, ahogyan lassan ráébredtek, mennyi közös van bennük, és milyen könnyű megnyílniuk a másiknak. A szócsaták persze nem maradhattak el közben sem, s én bizony iszonyat jól mulattam mindahányon.
Majd miután elcsattant az első csók nem győztem magamba fojtani az álmodozó sóhajokat sem. Teljesen oda voltam ezért a két lükéért! Ráadásul az írónő káprázatosan mutatta be a szerelmük kibontakozását. Annyira éltek az érzelmek. A kétség, a habozás, a vágy, a remény… mind valós volt anélkül, hogy túl lettek volna cifrázva vagy magyarázva. A csókjelenetek pedig egyszerűen perzseltek. Fontosnak tartom kiemelni, hogy mindemellett a szenvedélyes jelenetek részleteibe nem ment bele a szerző, ügyesen megjelenítette őket a lapokon, de egy-két mozzanatot leszámítva elnagyoltak maradtak ezek a pillanatok. S bár én magam nem tiltakoztam volna, ha ettől behatóbb bepillantást kapunk a hálószobák ajtajai mögé, nem maradt bennem hiányérzet.
“History, huh? Bet we could make some.”
Tehát: stílus pipa, alapötlet nagy pipa, karakterek pipa ás pipa, a szerelmi szál csillagos pipa. Már csak a drámai fordulat dönthette volna romba a regény 2019 egyik kedvencének státuszát. Szerencsére a könyv többi részéhez hasonlóan ez szintén tehetséggel, szépen kidogozottan került megalkotásra. Nem a belső szorongás adta a fő konfliktust, csupán annak egy darabját képezte. A politikai lejárató gépezet, valamint a család és nemzet előtti önfelvállalás hihető bizonytalanságot hoztak ahhoz, hogy izgalmas feszültség hassa át az utolsó fejezeteket.
Hogy aztán a lezárással visszakanyarodjunk a kötet tündérmesés felütéséhez. Minden jó, bíztató az életben, a szerelmesek egymáséi lehetnek, az emberek pedig az okos és tisztességes vezetők mögé sorakoznak fel. Ó, bárcsak… De nekem nagyon tetszett, hogy ennyire pozitív hangvétellel vehettem búcsút az Alex és Henry párostól. Remélem, előbb-utóbb magyar fordításban találkozhat minél több könyvmoly ezzel a briliánsan megírt, intelligens és fontos mondandójú, mégis tüneményes M/M románccal!

Kedvenc idézet:
“Take anything you want and know you deserve to have it.”
*A képek a szerző twitter oldaláról származnak.

 
back to top