2015. január 30., péntek

Catherine Anderson: Cheyenne Amber - Borostyánszín

A Bostonban született és nevelkedett Laura Cheney álmában sem gondolta volna, hogy megözvegyülve újszülött fiával Colorado vadonjában köt majd ki. Amikor a fiát elrabolják, a törékeny szépségű és borostyánszín szemű Laura egy olyan emberhez fordul segítségért, akitől sokan félnek, és akiben kevesen bíznak: Deke Sheridanhez, akit a sájen indiánok neveltek fel, és akit a saját fajtája hitehagyottnak tekint.

Kiadó: General Press
Fordító: Tóth Bernadett
Műfaj: történelmi romantika
ISBN: 9789636436711
408 oldal, keménytáblás
önálló kötet

molygoodreads

Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, a legtöbb könyvmoly polcán lapul olyan kötet, amelyet újra és újra elővesz, hogy fellapozza a kedvenc részeit, mert megnyugtatja, vagy épp mosolyra fakasztja akkor, amikor nagy szüksége van rá. Nekem számos ilyen kincsem van, s akad közöttük Catherine Anderson műveiből is, hiszen az ő történetei mindig úgy ölelik körbe a lelkemet, mint egy meleg, puha takaró. Talán a boldog lezárás biztos tudata és a „szinte túl jó, hogy igaz legyen” típusú főhősök teszik, de ha fellapozom bármelyik könyvét, tudom, hogy csodálatos romantikus utazásra indulok Colorado vidékein, akár a jelenben, akár a régmúltban játszódik a történet.
A General Press gondozásában nemrégiben megjelent Borostyánszín a százhatvan évvel ezelőtti vadnyugati időkbe repít vissza minket, hogy tanúi legyünk, ahogyan egy magára maradt, kétségbe esett asszony és egy veszélyes kalandor hírében álló férfi egymásra talál.
„– Nagyon gyorsan történtek velünk a dolgok, ugye, Boston? Alig öt hete indultunk el ugyanerről a helyről, én utáltalak téged, te engem, és most itt vagyunk, férjként és feleségként.”
Laura a jómódú bostoni Van Hauessen család egyetlen gyermekeként nőtt fel, s míg mindent megkapott, ami
pénzen megvehető, addig a valódi törődést és igaz szeretetet kénytelen volt nélkülözni. Nem csoda hát, hogy hamar elbűvölte Tristan Cheney heves udvarlása, és lelkesen mondott igent a lánykérésre, annak ellenére, hogy másvalakinek ígérték a kezét. Sajnos elhamarkodott döntésétől apja úgy feldühödött, hogy azonnal kitagadta, és a remélt hozomány füstté válásával férje igaz természete is megmutatkozott.
Az elkövetkezendő néhány év nem sok jót hozott Laura számára: Tristan durván bánt vele, ami kis vagyonuk volt, azt mind eljátszotta a kártyaasztal mellett, magával rángatta a vad nyugatra, aztán várandósan otthagyta kis kalyibájukban, míg ő a városban szórakozott. A nő egymaga próbált meg élelmet termeszteni a tanyán, amelyen még csak a kút sem készült el, mint ahogyan akkor sem volt senki mellette, amikor a kisfia világra jött. Ráadásul pár nappal később gyanús külsejű férfi lovagolt a házhoz, hogy közölje, férjét a vad musztángok halálra taposták.
Bár a comanchero hamarosan távozott, néhány óra múltán társaival tért vissza, hogy előbb kedvüket töltsék a csinos asszonyon, majd gyermekét az indiánoknak, őt magát pedig a mexikóiaknak jó pénzért eladhassák. Ám hiba forgattak fel mindent, Laurát sehol nem találták; a szüléstől legyengült nő megcsúszott a folyóparti köveknél, és eszméletét vesztve hevert két nagyobb szikla takarásában. Ily módon ő ugyan elkerülte a haramiákat, de védtelen kisbabáját elrabolták tőle.
Bár nagy nehezen sikerült eljutnia Denverbe, úgy tűnt, senki nem hajlandó neki segíteni, mivel minden épkézláb férfi a csejenek elleni harcra készülődött. Utolsó reménye az indiánok nevelte kitűnő nyomolvasó, Deke Sheridan volt. A magának való, félelmetes hírnek örvendő férfi két marhahajtás közti pihenőre tért be az Elefántkarám szalonba, és éppen jól megérdemelt wishkyjét fogyasztotta, amikor a kétségbe esett Laura a segítségét kérte. Habár a nő sem azonnali fizetséget, sem biztosítékot nem tudott ajánlani, Deke szíve megesett a bosszantóan éles nyelvű fehérnépen, és beleegyezett, hogy a gyerekrablók nyomába ered vele, s megkísérli visszaszerezni a kisdedet.
Az embert próbáló napok előrehaladtával szoros kötődés formálódott köztük, s amikor a nőt leverte lábáról a gyermekágyi láz, a férfi minden tőle telhetőt megtett, hogy mielőbb biztonságba és gyógyító kezek közé jutassa. Így kerülnek Deke fogadott testvére, a csejen harcos Fekete Kő táborába, ahol a kezdeti nehézségek után Laura élete végre jobbra fordul. Ám a teljes boldogság előtt még egy utolsó, borzalmas kaland vár mindannyiójukra…
„– Was he kee, she, ke. (…) Nagyon szép nap ez a mai – fordította le neki Deke. – Ezt mondják a csejenek a jó dolgok kezdetén.”
Élvezettel olvastam elejétől a végéig! Szerintem az írónő ismét a legjobbját nyújtotta: fordulatos, izgalmas cselekményt, könnyedén megkedvelhető, szépen kidolgozott karaktereket, érdekes történelmi apróságokat, évődő humort és édes romantikát. Gyanítom, lesznek, akik elméláznak egy-egy nehezen hihető momentumnál, vagy néhol már túlzottan cukormázasnak találják majd a történetet, de én tökéletesen elvesztem a lapok között, annyira magával ragadtak az érzések. Aggódtam, meghatódtam, kuncogtam, izgultam, könnyekkel küzdöttem… de legvégül boldog mosollyal és nagyon elégedetten búcsúztam a főszereplőktől. Úgy gondolom, Lorraine Heath, Shirl Henke vagy LaVyrle Spencer kedvelőinek kihagyhatatlan darab.

A blogbejegyzés 2015.01.14-én megjelent az ekultura.hu felületén is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top