2014. március 24., hétfő

J. A. Redmerski - The Edge of Always - Az örökké határa


molygoodreads

Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…

Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.
Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…

Sorozat: A soha határa 2.
Műfaj: New Adult
Kiadó: Ulpius-Ház
Fordító: Medgyesi Csilla
Megjelenés: 2014. február
ISBN: 9789633831137
329 oldal, puha borítós

Értékelésem:


Évtizedek óta menthetetlen happy end mániában szenvedek, a szívkitépő drámákat úgy kerülöm, mint macska a vizet, ám időnként kitör belőlem a mazochista, aki mintha szomjazná a mélabús lezárások keltette könnyeket. Amikor múlt évben A soha határát olvastam, ez az abszurd kettőség kelt birokra bennem: lenyűgözött, ahogyan az írónő megmutatta, hogy egy véletlen találkozás milyen hatással lehet két ember életére, és kívántam, hogy a fiatalok sebzett lelke megpihenhessen egymás mellett – ám ugyanakkor tartottam attól, hogy a mindent elsöprő nagy boldogság nem teszi-e majd hiteltelenné a regény gerincét adó sorsfordító utazást. Már-már azt kívántam, hogy miután a szerelem megmutatta, mennyit adhat, követeljen teret a való élet, hogy úgy érezhessem, a zord valóságban melengető remény mellé valami elsöprő, mély nyomot hagyó élményt kaptam a könyvtől, és elhiggyem: ez akár tényleg megtörténhetett volna. Persze romantikus énem végül kiegyezett a tündérmesébe illő befejezéssel, sőt, amikor érkezett a hír, hogy Ms. Redmerski újabb könyvet szentel ennek a nem mindennapi szerelemnek, több mint lelkesen vártam, képes lesz-e megismételni az első rész csodáját.
„… ez az életünk. Az úton találkoztunk, az úton ismertük és szerettük meg egymást. Ez volt megírva számunkra, és ezt is tesszük, amíg kiderül, hogy mit tartogat számunkra a sors.”
Öt hónappal az után, hogy egy sötét buszon összetalálkoztak, úgy tűnik, végre minden jól alakul Andrew Parrish és Camryn Bennett életében. A kemény időket maguk mögött hagyva a fülig szerelmes párok mindennapjait élik, és a legnagyobb boldogságban tervezgetik közös jövőjüket. Ám csakhamar újabb lesújtó veszteséggel kell szembenézniük, olyan tragédiával, amely kis híján mindkettejüket tönkreteszi…
Bármennyire fáj és nehéz, Andrew igyekszik elfogadni a megváltoztathatatlant, és előre tekinteni, de egyre jobban aggódik Camrynért. Mintha a lány, akibe beleszeretett, lassanként elhalványodna, és eltűnne a gyász fojtogatásában, ráadásul minél inkább igyekszik óvó szeretettel körülvenni, ő annál inkább elzárkózik tőle. Az egyetlen megoldásnak az tűnik, ha visszatérnek oda, ahol a leginkább otthon érezték magukat: a végtelen országútra.
„Én választom meg a saját utamat. Tőlem függ, hogy olyan életet élek-e, amelyre érdemes visszaemlékezni...”

Az örökké határa tagadhatatlanul hasonlít az előző kötetre. Szó sincs benne megcsalásról vagy szerelmi háromszög miatti drámázásról, a váltott nézőpontban mesélt történet vázát ezúttal is az adja, hogy – mint két szabad lélek – az őket gyötrő problémákat úgy igyekeznek feldolgozni, hogy együtt nekivágnak az országútnak, és csak mennek és mennek… s közben beszélgetnek, élményeket gyűjtenek, töltekeznek. Ám itt mintha valahogy kimaradt volna a kerettörténet, amibe mindezt belehelyezte a szerző, még a regényt indító események is mintha csupán azért léteznének, hogy ürügyet szolgáltassanak egy újabb autós csavargáshoz. Majd jóval az utolsó oldal előtt még ez a szegényes, reszketeg történetszál is mintha véget érne, hogy végül a könyv utolsó harmada valamiféle epilógus-halmazzá változzon. Azt érzem, a szerző anélkül próbálta megnyújtani az eredeti történetet, hogy bármi igazán fontosat vagy jelentőset hozzáadott volna.
S azért találom ezt szörnyen bosszantónak, mert annyi kincs, értékelhető apróság bújik meg a lapokon, hogy akár egy újabb emlékezetes regény is születhetett volna. Leginkább azt sajnálom, hogy a szinte felfoghatatlan veszteség okozta mély depresszió (és következményeinek) komoly témáján ennyire könnyedén túllépett a történet, annak ellenére, hogy hatalmas potenciált hordozott magában. Annyira a szerelem gyógyító hatására, a kedves gyöngédségekre koncentrált az írás, hogy az, amiért minderre szükség volt, csupán itt-ott felsejlett, de képtelen volt mélységgel rendelkező egésszé összeállni. Azt hiszem, akkor tudtam volna felhőtlenül élvezni azokat a lélegzetelállító romantikus gesztusokat, ha az ellenpontjuk, a szörnyűségek is sokkal markánsabban megjelenhettek volna.
Mert álmodozó sóhajból most sem volt hiány! Továbbra is elbűvölőnek tartottam azt, hogy önmagukat vállalva mertek minden kötöttséget maguk mögött hagyni, hogy egyáltalán bele mertek vágni ebbe a hatalmas kalandba. Ismét nagyon tetszett, hogy a zenei utalások ennyire szerves részévé váltak a sztorinak; imádtam, ahogyan újra és újra felejthetetlen romantikus filmek híres szerelmespárjait említették, miközben újabb és újabb édes ígéretet tettek egymásnak. De romantikus szívemnek a csodás esküvői fogadalmak, valamint Andrew varázslatos levele lett a kedvence, azok igazi könnyfakasztóan megható momentumok voltak számomra.

Be kell látnom, ez a könyv elsősorban azoknak szól, akik szeretik tovább követni a megkedvelt karakterek sorsát, azoknak, akik a boldogságban akarnak lubickolni, és nem feltétlen vágynak egy újabb átütő történetre. Nem szabad azt várni, hogy ez a kötet ugyanazt fogja nyújtani, mint a korábbi, mert akkor esélyes a csalódás, kis rajongói ráadásként viszont tökéletesen megállhatja a helyét.

A blogbejegyzés 2014.03.21-én megjelent az ekultura.hu felületén is. 

2014. március 17., hétfő

Monica McCarty - The Chief - A Harcos


molygoodreads

Tor MacLeod, a páratlan kardforgató a klánjának él. Egy könyörtelen leszámolást követően sok-sok év alatt, vérrel-verejtékkel tud békét és jólétet teremteni emberei számára. Nem hajlandó elköteleződni sem a skótok, sem az angolok oldalán. Mégis felkérik, hogy képezze ki és vezesse Robert the Bruce maroknyi, ám annál félelmetesebb csapatát. Hiába ajánlanak azonban számára egy gyönyörű menyasszonyt és vele busás hozományt, nemet mond. Aljas ármánnyal végül térdre kényszerítik, így kénytelen nőül venni a feleségül kínált, valóban meseszép és romantikus ábrándokkal teli, burokban nevelkedett lányt, Christinát. A nemkívánt házasság megannyi próbatétel elé állítja a két fiatalt. Rájönnek azonban, hogy van valami, amiért még a vészterhes időkben is érdemes élni és küzdeni - amíg csak lehet...

Főszereplők: Christina Fraser & Tormod MacLeod
Dunvegan - 1305

Sorozat: A Felföld rettegett fiai 1.
Műfaj: Történelmi romantikus
Kiadó: General Press
Fordító: Palkóné Tabi Katalin
Megjelenés: 2014. január 15.
ISBN: 9789636435233
382 oldal, kemény borítós

Értékelésem:
„Mi van ezekkel a felföldi harcosokkal? Hegyekből gyúrják őket?”
Mondhatnám, hogy azért vártam ennyire ezt az új sorozatot, mert örömmel üdvözlöm a történelmi romantika palettájának színesítését, ám ez amilyen szépen hangozna, olyannyira kevéssé fedné a valóságot. Persze, hatalmas hurrá, amiért nem egy újabb regency bálterem vár minket a lapokon, de az én szívem inkább azért kezdett őrült dobogásba, mert nagy gyengéim a felföld fiai. Tudom én, hogy szörnyen felszínes és csajos az a sóhajtozás, ami rám tör egy lebbenő kilt gondolatától, de képtelen vagyok ellenállni. Van valami őrjítő vadság azokban a dögös, egy kardsuhintással három ellenséget lekaszaboló, szálfa termetű skótokban, amitől elgyengülnek a térdeim. Így aztán elmondhatatlanul lelkesen vetettem magam A harcos olvasásába…
„A mítosznak (…) legalább olyan ereje lehet, mint az igazságnak.”
William Wallace, a bátor szívű szabadságharcos halott, I. Edward kegyetlenül eltiporta a felkelést. Ám a remény lángja még Skócia ezen sötét órájában is tovább lobog: Robert the Bruce bejelenti igényét a trónra, és titkos megállapodást köt Harry Lamberton püspökkel. Szövetségük célja megszabadulni Plantagenet Edwardtól, és honfitársaikat saját zászlajuk alatt egyesíteni. Tudják, a lázadás tüzét okosan kell irányítani, hogy a fölényben lévő angol haderő ellen esélyük lehessen. Így születik meg egy különleges képességű, magasan képzett harcosokból szervezett alakulat gondolata. Egy gyors és merész csapaté, amely kalózok módjára, lopva és váratlanul csapna le, hogy rettegésben tartsa az ellenséget. De ki lenne képes egységgé kovácsolni a legjobbakat?
„Szerelem! A legostobább magyarázat arra, hogy valaki ne épelméjűen viselkedjen.”
Tormod MacLeodnak esze ágában sincs beleártani magát Skócia királyainak civódásába. Ha szerelemtől megittasult ikeröccse nem zavarta volna össze úgy a dolgokat a Nicholson kánnal, minden bizonnyal Angus Og MacDonald, „a szigetek ura” meghívására is nemet mondott volna, ám így, az őket fenyegető összecsapás elkerülésének érdekében kénytelen kelletlen útra kel. Bár a klánok tanácskozásán elővezetett titkos sereg ötlete kísértésbe ejti, mégis nemet mond a felkérésre, s elhatározása mellett akkor is kitart, amikor fáradozásait egy gyönyörű leány kezével, s az azzal hozományként járó hatalmas földekkel akarják megédesíteni. Azonban a háromesztendőnyi angliai raboskodás miatt önmagából kivetkőzött Andrew Fraser nem hajlandó elfogadni a visszautasítást. Szenvedélyes patriotizmusa olyannyira fanatikusságba fordult, hogy leánya, Christina erényét is hajlandó kockára tenni, hogy házasságra és végső soron a tervben való részvételre kényszerítse Tort. De vajon ármányból születhet-e igaz szerelem, és lehet-e tartós egy kardért vásárolt béke?
„Az ágaskodó oroszlán készen állt a csatára.”
Azt tanácsolom, mielőtt bárki nekikezd a könyv olvasásának, készítse elő Mel Gibson Rettenthetetlenjét, mert ahogyan az előhang és prológus felveszi az 1305-ös esztendő eseményeinek fonalát, úgyis ránk tör majd a film újranézésének vágya. Én legalábbis így voltam vele, és jól esett egy ilyen előtanulmány után visszasüppedni az írott szó világába, ahol nem kis örömmel tapasztaltam, hogy Monica McCarty meglehetős alapossággal nézett utána ennek a kornak. Könnyen követhető, szórakoztató regényében a történelmi tényeket oly ügyesen szőtte össze a fikció szálaival, és leírásaival olyan tiszta és eleven képet festett, hogy úgy érezhettem, valóban a 14. századi Skóciában, annak szigetein, kastélyaiban járok. Lenyűgözött az a tehetség, amivel az írónő megtalálta a tökéletes egyensúlyt aközött, hogy hű maradjon a történelemhez, ugyanakkor hősiesnek tüntesse fel a legközismertebb szereplőit is. Például még az olyan sokat vitatott cselekedet kapcsán is, mint Bruce véres leszámolása Vörös Comynnal, tudott úgy csavarni a történteken, hogy indokot és magyarázatot kapjunk a kegyetlen kivégzésre.
„- Attól tartok, ezentúl ragaszkodni fogok hozzá.
Ragaszkodni? Tor alig akart hinni a fülének. csak nem parancsokat osztogat neki a felesége? Ő klánfőnök volt. Senki se merészelne ilyen szemtelenül beszélni vele. Most már aztán igazán rendre kell utasítania a lányt….”
Úgy hiszem, akik hozzám hasonlóan rajonganak Julie Garwood klasszikus köteteiért, ismerősnek fogják találni az érzelmileg zárkózott, kissé arrogáns, makacs harcos és a jobb életben reménykedő, aranyszívű és intelligens lány szerelmének több részletét, de a történet szerencsére számos újdonsággal is képes volt szolgálni. Nekem például roppant mód tetszett, hogy a főszereplők nem a házasság kikényszerítése körül tipródtak, hanem túllépve a szerencsétlen körülményeken, igyekeztek megteremteni közös életüket. Természetesen az álmodozó és a megkeményedett szív egymásra találása közel sem ment könnyedén, de élvezetes volt figyelni, ahogyan az érzelmi melegségre vágyó Christina kedvessége megzavarja a nyugodt, távolságot tartani kívánó férfit, aki aztán szép lassan meglágyul asszonya iránt, és behódol a szerelemnek.
„A felföldiek azért élnek, hogy csatában haljanak meg.”
Szintén a könyv mellett szól, hogy nagyszerű elegye a kalandnak és románcnak, s itt nem csupán a szinte kihagyhatatlan elemnek számító hősnő-mentési kalamajkára gondolok, bár tagadhatatlanul az a nagy csata volt a regény csúcspontja. Számomra az is élvezetet nyújtott, hogy tanúja lehettem a különleges alakulat kiképzésének, annak, ahogyan a férfias évődések és próbatételek között kialakul az a bajtársias kötődés, amire minden bizonnyal még nagy szükségük lesz a rájuk váró küldetések során. Megkedveltem ezeket a harcosokat, mind mások, mégis valamennyiükben ott a nagyszerű hős ígérete, így bizony nagyon várom a folytatásokat. Annál is inkább, mert nagyon fúrja az oldalamat, mi lehetett a valódi indoka egyikük olyan hirtelen eltávolításának. Ám egyelőre türelmesnek kell lennem, és csak remélhetem, hogy a sorozat valamennyi részét olvashatjuk majd magyarul.

A blogbejegyzés 2014.03.05-én megjelent az ekultura.hu felületén is. 

 
back to top