2014. március 24., hétfő

J. A. Redmerski - The Edge of Always - Az örökké határa


molygoodreads

Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…

Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.
Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…

Sorozat: A soha határa 2.
Műfaj: New Adult
Kiadó: Ulpius-Ház
Fordító: Medgyesi Csilla
Megjelenés: 2014. február
ISBN: 9789633831137
329 oldal, puha borítós

Értékelésem:


Évtizedek óta menthetetlen happy end mániában szenvedek, a szívkitépő drámákat úgy kerülöm, mint macska a vizet, ám időnként kitör belőlem a mazochista, aki mintha szomjazná a mélabús lezárások keltette könnyeket. Amikor múlt évben A soha határát olvastam, ez az abszurd kettőség kelt birokra bennem: lenyűgözött, ahogyan az írónő megmutatta, hogy egy véletlen találkozás milyen hatással lehet két ember életére, és kívántam, hogy a fiatalok sebzett lelke megpihenhessen egymás mellett – ám ugyanakkor tartottam attól, hogy a mindent elsöprő nagy boldogság nem teszi-e majd hiteltelenné a regény gerincét adó sorsfordító utazást. Már-már azt kívántam, hogy miután a szerelem megmutatta, mennyit adhat, követeljen teret a való élet, hogy úgy érezhessem, a zord valóságban melengető remény mellé valami elsöprő, mély nyomot hagyó élményt kaptam a könyvtől, és elhiggyem: ez akár tényleg megtörténhetett volna. Persze romantikus énem végül kiegyezett a tündérmesébe illő befejezéssel, sőt, amikor érkezett a hír, hogy Ms. Redmerski újabb könyvet szentel ennek a nem mindennapi szerelemnek, több mint lelkesen vártam, képes lesz-e megismételni az első rész csodáját.
„… ez az életünk. Az úton találkoztunk, az úton ismertük és szerettük meg egymást. Ez volt megírva számunkra, és ezt is tesszük, amíg kiderül, hogy mit tartogat számunkra a sors.”
Öt hónappal az után, hogy egy sötét buszon összetalálkoztak, úgy tűnik, végre minden jól alakul Andrew Parrish és Camryn Bennett életében. A kemény időket maguk mögött hagyva a fülig szerelmes párok mindennapjait élik, és a legnagyobb boldogságban tervezgetik közös jövőjüket. Ám csakhamar újabb lesújtó veszteséggel kell szembenézniük, olyan tragédiával, amely kis híján mindkettejüket tönkreteszi…
Bármennyire fáj és nehéz, Andrew igyekszik elfogadni a megváltoztathatatlant, és előre tekinteni, de egyre jobban aggódik Camrynért. Mintha a lány, akibe beleszeretett, lassanként elhalványodna, és eltűnne a gyász fojtogatásában, ráadásul minél inkább igyekszik óvó szeretettel körülvenni, ő annál inkább elzárkózik tőle. Az egyetlen megoldásnak az tűnik, ha visszatérnek oda, ahol a leginkább otthon érezték magukat: a végtelen országútra.
„Én választom meg a saját utamat. Tőlem függ, hogy olyan életet élek-e, amelyre érdemes visszaemlékezni...”

Az örökké határa tagadhatatlanul hasonlít az előző kötetre. Szó sincs benne megcsalásról vagy szerelmi háromszög miatti drámázásról, a váltott nézőpontban mesélt történet vázát ezúttal is az adja, hogy – mint két szabad lélek – az őket gyötrő problémákat úgy igyekeznek feldolgozni, hogy együtt nekivágnak az országútnak, és csak mennek és mennek… s közben beszélgetnek, élményeket gyűjtenek, töltekeznek. Ám itt mintha valahogy kimaradt volna a kerettörténet, amibe mindezt belehelyezte a szerző, még a regényt indító események is mintha csupán azért léteznének, hogy ürügyet szolgáltassanak egy újabb autós csavargáshoz. Majd jóval az utolsó oldal előtt még ez a szegényes, reszketeg történetszál is mintha véget érne, hogy végül a könyv utolsó harmada valamiféle epilógus-halmazzá változzon. Azt érzem, a szerző anélkül próbálta megnyújtani az eredeti történetet, hogy bármi igazán fontosat vagy jelentőset hozzáadott volna.
S azért találom ezt szörnyen bosszantónak, mert annyi kincs, értékelhető apróság bújik meg a lapokon, hogy akár egy újabb emlékezetes regény is születhetett volna. Leginkább azt sajnálom, hogy a szinte felfoghatatlan veszteség okozta mély depresszió (és következményeinek) komoly témáján ennyire könnyedén túllépett a történet, annak ellenére, hogy hatalmas potenciált hordozott magában. Annyira a szerelem gyógyító hatására, a kedves gyöngédségekre koncentrált az írás, hogy az, amiért minderre szükség volt, csupán itt-ott felsejlett, de képtelen volt mélységgel rendelkező egésszé összeállni. Azt hiszem, akkor tudtam volna felhőtlenül élvezni azokat a lélegzetelállító romantikus gesztusokat, ha az ellenpontjuk, a szörnyűségek is sokkal markánsabban megjelenhettek volna.
Mert álmodozó sóhajból most sem volt hiány! Továbbra is elbűvölőnek tartottam azt, hogy önmagukat vállalva mertek minden kötöttséget maguk mögött hagyni, hogy egyáltalán bele mertek vágni ebbe a hatalmas kalandba. Ismét nagyon tetszett, hogy a zenei utalások ennyire szerves részévé váltak a sztorinak; imádtam, ahogyan újra és újra felejthetetlen romantikus filmek híres szerelmespárjait említették, miközben újabb és újabb édes ígéretet tettek egymásnak. De romantikus szívemnek a csodás esküvői fogadalmak, valamint Andrew varázslatos levele lett a kedvence, azok igazi könnyfakasztóan megható momentumok voltak számomra.

Be kell látnom, ez a könyv elsősorban azoknak szól, akik szeretik tovább követni a megkedvelt karakterek sorsát, azoknak, akik a boldogságban akarnak lubickolni, és nem feltétlen vágynak egy újabb átütő történetre. Nem szabad azt várni, hogy ez a kötet ugyanazt fogja nyújtani, mint a korábbi, mert akkor esélyes a csalódás, kis rajongói ráadásként viszont tökéletesen megállhatja a helyét.

A blogbejegyzés 2014.03.21-én megjelent az ekultura.hu felületén is. 

1 megjegyzés:

  1. Nem olvastam ezt a könyvet, az első részét nem szerettem és csak véletlenül találtam rá erre a bejegyzésre, de ittam a szavaidat. Nagyon szép lett. Csak szép. Olyan... meleg érzés volt olvasni. Köszönöm.

    VálaszTörlés

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top