A majdnem 500. bejegyzés...

Először is köszönet mindazoknak, akik az elmúlt hónap hallgatása után most olvassák ezeket a sorokat! Hálás vagyok, hogy itt vagytok, hogy nem felejtettetek el!

Sok minden történt ez alatt az idő alatt, és hazudnék, ha azt állítanám, mind földöntúli örömmel tölt el.

A magánéletem drasztikus változásai előre láthatólag jó időre erősen lecsökkentik a szabadon eltölthető óráim számát: A betegség olyan rossz, ahol nincs választásuk, felvesszük a kesztyűt és harcolunk, kívánjon ez bármit is tőlünk. A gazdasági helyzet ránk rót nehézségei feladják a leckét, hogy megtaláljuk a módját, hogyan maradjunk talpon, de összeszorítjuk a fogunkat, és tesszük, amit kell. Sok év után visszaülni az iskolapadba rémisztő, de ugyanakkor izgalmas lehetőség is. Ám mindezeknek itt nincs helyük!

Amikről itt szót kell / lehet ejteni, azok a bloggal kapcsolatos gondolatok:

Kezdjük talán egy nagy, sötét felhővel, amely jó időre árnyékba borította a lelkemet, és ami megkérdőjelezte, szeretném-e egyáltalán folytatni.

Úgy tűnik, minden évre jut nekem néhány elvakult, erőszakos ember, akik úgy gondolják, hogy jogukban áll másokat mocskolni, sértegetni, fenyegetni. Sajnos. Nem tudom, mások vajon hogyan kezelik ezeket, de én bármennyire is igyekszem nem tudomást venni a gáncsoskodásról és a bántó szavakról, az agyam egy szegletében elraktározódnak, és időnként mintha együttes erővel támadnának rám. És ilyenkor elkedvetlenedek, és visszahúzódok a csigaházamba. Mert attól, hogy megtanultam, nem állunk le vitázni ilyen alakokkal, minden egyes szavuk megsebez. Értetlenkedve állok az olyan durvaságok előtt, amelyek alapja csupán a magyarázat nélküli düh és gyűlölködés. Nem tudom eldönteni, hogy sírjak-e miattuk vagy körberöhögjem őket,

• amikor a világ szajhájának bélyegeznek, mert nem vetem meg az erotikus irodalmat,
• amikor agyatlan és kiéhezett vén satrafaként állítanak be, aki csak értéktelen szemetet olvas,
• amikor gusztustalannak kiáltanak ki, amiért két férfi szerelmét ugyan olyan szépnek találom, mint bármely más párét,
• vagy épp, amikor egyesek különös 'ellen' kampányba kezdenek, mert szerintük az, ha őszintén véleményt mondok, vagy megosztom az érzelmi reakcióimat másokkal, egyet jelent a könyv és szerzőjének lejáratásával.

Kétségem sincs afelől, hogy nincs igazuk. Sziklaszilárdan hiszem, hogy jogomban áll azt olvasni és mondani, amit akarok. Tudom, hogy mindig arra törekszem, hogy minden általam kézbe vett könyv gazdagítsa a lelkemet, és ezért cserébe mindig igyekszem bennük meglátni a jót és a szépet, még akkor is, ha végül úgy zárom be őket, hogy azt érzem, ez nem nekem szánt történet volt. Büszke vagyok arra, hogy nem viselek szemellenzőt, hogy nyitott vagyok a világ különbözőségeire, de ugyanakkor tisztában vagyok a saját korlátaimmal és preferencia rendszeremmel. És tudatában vagyok, hányan kedvelnek, és olvassák szívesen soraimat, s hatnak meg újra és újra a felém mutatott szeretetükkel.

De a tüske akkor is kínoz, és képes mérgezni azt, aminek örömöt kellene adnia. És olyankor időt kell szánnom arra, hogy legyőzzem a borús gondolatokat, és újra önmagam tudjak lenni. Ezúttal ez ennyi időbe tellett.

Ugyan messze nem csupán a visszatérést ünnepelendő, de örömmel jelentem, a blog megújult. Bár a blogspot igyekszik egyre jobban megnehezíteni a hozzám hasonló amatőrök dolgát, hosszas html bűvöléseket követően elkészültem a nagy művel. Igyekeztem az átláthatóságot szem előtt tartani, és amennyire tudtam, egyszerűsíteni. Remélem, az új külső elnyeri a látogatók tetszését! Persze munka akad még bőven. Az Idézetek részleg csupán egy félbe maradt alap, amelyen az igazi építkezés csak eztán következik. Az infó aloldalak sürgős frissítésért kiáltanak. De bízom benne, hogy apródonként sikerül majd a tervezett formába öntenem őket. Egyelőre egy üdvözlő oldal (Iránytű), valamint a sorozatok aloldalai készültek el teljes egészében. Ehhez majd negyven korábbi blogbejegyzés tartalmát írtam, formáztam át, így a régebbi posztok egyes linkjei már nem fognak működni. Egyszer talán érzek majd elég erőt magamban, hogy átbogarásszam ezeket (is).

A fentebbi mondatok egyben magyarázatot adnak arra a talányra, hogy ez miért is nem a blog felezredik írása, holott a cím olyasmit sugall. Szép lett volna, de ezúttal a törlések miatt nem jött össze. Viszont akad más, a blog életében jelentős pillanat, amelyről szeretnék szót ejteni. 

A látogatói szám, és az oldalmegjelenítések száma is olyan értéket mutat, amelyért hálás büszkeséget érezhetek, s amelyért köszönettel tartozom mindannyiótoknak. Ugyanis - rövid dobpergés - előbbi bő ötezerrel lépte túl a fél milliót, utóbbi lassan az 1.1 milliót is meghaladja.

 Köszönöm szépen! Igyekszem a jövőben is megszolgálni a figyelmet. 

"...a múlt már elmúlt. Az ember tanulhat belőle, de meg nem változtathatja."

Hogy a jövő mit tartogat? 

Legelőbb két érdekes könyvről kell sürgősen beszámolnom, ha már a kiadók voltak olyan kedvesek, és megajándékoztak ezekkel a nekem nagyon is tetsző regényekkel. Nem ártana kedves vendégbloggereimet sem tovább hanyagolnom. Aztán ideje lenne megmutatnom valami olyan kis csodát, ami a legszomorúbb napjaim egyikén vidított fel. Szeretnék majd kicsit dicsekedni az áprilisi szerzeményeimmel. Ó, és Könyvfesztiválon is jártam... de!... hihetetlen önfegyelemről tettem tanúbizonyságot. Az elmúlt hetekben olvastam pár szokatlan, de elképesztő történetet, és néhány nem annyira világrengetőt is. Meglátjuk, melyikről mit sikerül írnom. Elképzelhető, hogy lesznek egészen rövid, feljegyzés szerű bejegyzések, és hosszabbak is vegyesen. S igen, ha már írás... *sóhaj* még mindig nem tudtam eldönteni, tudnék-e úgy írni, hogy az az én saját kis szemétdombomon túl is megállja a helyét. Szeretném, de félek is tőle. Ha lesz belőle valami, feltétlen elmesélem majd! Ja, és talán megérdemelne egy nyúlfarnyi feljegyzést a Nicholas Sparks Menedék című regényéből (bemutató), illetve Stephenie Meyer Burok című írásából (bemutató) készült film is, amelyet mostanában láttam, mert meg kell mondanom, nekem mindkettő elnyerte a tetszésemet.

Node, nem untatlak tovább Titeket. Inkább meséljetek, veletek mi a helyzet?