Akiknek a magyar olvasók sokat köszönhetnek: A fordítók (2)

Julie Garwood írásait minden valamire való történelmi románc kedvelő magyar olvasó ismeri, no meg a romantikus krimik rajongóinak sem szabad, hogy ismeretlen legyen a neve. Kezdetben a Hajja és Fiai Kiadó kiadott néhányat kosztümös regényei közül – sajnos, jócskán megkurtítva -, majd a Gabo Kiadó kezdett bele az írónő teljes munkásságának magyar nyelven való megjelentetésébe. Mára szinte utolértük az amerikai kiadásokat, így nagy örömünkre, az egykor anyanyelvünkön kissé slendriánra sikeredett regényeket vették elő, hogy ezúttal már igényes, új fordításban vehessük a kezünkbe a könyveket. A történetek könnyed, szórakoztató stílusát, s így sikerét is, úgy hiszem, nem csak az írónő humorának (no meg az elbűvölő főhősöknek) köszönhetjük, hanem nem kis mértékben a felkészült, és csodálatos fordítónak, Tóth Gizellának is, vagy ahogyan netes oldalakon szerepel, tiginek. Ismerkedjünk meg kicsit jobban vele!

Örülök, hogy alkalmam adódik pár kérdés erejéig rabolni az Te idődet is.

• Mióta foglalkozol műfordítással?

2002-ben kezdtem el a GABO-nak dolgozni, azóta mindig kapok tőlük fordítanivalót. Első fordításom azonban öt-hat évvel korábban készült…

• Mindig tudtad, hogy szeretnél fordítással foglalkozni?

Soha eszembe sem jutott, hogy fordíthatnék. Akkoriban (’95-’96.) több könyvet kaptam a King (S-King) Kiadó vezetőjétől, hogy olvasnám el, véleményezném, érdemes-e kiadni. S még mielőtt bárki azt hinné, hogy komoly kiadói kapcsolataim vannak, elárulom, az illető a gimis barátnőm férje volt, onnan az ismeretség. Mindenesetre az egyik könyvet – a mai napig nem tudom, miért – elkezdtem lefordítani helyre kis kockás (manapság négyzetrácsos) füzetbe. Hirtelen ötlet volt, és rengeteg szabadkozás kíséretében adtam át az első füzetecskét barátnőmnek a névnapjára. A barátság kapcsán csupán őszinteséget kértem tőle. Másnap korán reggel felhívott, és csak annyit mondott: „Folytasd!” Folytattam.

• Tudsz-e valamit tanácsolni azoknak, akik szintén kacérkodnak ezzel a pályával?

Nem igazán. Legfeljebb általánosságokat tudnék mondani, azt meg minek. Tapasztalatból viszont annyit mondhatok, kevés, ha jól tudod az idegen nyelvet, sőt – ez számomra is meglepő volt –, az sem feltétlen garancia egy jó fordításra, hogy a magyar az anyanyelved. Mindig úgy véltem, bőven elég, ha egy intelligens ember ismeri, jól tudja a két nyelvet, és csodálkoztam, mikor kolleganőm mondogatta, de ügyes vagyok, ő erre képtelen lenne. Orosz-angol szakos ragyogó tanárnő (a mai napig példaképem). Már hogyne lenne képes, mondtam én. Aztán kezembe került egy-két olyan fordítás (nem az övé :) ), amelyet olyan emberek követtek el, akik nem hogy beszélik az angolt, hanem sokkal jobban, mint én (sokáig nyelvterületen éltek, dolgoztak), és természetesen magyarul is jól tudnak. És mégis, a fordítás hátborzongatón magyartalan volt, szó szerint lefordított, magyarul értelmetlen szerkezetekkel, kerékbe tört mondatokkal. Nem hittem a szememnek! Ma sem tudom, hogyan lehetséges ilyesmi, ezért is nem merek tanácsot adni. Egy biztos, ezt tanultam meg először, és ezt tartom a legfontosabbnak: nem szavakat, mondatokat fordítunk, hanem tartalmat, mondanivalót.

• Ismerhetik-e más fordításaidat a magyar olvasók?

Egyszer fordítottam az Alexandrának. Steiger: Szívszorító csodák c. könyvének eredeti címe: Az anyai szeretet csodái. Talán ez jobban kifejezi, miről is szól. Rövid történetek ezek arról, mire képes egy anya a gyermeke védelmében. Szerettem nagyon.
Tavaly-tavalyelőtt a Harlequinnak is volt szerencsém fordítani. A nevemet nem láthatták az olvasók, mert az online regényeknél nem hogy nem írják ki, de kérdésre sem adják ki a fordító nevét. (Egy barátom írt nekik, így derült ki, sőt, még az illető elismerő szavait sem továbbították nekem. :) Még jó, hogy ő viszont elküldte az emilt, amit írt a kiadónak :) ). Idén év vége felé jelenik meg valamelyik Harlequin füzetben Liz Jarrett műve, abban már benne lesz a nevem.

• Akad-e közöttük olyan, amelyiket már újraolvastad, és esetleg volt-e olyasmi, amit ma már másként írnál?

A kedvenc íróimat, könyveimet szeretem újraolvasni, márpedig Garwood, Roberts a kedvenceim közé tartozik, tehát a válaszom: igen, szoktam őket olvasgatni, már csak azért is, mert mind a mai napig nem tudom felfogni, hogy én követtem el ezeket a fordításokat. Néha egyszerűen rácsodálkozom bizonyos megoldásokra: tényleg én írtam? Mintha két teljesen különböző ember lakozna bennem. Egy átlagos tigi a mindennapos nyavalyáival, bosszankodásaival, aki legfeljebb az idétlenségével vagy az indulataival tűnik ki, de amikor leül a monitor elé, és megnyitja a fordítandó dokumentumot, egyszer csak átveszi az irányítást a fordító, aki úgy tűnik, többnyire tudja, mit csinál, s mivel bírom a fordításait, gyanítom ért is hozzá. Ugye, ez még nem skizofrénia?
A kérdés második felére szintén igen a válasz. Majdnem minden fordításomban fedezek fel utólag hibákat, azok rettenetesen bosszantanak – pláne, ha nem az én bűnöm, hanem a szerkesztő „alkotott” –, de egyébként is azt hiszem, hogy az ember, valahányszor kezébe kerül egy szöveg, majdnem biztos, hogy sohasem ugyanúgy fordítaná. Hasonlóan, jobban vagy rosszabbul, de nem szóról szóra ugyanúgy. (Persze, vannak dolgok, amit csak egyféleképpen lehet lefordítani, de én most nem erre gondoltam.)

• Melyik volt eddig a legnehezebb munkád, és miért?

Az első azért, mert első volt, mert próbafordítás volt, amin ugye nem kevés múlott: kapok-e másik munkát is. Szerintem azon nagyon érződik a görcsös igyekezet, hogy minél jobban, minél pontosabban fordítsak. Azt szoktam mondani, még a pontokat-vesszőket-szóközöket is lefordítottam, annyira ragaszkodtam az eredetihez. (Ez volt Garwood Szívtiprója.)
A legkomolyabb kihívásomnak eddig a Kert trilógiát (Roberts) tartom. Imádom Garwoodot, de Robertset fordítani sokkal izgalmasabb. Garwood szakmailag meglehetősen igénytelen. Nekem néha úgy tűnik, hogy gyerekkorában megtanult egyetlen történelmi időszakot – amikor a pápa interregnum alá helyezte Angliát János király idején –, és kész. Ezt cibálja mindig elő. Roberts, ha belekezd valamibe, komolyan belemegy a részletekbe is. Az én kertészeti ismereteim kb. kimerülnek abban, hogy profin megkülönböztetem a fát a bokortól, a bokrot a virágoktól, a virágokat a cicáktól-kutyáktól, és így tovább. Persze, felismerek egy rózsát vagy szegfűt, de nem kertészkedem. Internet, könyvek tucatjai, biológus és kertészkedést kedvelő kollegák valamint a fordítói lista teljes kapacitása mozgósítva lett a Kert trilógia fordítása közben. Nem kevés könny elhullott, nem kevés ősz hajszál és temérdek jegyzet született, mire meglett a végeredmény, és utána sem hagytam békén kertértő és romantikát kedvelő ismerőseimnek. Észrevehető-e bárhol, hogy kicsit sem értek a témához? Biztos van benne hiba (miért pont ebben ne lenne? :) ), de eddig még senki nem mondta, hogy itt meg ott oltári nagy ökörséget írtam volna.
És a nagy kereszt. Minden romantikus tudja, aki ismer engem. A szerelmes vagy intim jeleneteknek nevezett részek. Tudom, hogy sokan szeretik olvasni. Én a magam részéről fel nem foghatom, hogy más szeretkezésében mi a jó… Mindenesetre vért izzadok minden egyes ilyen jelenetnél, mivel magam képtelen vagyok elolvasni, mondjuk más könyvekben (szókincsbővítés céljából pl.) az ilyesmit, így aztán a helyzet nem javul.

• Körülbelül mennyi idődet veszi igénybe a fordítás hetente, és egy-egy regénnyel mennyi idő alatt készülsz el teljesen?

Általában három hónapot szoktam kérni egy-egy könyvre, mivel van főfoglalkozásom is, s bár a világ (valamint tulajdon szüleim) szemében a tanárság az nem munka, tanít négy-hat órát, utána lógázza a lábát, vagy feketén halálra keresi magát, de sajnos a valóságban ez azért nem egészen így van. A munkám átlag napi 10-12 órát vesz el, és utána – talán a korral jár – egyre gyakrabban le kell dőlnöm egy-egy órácskára. Legtöbbször este nyolc után ülök le fordítani, és a szöveg nehézségétől 5-10 oldallal készülök egy éjszaka (könyvoldallal, nem A4-es word oldallal). De volt már olyan is, hogy egyetlen bekezdés több mint egy órámat elvette. Többnyire éjfélig-éjjel egyig szoktam fordítani, de most, hogy admin is lettem, igyekszem megosztani az éjszakáimat, és gyakran kettő-fél három körül fekszem, ami egyben azt is jelenti, hogy nem tölt el felhőtlen örömmel a reggel fél hatos óracsörgés. Sebaj, ott a hétvége, olyankor dőzsölök, és hat-nyolc órát is alszom egyvégtében.

• Beszélsz-e más nyelveket is az angolon kívül? S ha igen, milyen szinten?

Orosz-történelem szakos tanár vagyok, de mindig hozzáteszem, hogy bár szeretem a törit, elsősorban nyelvszakos vagyok. Az orosz életem nagy szerelme! Természetesen felsőfokú diplomám van belőle, sőt a fordítóit is ebből a nyelvből végeztem, de mivel nincs alkalmam használni, így sajnos csak döcögök azon a felsőfokon.

• Volt-e az eddigi regényekben olyan kifejezés, mondat, vagy részlet, ami különösen nagy fejtörést okozott?

Hogyne, ilyen majd’ minden könyvben van. Sosem felejtem el, mennyit kutattam, mire fényt derítettem a fókaember jelentésére (ma már jóval több anyag van róla a hálón, de akkor bizony óráimba került, mire biztos lettem benne, mi is ez a lény). Ennek megfelelően rettenetesen bosszantott és bosszant a mai napig, hogy sok munkával felfedezett fókaemberemből a fordító slendriánságának és a szerkesztő figyelmetlenségének köszönhetően madárember lett, míg a fókabőrből tollas madárbőr. Később ugyanez a szerkesztő több bődületes hibát is elkövetett, sejtheted, hogy azóta sem ő a kedvencem.

• Szerinted, mi lehet Garwood könyveinek a titka, mi teszi világszerte népszerű romantikus íróvá?

Őszintén? Fogalmam sincs. Ahogy már említettem, nem különösebben igényes író, nem igényel túlzott erőfeszítést a fordítása sem, és mégis imádom. Talán pont az egyszerűsége miatt. Kikapcsol, pihentet. Nemrégiben éppen erről faggattam egy barátomat, aki meg bírt válni a Roberts könyvektől, de megtartotta Garwoodokat. Ő azt mondta, hogy maga sem tudja mi, de van valami Julie könyveiben, ami megfogja. A magam részéről annyit mondhatok, hogy szeretem a meseszövését, a könyvei pontosan azok a fajta romantikus történetek, amelyek megmelengetik a szívemet, és tökéletesen kielégítik a romantika iránti igényemet. Sajátos humora pedig felülmúlhatatlan.

• Van-e kedvenc köteted vagy szereplőd a könyvei közök? S ha igen, akkor mi az, ami a legjobban megfogott benne?

Hogyne lenne. Fura módon legtöbbször a második kötetek. Ez alól a Clayborne-sorozat a kivétel. Érdekes, hogy Julie-nak a felosztásom szerint három témája van, és mindegyikben akad egy kiemelkedő, amit talán soha többé nem fog tudni felülmúlni. Az egyik a nagy szerelem, a skótos történetek. Itt a kedvencebbnél is nagyobb kedvenc a Váltságdíj. Már angolul is imádtam, lemondtam más könyvekről, csak hogy ezt fordíthassam, és minden percét imádtam. Nem hiszem, hogy Julie akár csak hasonlót is tudna írni. Bármikor képes vagyok levenni a polcról, hogy beleolvassak, és olyankor bármi bajom is volt, kisüt a nap és helyre áll a világ rendje.
A „vadnyugati” könyvei (Clayborne-ok, Álmaim hercege) közül a Két rózsa az igazi. Oroszul olvastam először, ez volt a próba, hogy több mint tíz év kihagyás után emlékszem-e a nyelvre. Nem volt könnyű, néha csak csodálkoztam, de még így is hallatlanul élveztem, és azonnal szorgalmazni kezdtem, hogy adják ki a teljes sorozatot. Julie humora itt olyan erővel érvényesül, mint talán egyik könyvében sem. Letehetetlen!
A maiak közül (Buchanan) a Kegyes halál magasan kiemelkedik a sorozatból. Szeretem a sorozat többi kötetét is, de még csak a közelébe sem érnek.
Robertstől a Délidő viszi el a pálmát, de igen közel áll a szívemhez a Biztos rév. A Quinn-fiúk volt a kedvenc sorozatom Norától, és amikor megkaptam fordításra Seth történetét, kis híján elsírtam magam örömömben. Mintha egy álom vált volna valóra!
A kedvenc szereplők természetesen a kedvenc könyvekből kerülnek ki.
Az abszolút győztes (még a gyengébb Árnyéktánc ellenére is) Noah Clayborne. Julie legjobban megírt figurája, kár, hogy olyan keveset szerepelteti. Persze, ott az őse, Cole Clayborne is. A Buchananek közül az ős, Brodick viszi el a pálmát, eddig egyik utód sem ért fel vele, bár Nicknek voltak halvány esélyei. Az Ünneprontó Jean-Paulját is el tudnám képzelni életem párjául.
Legjobban mégis egy női főszereplő fogott meg a hősök közül. Roberts Fekete rózsájának Rosalind Harperje (Rose). Negyvenhét éves, okos, céltudatos asszony, aki tudja, mit akar az életétől. Özvegy, három felnőtt gyereke van, de nem hagyja el magát, mint sokan tennék, teszik, mondván, már öregek, mennyit dolgoztak az életben, stb. Negyvenhét éves voltam, amikor fordítottam, és bizony elfogott egyfajta szelíd irigység: „De jó neki! Így is lehet?” (Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de én nem tapasztaltam ilyesmit eddig a környezetemben.)

• Van-e olyan szereplő, akinek különösen várod / vártad a saját történetét?

Igen, azt hiszem, az előzőekből ki is derült. A Clayborne-sorozatot (a teljeset, hisz a középső három Rózsa már megjelent egyszer), a Váltságdíjat (melynek az első részét – A titok – szintén kiadták nálunk… felejthető fordításban), Seth történetét és Noah Clayborne társra találását.

• Esetleg volt már alkalmad valamilyen formában kapcsolatba kerülni Julie Garwooddal?

Írtam neki néhányszor. Bemutatkoztam, hogy én vagyok a magyarországi fordítója; zaklattam, ha valami gondom volt (pl. mikor márkiból grófot csinált, vagy fordítva, vagy történelmileg akadtak érdekességek a könyvében), ill. merő kíváncsiságból (Clayborne-, vagy Buchanan-rokonság; lesz-e Noah-nak saját története, stb.). Mindig válaszolt, méghozzá nagyon szívélyesen. Először meg is lepett, és sokáig őrizgettem az emiljét.

• Mi lenne az a 3 kérdés, amit feltétlenül megkérdeznél, ha személyesen találkoznátok?

Ötletem sincs. Valószínűleg csak állnék megkukulva. Nem vagyok én olyan bátor ember. De azért feltétlen meghívnám Magyarországra, és mire idejönne, összeszednék egy csomó kérdést a barátaimtól. :)

• Szabadidődben szoktál-e olvasni? S ha igen, milyen műfajt részesítesz előnyben?

Napi 16-18 órai munka mellett sajnos nem jut annyi időm az olvasásra, mint amennyit szeretnék. A műfajt illetően mindenevő vagyok. A pornó kivételével tulajdonképpen bármi jöhet. Vannak korszakaim. Egy időben csak sci-fit olvastam, aztán csak ezoterikát, ez utóbbi még most is foglalkoztat. Vannak hiányosságaim a klasszikusok terén. A német írókat pl. gyakorlatilag nem ismerem, csak a gimnáziumi kötelezőből. Ezen szeretnék változtatni. Legutóbb egy érdekes történelmi sorozatot olvastam (sajna, a negyedik részét kivették előlem, s most várom, hogy visszahozzák a helyi könyvtárba). Hiába közeledem az ötvenhez, még mindig szívesen olvasom az ifjúsági irodalmat, vagy akár a gyerekkönyveket. Egy-egy jó delfin, csíkos, pöttyös könyv, egy-egy jó kis mese, vagy indiános könyv bármikor le tud kötni. De ha nagyon fáradt vagyok, akkor mindig visszatérek a romantikusokhoz.

• Van-e olyan író, akit szívesen ajánlanál azoknak, akik szeretik Garwood könyveit?

Szerintem Garwoodhoz senki nem hasonlítható. De vannak kedvenc romantikusaim: Krentz-Quick, Roberts, SEP… ajaj, ha elkezdem, sohasem lesz vége. Tapasztalataim szerint, aki az egyiket szereti, a többiben sem csalódik. Mostanában fedeztem fel Wiggset. Bár jobban örültem volna, ha a Harlequin Mary Baloghra csap le, el kell ismernem, Susan Wiggs jó döntés volt a részükről.

• Esetleg van más olyan író, akinek bármikor örömmel elvállalnád a regényeit fordításra?

Régebben gondolkodtam, hogy Delinskynek hasonló stílusa van, mint Robertsnek, talán meg kellene próbálni, erre most kaptam egy Delinskyt. Így elsőre nem tűnik könnyűnek, de eddig még majdnem mindegyik könyvről ezt mondtam első olvasás után, szóval optimista vagyok.
Izgatja a fantáziámat SEP Tűzgolyó kisasszonya. Azt még szívesen megcsinálnám.

• És volt-e olyan, aminek olvastán felsóhajtottál, ’még jó, hogy nem nekem kell fordítanom’?

Nora Roberts: Udvarház. Elképzelni sem tudom, hogyan boldogultam volna azzal a sok szőlészkedéssel. Biztos van más is, de mindig ez jut eszembe először, ha arról kérdeznek, mit nem fordítanék.

• Jelenleg dolgozol-e új könyvfordításon? Mondanál róla néhány mondatot?

Delinsky Suddenly c. művén dolgozom. Az első benyomásom az, hogy hosszú. Még nem olvastam végig, de a fordításba már belekezdtem (nem jó politika, viszont így is le vagyok maradva a tervezett haladáshoz képest). Tetszik a műben, hogy nem a hagyományos, már az elején tudom, ki kivel jön össze történet. Már a második ilyen könyv Delinskytől, el is döntöttem, hogy valószínűleg kedvelni fogom az írónőt. A történet hősei orvosok, és egy társuk halála kapcsán kerülnek felszínre olyan problémák, amelyekről addig nem is tudtak, vagy nem vettek tudomást. Természetesen van romantikus szál is (bár mint mondtam egyáltalán nem olyan erős, mint a klasszikus romantikusokban), és kutya és gyerek biztos siker helyett, cica és gyerek biztos siker klisét vetette be az írónő.

• Mikor vehetünk legközelebb kézbe általad magyarított regényt?

Nem tudom. Nem szoktam kérdezősködni, a kiadó meg nem foglalkozik velem olyan szinten, hogy értesítsen a terveiről. A Korona kémei negyedik kötete (Katélyok) és a Buchanan sorozat következő része (Tűz és jég) van hátra idénre.

Köszönöm szépen a válaszaidat! További sok-sok remek könyvet kívánok neked, és nekünk olvasóknak is!

Idén biztosan megjelenik a Korona kémei sorozat záró kötete, A kastélyok is. S akkor nekilátok, hogy ebben az új fordításban újra elvarázsoljon az angol társaság. Már alig várom...