Rainbow Rowell: Fangirl
| Cath imádja Simon Snow-t. Oké, Simon Snow-t mindenki imádja… Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment. Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek. Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar. Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül. Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni, ha a felnőtté válás ára az, hogy le kell válnia Simonról? |
„- Minek olvasol ilyesmit?”
Kissé nehéz értelmes mondatokká formálni, miért szerettem a Fangirlt, ugyanis voltaképp ezernyi kis részlete rabolta el szép apródonként a szívemet. Nem hatalmas fordulatok vagy elképesztő mélységek, csak sok-sok-sok apróság. Itt egy megható vagy épp lélekmelengető gondolat, ott egy mosolyt fakasztó pillanat, amott pedig egy bősz egyetértő bólogatással nyugtázott jelenet, majd mindezek együtt valahogy azzá álltak össze, hogy jól esett olvasni a könyvet. Beburkolóztam a lapokba, mint egy meleg takaróba esős napokon, és átszellemült mosollyal élveztem a Rainbow csodát. „A szavak hatalmas erővel bírnak.”
Az írónő hangja ismét megigézett, akárcsak akkor, amikor szerelembe estem az Eleanor és Parkkal. Rowell mesélési stílusa érzelmes, okos, kissé szarkasztikus, gördülékeny… és valami elképesztően alamuszi módon képes magával ragadni az embert. Üdítően más, ahogy lassan, kimódoltan, a való élet ritmusában haladva bontja ki a cselekményt és fed fel mind újabb részleteket a szereplőiről, akiket mire észbe kapunk, már imádunk.
„A bolondságom meg antiszocálisságom máza alatt teljes katasztrófa vagyok.”
A főszereplő lány, Cather Avery, figurája elképesztő, hogy mennyire jól megragadta a visszahúzódó, átlagos lányok problémáit és belső bizonytalankodását. Annyira a helyén volt, hihető és valódi volt benne minden: az ismerőshöz való ragaszkodása, a megfelelési kényszere, az elvakult rajongása, a vajon elég jó vagyok-e kételye, csakúgy, mint a küld-e üzit remegős várakozása és a szerelemtől bódult, butusmód való lamentálása, vagy épp az, ahogyan az új tapasztalatok hatására változni kezdett. Rendkívül szimpatikusnak és szeretni valónak találtam, csöppet sem tiltakoznék egy életre kelt Cath barátnő ellen.
„Nem voltak szavai arra, hogy micsoda Levi. Barlangfestmény. A piros léggömb. (…) Varázslat vagy!”
Ahogy egy saját Levi-t sem utasítanék vissza. Nagyon nem. ;) Eleinte nekem Levi olybá tűnt, csupán egyike lesz a kedvelhető mellékkaraktereknek. Mindig ott téblábolt Cath és Reagan koliszobája körül, kedves és humoros volt, de gyaníthatóan volt valami közte és Cath szobatársa között. Szóval igyekeztem lemondani a vele kapcsolatos rózsaszín ábrándjaimról, ami nem ment túl könnyen, se túl nagy sikerrel. Mert - és ebben rejlik az írónő zsenialitása - bár kezdetben Levi-t egy kissé esetlen, magas srácnak láthattuk, akinek botrányosan kesze-kusza a frizurája, pár fejezet alatt suttyomban potenciális könyves álompasivá alakult át. Tudniillik Levi incselkedő, vicces, okos, barátságos, gondoskodó… egyszerűen cuki volt. Úgyhogy mondanom sem kell, megőrjített a várakozás, hogy vajon lesz-e valami Cath és Levi között.„Nincs mit megbocsátanom. (…) Veled nincs ilyen. Te bennem vagy. Mindig. Történjék bármi.”
Persze még szép, hogy lett. ;) És egyetlen apró elhibázott lépést leszámítva imádtam őket együtt. A csendes közös olvasásokat, a gyengéd csókokat és a játékos flörtöléseket. Levi kitartó türelmét és Cath nyiladozó magabiztosságát. Édes szerelmespár lett belőlük.
„- Te Gemmáé vagy – mondta a Baz poszternek az otthoni ágya felett. – Én csak kölcsönveszlek.
- Nem vetted kölcsön Bazt – felelte Wren. – Elraboltad és felnevelted, mintha a tiéd lenne.”
S ha már párok! Bevallom, jómagam nem vagyok vérmes Harry Potter rajongó, de még nekem is egyértelmű volt az első pár oldal után, hogy J.K. Rowling világa ihlette a regénybéli hét kötetes Simon Snow sorozatot, amelynek olyannyira rabjává vált Cather, hogy ő maga is fanficton írásába kezdett. S itt álljunk meg egy pillanatra, mert nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy végre egy regényben szerephez jutnak a könyves fanfictionök. Hát nem vigyorgósan fantasztikus? Dehogynem! Node, visszakanyarodva az eredeti gondolathoz, roppant vicces módon én, aki igen csak tejfölösszájúnak számítok fanfic téren a magam ’olvastam már párat’ tapasztalatommal, nagyobb izgalommal vártam, és jobban élveztem azokat a Simon és Baz jeleneteket, amelyek Cath rajongói történetéből származtak, mint azokat, amelyek a ’hivatalos’ regény részletei voltak. Így bár nagyobb részt tett ki ez a fandom dolog a kötetben, mint amire számítottam, egy csöppet sem bántam. Sőt, annyira megtetszett a dolog, hogy erősen gondolkodom a Carry On beszerzésén. Jaj, még egy gondolat fandom témakörben: Azok a kis kikacsintások! Nem elég, hogy konkrétan a HP is említésre került, de ott volt az a „– Te néztél engem álmomban? / – Igen, Bella.” társalgás Reagan & Cather egyik reggelén, ami maximálisan Twilightos utalás.
„Istenem, mennyire szerette volna leteríteni, és hemperegni rajta, mint macska a százszorszépes réten!”
Azt hiszem, nem lepek meg senkit, ha bevallom, számtalan – de komolyan, elképesztő mennyiségű - kedvenc részt jelölgettem be olvasás közben. Ám mivel nem idézhetem ide majd’ a teljes könyvet, önmagammal folytatott heroikus küzdelem eredményeként, ámulatba ejtő visszafogottságot tanúsítva mindössze néhány legkedvencebb mondatot szuszakoltam bele ebbe a kissé hebehurgyára sikeredett bejegyzésbe. Csak úgy, ízelítő gyanánt. Ami higgyétek el, messze nem elég ebből a csudaságból, mert ez olvasni kell!
Playlist:
Könyvinfók:
| Műfaj: ifjúsági romantika Sorozat: - Elbeszélés módja: E/3, múlt idejű Ki? Cather Avery (18) & Levi Stewart (21) Hol? Lincoln (Nebraska) Mikor? 2011/12-es tanév Érzékiség? ártatlan Szerelmi háromszög? ici-pici Lezárás? boldog #Kulcsszavak: bi-poláris, csók, fanfiction, főiskola, iker, italozás, kockák, kollégium, kórház, rajongás |
11.05. - Tekla könyvei
11.07. - MFKata gondolatai
11.09. - Bibliotheca Fummie
11.11. - Zakkant olvas
11.13. - Deszy könyvajánlója
11.15. - Kelly & Lupi olvas
11.17. - CBooks
11.19. - Dreamworld
Nyereményjáték:
Mostani játékukban duplán is teszteljük, mekkora rajongók vagytok! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet. Először ki kell derítenetek, melyik fanfictennek is beillő regényből származik a csöppnyi részlet. Majd pedig - és itt jön az igazi csavar - írjátok be a rafflecopter megfelelő sorába, hogy mi a címe, illetve ki a szerzője az ihletet adó műnek.
Például az “Öt gyereket felnevelni egy házban nindzsák nélkül! Ez hallatlan!” sor a Büszkeség és balítélet meg a zombik című kötetből származik, amelyet Jane Austen: Büszkeség és balítélet című klasszikusa ihletett. A megfejtés tehát: Jane Austen: Büszkeség és balítélet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
„A falak még annyira sem vastagok, mint a bőr a maga képén. Az égvilágon mindent hallok."