Jennifer Niven: All the Bright Places - Veled minden hely ragyogó
| Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozták ebben. Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony párkányán találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat. Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a „természet csodáit”, de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak… Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott, jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább kinyílik, Finché úgy zsugorodik. |
„Mások szavain csüngök, mert az enyémek elfogytak.”
Mostanában többször is előfordult, hogy csak ülök az üres fehérségtől ásító képernyő előtt, és meredek a mind gúnyosabban villogó kurzorra, miközben az agyamban száguldoznak a gondolatok. A regény megannyi részlete ott zsong és zsibong a fejemben, de az élmények mindössze töredezett mondatfoszlányokként törtnek elő a billentyűkön sétáló ujjaim alól. Begépelem, majd visszatörlöm, aztán átpakolom a szavakat, ám semmivel sem leszek elégedettebb az eredménnyel. Egyszerűn vannak könyvek, amelyeknél irtózatosan nehéz megfogalmazni, mivel ejtettek fájdalmas szerelembe. És Jennifer Niven keserédes, amolyan melankolikusan John Greenes írása pontosan ezt tette velem.
„A legszívesebben leülnék a földre, (…) és addig sírnék, amíg már nincs több könnyem.”
Persze már az első mondatnál – „A mai nap jó a halálra?” – sejthettem volna, hogy a szívem megint ezer darabra fog törni. Tudhattam volna, hogy ahol a depresszió és a mentális betegség nyomorítja meg a főszereplők életét, ott hiába akarnék rózsaszínű, vattacukros lányregényt. Hisz nem lehet minden csupa mosoly és napsütés, ha a szerző hitelesen szeretne ilyen komoly témáról írni, márpedig Niven remek munkát végzett. Igényes, szépen kidolgozott stílusban mesélte el az életszerű karakterekkel benépesített, magával ragadóan gyönyörű, ugyanakkor szomorú történetét. Szóval, valahol számítottam erre a lezárásra, pusztán az ahogyan és amikor ért megdöbbentően váratlanul, miután voltak olyan nevetősen vicces pillanatok és édes jelenetek, ahol megfeledkeztem a háttérben húzódó gondokról, olyan szórakoztató fejezetek, ahol reméltem és hittem, hogy minden szépen helyrejön, és nem feltétlen zuhanás vár majd az utolsó lapokon. Készséggel elismerem, hogy a maga reális, szívszaggatóan fájdalmas módján tökéletesen illett ehhez az elgondolkodtató könyvhöz, csak épp csúnya, hüppögős zokogásra késztetett.
„Mindig csak a pillanatokra emlékszünk, sosem napokra.”
Viszont hogy a sajgó lelkem miatt megbántam-e, hogy kézbe vettem a Veled minden hely ragyogót? Nem, egy csöppet sem. Mert tagadhatatlanul fáj, de ez jó féle fájdalom. Azt mutatja, mennyire magával ragadó élménnyel lettem gazdagabb. Arról árulkodik, hogy megtapasztaltam valami különlegeset, amit nehezemre esett elengedni. Úgyhogy örülök, hogy megint engedtem egy ya regény hívó szavának. Mert ha könnyek között és szótlanul hagy, akkor annak a kedvencek között a helye.
„… mintha valamire várnék. De nem tudom, mi az.”
Tudom, a fenti sorok nem nevezhetőek igazán értékelésnek vagy könyvbeszámolónak. Sajnálom. Csakhogy az a helyzet, bár a regény roppant mód megérintette a lelkemet, ahányszor nekigyürkőztem, hogy összeszedjem mindazokat a részleteket, amiket szerettem benne, csúfos kudarcot vallottam. Jóllehet tudom, a sármos, laza, szellemes és szószátyár Finch rászolgált, hogy hosszú bekezdésben értekezzek arról, milyen sugárzó, érzékeny, művelt, kreatív, érdekes és különc figura, akit imádtam. Tisztában vagyok vele, hogy Violet szintén megérdemelné, hogy szót kapjon, hisz végre itt egy ifjúsági regény szereplő, aki kér és kap segítséget a szüleitől. Nem tagadom, illene számba vennem a megannyi találó idézetet, vagy épp idézésért kiáltó mondatot. Fel kellene idéznem az ötletes iskolai projektet, aminek köszönhetően főhőseink annyi érdekes helyet felkerestek, a vágyakkal teleírt- és gondolatfalat, azt a szívfacsaró búcsúzás érzését, ami elkapott a regény utolsó ötödéhez közeledve, a dühös és sértett miért kifakadást, amiért a szerző kitett ennek az egésznek… Ennek a furcsán borongós, mégis ragyogó könyvnek, amit megszerettem, ami rávett, hogy eltöprengjek az üzenetén, ami összetörte a szívemet. De nem érzek ehhez elég erőt magamban. Helyette inkább újra átolvasom a kedvenc részeimet…
Könyvinfók:
| Műfaj: realista ifjúsági regény Sorozat: - Elbeszélés módja: E/1, jelen idejű, váltott nézőpontú Ki? Violet Markey (17) & Theodore Finch Hol? Bartlett (Indiana) Mikor? tél közepétől nyár elejéig Érzékiség? ártatlan Szerelmi háromszög? nincs Lezárás? eldolgozott #Kulcsszavak: barátság, depresszió, hazugság, mentális betegség, öngyilkosság |
11.03. - Deszy könyvajánlója
11.04. - CBooks
11.05. - Angelika blogja
11.06. - Kelly & Lupi olvas
11.07. - Media Addict
11.08. - Könyvszeretet
11.09. - Always Love a Wild Book
11.11. - Dreamworld
Amit még mindenképp megteszek!
Mi is jártunk az egyik ragyogó helyen, ahol Theo és Violet! Kigondoltuk, mit írnánk mi a falra, mi az, amit még mindenképp megteszünk az életünkben! Az enyémre ez került:
Egyszer bálnalesre menni.
A te elhatározás-tábládon mi lenne?
Nyereményjáték:
Az öngyilkosság központi szerepet játszik a történetben - Theo számára szinte hobbi, hogy öngyilkosságoknak néz utána. Most mi is ezt kérjük tőletek. Minden egyes állomáson egy híres irodalmi alak öngyilkosságáról vagy öngyilkossági kísérletéről találsz egy kis leírást. De kik ők?
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Mindig érdekelték az öngyilkosság különböző formái. Életét felőrölte az alkoholizmus, depresszióját elektrosokk-terápiával kezelték, ami olyan mértékig tönkretette a memóriáját, hogy többé képtelen volt írni. Talán ez magyarázza, miért lőtte főbe magát egy puskával.