Colleen Hoover: This Girl - Ez a lány
Miután Layken és Will szerelme a legnagyobb próbatételeket is kiállta, az immár házasságban élő fiatal pár végre kezdi biztonságban érezni magát a kapcsolatban. De bármennyire is élvezi Layken az új, közös életüket, néhány kérdés nem hagyja nyugodni. Noha Will szeretné magában tartani a múlt fájdalmas emlékeit, Layken mindent tudni akar róla. Will végül beadja a derekát, és elmeséli saját történetét, mely során felszínre kerülnek legbelsőbb érzelmei és gondolatai. Miközben újraéli jó és rossz pillanatait, a Laykennel való első találkozásáról is meglepő dolgok derülnek ki. Az Ez a lányban Will a saját szemszögéből meséli el Laykenhez fűződő, bonyolult kapcsolatát. Kettejük jövője azon múlik, hogyan birkóznak meg a múlttal a közkedvelt Szívcsapás-sorozat záró részében. |
„Most, hogy a jövőnk egybefonódik, szeretném jobban megismerni a múltadat.”
A trilógia záró kötete szerintem egyfajta aranyos ráadás könyv a rajongóknak. Nem feltétlen szükséges ahhoz, hogy kereknek érezzük a sztorit, de remekül kiegészíti azt. Új, elképesztő, nagy fordulatot nem hoz magával, inkább csupán egy kiterjesztett utószó, ahol még egyszer találkozhatunk kedvenceinkkel.
„Amit te hibának látsz magadban, az számomra éppen az ok, amiért beléd szerettem.”
Lake és Will immár friss házasként épp nászutas hétvégéjüket töltik, ahol felidézik az elmúlt két évük emlékeit. A két idősík folyamatosan váltakozik, a szerelmesen bújós hangulatú jelen fejezetei közé ékelődnek a múltbéli pillanatok, amelyek ismét elénk idézik szerelmük alakulásának fontosabb állomásait, így a lapokon ismét találkozhatunk a Szívcsapás és a Visszavonuló egyes részeivel. Mivel ismét Will a narrátorunk, lehetőségünk nyílik az ő szemszögéből átélni kapcsolatuk születését, valamint korai buktatóit, ugyanakkor tanúi lehetünk például annak is, amikor szülei elvesztését követően, még mielőtt Layken kis családja a szomszédba költözött, szegény srácot hogyan hagyta faképnél egykori barátnője. Aztán, miután a nosztalgikus emlékezések beérik a jelen eseményeit, az írónő gyönyörű, szívmelengető epilógussal zárja a két, nehézségek között boldogságra lelt fiatal történetét.
„… minden csókod begyógyít egy sebet a lelkemen.”
Ahogy a sorozat korábbi darabjaiban, ebben a regényben szintén kijutott megható és mosolyogtató jelenetekből, ráadásul ezúttal is olvashatunk néhány lenyűgöző szabad verset, amelyek közül szerintem a legszebbre az epilógusban közreadott sikerült. Azokat a sorokat olvasva bizony párásodott rendesen a szemem, annyira édesen megható volt. Csodás románc bájos megkoronázása az Ez a lány, és én imádtam minden nyúlós, rózsaszínű cukormázával együtt, mert Collen Hoover szavai újra és újra képesek teljesen elvarázsolni.
Könyvinfók:
| Műfaj: new adult romantika Sorozat: Slammed 3. Elbeszélés módja: E/1, jelen idejű, Will nézőpontú Ki? Layken Cohen & Will Cooper Hol? Ypsilanti (Michigan) Érzékiség? visszafogott Szerelmi háromszög? nincs Lezárás? boldog #Kulcsszavak: emlék, féltékenység, halál, jövő, nászút, múlt, szerelem, vers |
11.16. - Media Addict
11.17. - Angelika blogja
11.18. - Dreamworld
11.19. - MFKata gondolatai
11.20. - Deszy könyvajánlója
11.21. - Kristina blogja
Nyereményjáték:
Mostani játékunkkal egyszerre szeretnénk búcsúzni a sorozattól, és feleleveníteni a Layken és Will kapcsolatában fontos szerepet játszó pillanatokat. Minden állomáson, valamint a közös blogon is egy-egy, a korábbi eseményekkel kapcsolatos kérdést találtok majd.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Milyen mamusz van Laykenen, amikor ráesik a kertitörpére?