Colleen Hoover: It Ends with Us - Velünk véget ér
| Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített. |
Jártatok már úgy, hogy egy regény lépten-nyomon szembe jön veletek, és talán pont ezért ódzkodtok belekezdeni? Bevallom, én Colleen Hoover köteteivel (is) így vagyok egy ideje. Úgy tűnik, mintha néha már hónapokkal egy-egy megjelenése előtt beindulna a könyves világ egészét áthálózó, izgatott vibrálás. Ahová csak nézek, mindenki lesi, milyen apró részletek szivárognak ki, óznak és áznak a borító láttán, illetve beindulnak a találgatások a fülszöveg leleplezésekor. Aztán befutnak az első előolvasói reakciók, s mintha mindenki elalélna a gyönyörűségtől, hogy mennyire csodálatos élménnyel lett gazdagabb. Én pedig mire kézhez kapom a könyvet, már szinte el sem akarom olvasni. Mert mi van, ha én nem találom meg benne azt, amit látszólag mindenki? Elárulom, semmi apokaliptikus nem következik be, legalábbis egyelőre nem sújtott le rám egyetlen haragos villám sem. Pedig sajnálatos módon a Velünk véget ér rám nem gyakorolt olyan mély benyomást, mint amit az olvasók nagyobbik felére.
„A kendőzetlen igazság nem mindig szép.”
Nem szeretném elvitatni a szerző tehetségét, hiszen a tőle megszokott gördülékeny stílust nyújtja ezúttal is. Nincsenek túlburjánzó szóvirágok, sem cirkalmas barokk körmondatok, egyszerű könnyedséggel visz minket magával a szöveg. A témaválasztásért szintén kijár a főhajtás, hiszem nem létezik olyan, hogy túl sokszor essen szó a családon belüli - legyen az testi, akár érzelmi - erőszakról. Őszintén örülök, ha azt látom, hogy egy szereplő okul a múlt hibáiból, és képes változtatni és változni, s Lily személyében kimondottan ilyen hősnőt kaptunk.
Ugyanakkor képtelen vagyok elhallgatni, hogy számos tekintetben mást, vagy többet vártam volna. Először is, ez a regény Lizzy története. Itt annak lehetünk tanúi, ahogyan egy bántalmazó házasságban felnőtt lány maga is belesodródik egy mérgező kapcsolatba. Női regényként hiszem, megállná a könyv a helyét. Ám én romantikus regényre készültem. Azt vártam, azt akartam. Három dimenziós, mély érzéseket, elsöprő szenvedélyt. Katarzist. És ezeket nem kaptam meg. Helyette bosszúságot és türelmetlenséget tapasztaltam meg olvasás közben.
Persze, Atlast képtelenség volt nem imádni, hisz egyszerűen tökéletesnek lett kitalálva. Naná, hogy drukkoltam azért a tini szerelemért, még ha sokat nem is élhettem át belőle. A naplórészletek szintén olyasmik, amikkel engem mindig el lehet csábítani. És felnőttség ide, komolyság oda, Szenilla „Ússz, és evezz!” jótanácsa, amely vissza-visszaköszönt a történetben, szintén megmelengette a szívemet.
Viszont nem tudom megbocsátani azt a szinte távolságtartóan hideg, tárgyilagos hangvételt, ahogyan azokban a naplóbejegyzésekben Lily írt mindarról, ami megesett az otthonukban. Számomra azokból a sorokból csöppet sem érződött ki egy gyermek zaklatottsága vagy összezavarodott rémültsége. Ugyancsak az érzelmi töltetet hiányoltam, amikor megismerkedett, majd szerelembe esett Ryle-val. A cseppet sem tüzes vagy izgató szerelmi jelenetekről pedig szót sem akarok ejteni; az elkapkodott lezárás pont elég keserű szájízt hagyott maga után bennem.
Szóval tagadhatatlanul fontos mondandót hordoz ez a regény, viszont a kivitelezés számomra elmaradt a tökéletestől.
Kedvenc idézet:
„Mindenki követ el hibákat. Az ember jellemét nem a hibái határozzák meg, hanem az, hogy tanul-e ezekből a hibákból, vagy csak kifogásokat keres rájuk.”
Zene a könyvben:
Johannes Brahms – Bölcsődal ♪ ♫ ♬
Könyvinfók:
| Műfaj: női regényt Sorozat: - Elbeszélés módja: E/1, jelen idejű, Lilly nézőpontú Ki? Ryle Kincaid (~35), Atlas Corrigan (28) & Lilly Blossom Bloom (25) Hol? Boston (Massachusetts), Plethora (Maine) Mikor? egy évtized Érzékiség? izzó Szerelmi háromszög? igen Lezárás? boldog Önállóan olvasható? igen |
11.11. - Könyvvilág
11.13. - Kristina blogja
11.15. - Angelika blogja
11.17. - Sorok között
11.19. - MFKata gondolatai
11.21. - Deszy könyvajánlója
11.23. - Dreamworld
11.25. - CBooks
Nyereményjáték:
A blogturné valamennyi állomásán találtok egy-egy Colleen Hoover idézetet, a Ti dolgotok az lesz, hogy kitaláljátok, melyik regényből származnak a közreadott sorok, majd a könyv címét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway„Három kérdés van, amire egy nőnek igennel kell válaszolnia, mielőtt elkötelezné magát – vág bele. – Ha bármelyikre is nemmel felelnél, akkor jobb, ha gyorsan odébbállsz. (…) Az első kérdés, hogy mindig tisztelettel bánik-e veled. A második, hogy ha tudod, hogy húsz év múlva is éppen olyan lesz, mint most, akkor hozzámennél-e feleségül. A harmadik pedig, hogy általa jobb emberré válhatsz-e. Ha találsz valakit, akivel kapcsolatban mindhárom kérdésre igen a válasz, szerencsésnek érezheted magad.”