Larissa Ione - Eternity Embraced


Talán az volt a gond, hogy ez valóban egy igen rövid novella, és nem volt lehetőség igazán kibontani sem a karaktereket, sem összetettebb cselekményt, egy kész helyzetbe csöppentünk. Pedig az alapötlet jónak ígérkezett.

Az Ügynökség egyik katonáját, Kadent, egy vámpír rajtaütés során foglyul ejtik, s öt napos kínzást követően a legrosszabb rémálmát váltják valóra az agyarasok. Azzá változtatják, amiket eddig elszántan irtott. Nem sokkal később szeretője, a szintén osztagos Andrea és csapata is besétál a vámpírok csapdájába. Cedric, a vérszívók vezetője, a nőt bezárja a kiéheztetett Kaden cellájába, és egy kamerán keresztül figyeli, vajon a férfi átáll-e a sötét oldalra. Kadennek a gyötrő szomjúság és a mindig is lángoló szenvedély között kell választania... vagy mégsem.

Ugyan a Demonica sorozat teremtette világban játszódik a történet, de magától a sorozat főcsapásától messze esik. Az írónő időben a harmadik kötet utánra helyezte az itteni eseményeket, hiszen itt a szereplők már tudnak a démon Gem és az Ügynökség 12 vezetője közé került Kynan esküvőjéről.


2010/75.