Azt csiripelik a madarak (16)

Ezen a hűvös esős reggelen szétnézem kicsit a facebookon, a twitteren és egy-két fórumon. Semmi eget rengetőt nem lehet olvasni, de valahogy sikerül a kedvenceinknek az információ morzsákat úgy elhinteniük, hogy azzal kitűnően izgalomban tartsák a rajongókat.
  • J.R.Ward fórumán két dolog hevíti a kedélyeket:
    Az írónő morog V-re, mert megnehezíti a Lover Unleashed írását. A bevezető, és az első fejezet könnyedén ment, majd következett a második, amelyben V szerepelne, és itt már előjöttek a nehézségek. Külön aranyos volt, ahogyan az egyik nagy V rajongó védelmébe vette kedvencét.
    A másik pedig, hogy Ward megkezdte az októberben megjelenő Crave-ből való idézgetést, jó kis csemegét szolgáltatva a kiéhezett olvasóknak. Mindkét eddig közreadott részlet elolvasható a
    J.R. Ward infó allapon.
  • Kresley Cole fórumán megszellőztette, hogy 2011. február 22-én Regin valkűrünk története fog megjelenni, méghozzá Dreams Of A Dark Warrior címmel. Az aztán következő kötetről csak annyit írt, hogy biztos az augusztusi megjelenés.
  • Sherrilyn Kenyon twitterén közölte, hogy az idei Were Hunter regény után, jövőre, ismét egy Dark Hunter fog főszerepet játszani a sorozat folytatásában. Sundown (Az Ördögi táncban is említett Vadász) regényétől állítólag el fog szállni az agyuk a rajongóknak. De messze van még 2011. augusztus...
  • Jeaniene Frost-ot folyamatosan bombázzák Vlad saját könyvének óhajával. Neki magának is van ötlete, rögtön kettő is, de egyenlőre még a kiadóval tárgyalnak a dologról. Egyébként az ötödik Cat & Bones regényt, a This Side of the Grave-et 20-án leadta az írónő. A blogjára pedig felkerült a harmadik kis részlet a borítóból, persze egy újabb történettöredékkel együtt, ahogyan az utóbbi napokban mindig. Az eddig összeállt kép így néz ki:
  • Gena Showalter blogján arról számolt be, hogy halad a jövőre tervezett két kötettel. A hátsó fülszövegek elkészültek, a The Darkest Secret átolvasása is kipipálva, most éppen a The Darkest Surrender 9. fejezetét írja át az írónő. Hogy miért? Mert William járt az eszében (ejnye, ejnye :) ), és őt kezdte beleírni, holott ebben a kötetben Kane és Paris játszik nagy szerepet, ahogyan pl Strider a TDS-ben. Ha kombinálni kezdek akkor ez azt kell hogy jelentse, hogy 2012-ben Paris mellett Kane lesz, aki párra talál. Ó, és volt a twitteren egy elejtett megjegyzése Genának, miszerint Stridernek nem az lesz a párja, akire mindenki gondol. Szóval... akkor mégsem az egykori csali, most már hallhatatlan Haidee lesz???