J.R. Ward: A Warm Heart in Winter

A Fekete Tőr Testvériség egyik legikonikusabb párosa, Blay és Qhuinn a párválasztó szertartásra készülnek. Ám amikor a boldog esemény előtt valami tragikus történik, úgy tűnik, minden remény elveszett, hiába támogatja őket minden Testvér.
Vajon egy őrült téli vihar mindent elpusztít, vagy egy meleg szív képes megmenteni az igaz szerelmet?

December első napja új Fekete Tőr Testvériség kiegészítő történetet hozott. S bizony az A Warm Heart in Winter című kötet, ellentétben az első két mellékhajtással – Dearest Ivie, Prisoner of Night -, nem csupán a Testvériség világában játszódik, s mint olyan mindössze lazán kapcsolódik a sorozat fő szálához, hanem a mindenfajta fél számozás ellenére teljes értékű FTT regény. Szerintem. Mert bár a vámpír népesség sztorija egy tapodtat sem moccant előre, ám a múlt téli Where Winter Finds Youhoz hasonlatosan ismét fontos szereplők elsőre némileg elbaltázott története kapott esélyt a javításra. Tavaly Trez, most pedig Qhuinn és Blay újrázhatott. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy J.R. Ward újrázott velük, hogy megbékéljenek a morgolódó rajongók? Számomra egész biztosan gyógyírként hatottak ezek a puhakötéses megjelenések. 

Anno hat hosszú évig drukkoltam Qhuay rögös utat bejárt kapcsolatának, hogy aztán 2013-ban minden olvadozós elfogultságom ellenére keserédes szájízzel, picit csalódottan zárjam be a Lover at Lastet. Az azóta eltelt évek és számos könyv alatt mindig izgatottan vártam, lesz-e még hír kedvenceimről, mert fájt picit, hogy a saját regényükben szinte másodhegedűs szerepbe kényszerültek, s leginkább, hogy megannyi félreértés és szenvedés után az abszolút katarzis, az, hogy valódi szertartás keretében felkerülhessen a nevük a másik hátára, elmaradt.

Aztán jött a hír, hogy végre tanú lehetünk az eskütételüknek, s a fülszöveg Lassiter által alapított party szervező bizottságot ígért, meg természetesen némi drámai fordulatot. Naná, hogy extatikus örömmel vártam a megjelenést. Majd végre elérkezett a nagy nap, az ebook kézbesítést követően azonnal nyitottam a kindle fájlt… hogy a prológus rögtön visszarepítsen Qhuinn gyászosan sanyarú, átváltozás előtti ifjú korába. S ettől, hogy innen indul a történet, úgy berezeltem, hogy öt napig felé se néztem. Persze közben ott motoszkált az agyamban, hogy nem biztos, hogy ez is akkora érzelmi hullámvasút lesz, mint az első felvonás, de ugyanakkor újra és újra felötlöttek bennem azok a dolgok, amiket akkor annyira nehezményeztem: Qhuinn bezárkózása, Blay megfutamodása, a kommunikáció hiány, a kissé kurta-furcsára sikerült érzéki jelenetek.

“You are my warm heart in winter, you know that?”

“And you are mine,” Blay said as they both looked down at the same time.

The sight of their entwined fingers, with the rings, seemed like a fitting metaphor for their lives, a melding of histories and experiences, a foundation on which to further build their future together...

Azt kell mondanom, habár az aggodalmaim nem voltak teljes egészében alaptalanok, irreális volt ennyire félnem. Kellemes, élvezhető sztorit kaptam, amiben szépen megfért a múltbéli gyötrelmek elfogadása és feldolgozása, valamint a jövő építgetése A fiúk kommunikációs készsége ugyan még mindig nem csillagos ötös, de láthatólag mindketten sokat fejlődtek. Ha nehezen és kis fáziskéséssel is, de most már megnyíltak a másiknak, bíztak az egymás iránt érzett szerelmükben. Kaptunk kedves, szívmelengető pillanatokat, és szenvedélyben sem volt hiány. Sajnos a szexjelenetek ezúttal is sutának és piff-paff-bumm stílusban elnagyoltnak hatottak, de el kell fogadnom, az írónő nem kimondottan M/M beállítottságú. Blay szüleit még mindig imádtam, az ikrek emlegetése megmelengette a szívemet, és persze a regény végi esküvő hatalmas vigyort varázsolt az arcomra. Zsadist tanácsaiért pedig legszívesebben piros csillagocskákat osztogattam volna, annyira megérintett a mondandója és egyáltalán annak a jelentősége, hogy pont ő az, aki támaszt nyújtott Qhuinnek.

Mindazonáltal akadt pár dolog, ami az én szememben csorbított a tökéletességen. És a roppant félrevezető fülszöveget még véletlenül sem sorolom ide, habár megérne egy-két lázongó mondatot, hogy az elsőre közreadott, hosszabb kedvcsináló milyen megtévesztő volt, s hogy mennyivel korrektebb mind a kindle verzióhoz került pár sorocska, mind a papír kiadás hátoldalára írt szöveg. Node, vissza a keserű pirula részleghez! Szerintem erősen túldramatizált volt Qhuinn könyv eleji sérülése. Értem én, hogy vérzett, és belső sérülései is lehettek volna, de egy ember suhanc késszúrása körül volt akkora hajcihő, mint máskor, ha öt alantos egyszerre kaszabolja össze valamelyik harcost. Ugyancsak furcsának hatott számomra a hóvihar okozta pánik mértéke. Bár elismerem, dramaturgiai szempontból szükséges fordulat volt, ráadásul alkalmat adott arra, hogy végre Balthazar tolvaj képességei megcsillanhassanak.

Ám ami mindennél nagyobb szenvedést okozott nekem, az a Luchas szál. El tudom fogadni a döntését? Igen. De nagyon sajog a szívem. Szerintem Qhuinn is, mi is sokat veszítettünk, hogy nem ismerhettük meg azt a Luchast, aki lehetett volna, akiből egy villanásnyit láthattunk a hátramaradt levelekből. S igen, először én magam is orroltam Lassiterre, de végül gyönyörű és megható jelenetben ismerhettük meg, mi is történt igazán, és neki milyen szerepe volt benne. S ha már szerep, akkor még egy fél gondolat, ami jóval a könyv befejezése után jutott eszembe. Voltaképp ez inkább Qhuinn regénye volt, és nem is annyira Qhuay sztori. Vagy csak én érzem így? Pedig még a borítón lévő modell is vörösesnek, azaz Blay-nek tűnt. 

Mindent összevetve picit szomorkás, önelemző gondolattól terhes, mégis élvezetet nyújtó előkarácsonyi ajándék volt ez az egyik kedvenc könyves világomból.