Rachel Van Dyken: The Matchmaker's Playbook – A csábítás szabályai

Miután egy baleset véget vet sportolói karrierjének, Ian Hunter visszatér az egyetemre – és készen áll arra, hogy egy újfajta játékban vegyen részt. Az ő agyából pattan ki a Szárnysegéd Bt. gondolata, ami, szájról szájra terjedő sikeres és titokzatos szerelmi tanácsadó szolgáltatást nyújt a szerelemre éhes lányoknak. Amikor Blake Olson jelentkezik, hogy igénybe vegye a Szárnysegéd Bt. szolgáltatásait, Ian megismeri minden idők legreménytelenebb ügyfelét.
A slampos sportruhákban és tangapapucsban pompázó Blake-nek csodára van szüksége ahhoz, hogy megszerezze a kiszemeltjét. Csak egy profi randiguruval van rá esélye. Ian tudja, hogy a tanácsai és az átváltoztató munkája nyomán Blake is sikerrel járhat. Ám ahogy a lány lassan átváltozik, Ian rájön, hogy komoly veszély fenyegeti az első számú alapszabályát… Ne ess bele az ügyfélbe!

A könyvheti megjelenés dömpingben könyvmoly volt a talpán, aki ellen tudott állni az új kötetek csábításának, mert lássuk be, mindig vannak darabok, amelyek szinte szirén énekkel hívogatják az embert. Nekem idén az egyik ilyen Rachel Van Dyken: A csábítás szabályai című kötete volt, amelyet annak ellenére őrülten vártam, hogy korábban már angolul volt hozzá szerencsém. Az ok roppant egyszerű, elképesztően imádtam. Tudjátok, olyan teliszájjal vigyorgós, itt-ott hangosan felkuncogós módon élveztem elejétől a végéig. Szerencsére a magyar fordításban sem kellett csalódnom.
„… egy volt NFL-játékos elhatározza, hogy megváltoztatja a randizás intézményének menetét, de út közben eltéved és fülig szerelmes lesz az egyik ügyfelébe.”
Állítom, ha valaki jópofa new adult sztorival szeretne kikapcsolódni, amiben humoros évődések, játékos flörtölések és forróan szenvedélyes jelenetek egyaránt színesítik a cselekményt, a Szárnysegéd Bt első része tökéletes választás lehet, hiszen a vadítóan szexis borító mögött Elle Kennedy Off Campus sorozatához hasonlóan szórakoztató regény rejlik. A rút kiskacsa és az ellenségekből szerelmesek típusú románcok iskolapéldája. Habkönnyű, olvasmányos, vicces történet, amit ráadásul üdítő újdonságként teljes egészében a főhős tolmácsolásában ismerhetünk meg. Ugyan a cselekmény nem tartogat elképesztő fordulatokat, de a gördülékeny stílus és a hihetetlen egyéniség szereplők bőven kárpótolnak e hiányosságért. S ami szerintem szintén megér pár jó pontot, hogy bár a drámai konfliktus hoz magával egy egészen pinduri szerelmi háromszögesítést megspékelve némi ’jobb lesz neki nélkülem’ mártírkodással, mindent összevetve a szerelmesek viszonylag hamar és értelmesen tisztázzák a helyzetet.
Nekem nagyon bejött az írónő humora, élveztem a pasi szemszögű narratívát, de leginkább az tetszett, hogy hiába egyértelmű már a legelejétől, hogy ez George Bernard Shaw klasszikusa és a Randiguru című Will Smith mozi ötvözetes újragondolása, mind mondandójában, mind a karakterek fejlődésében képes volt némi mélységet is megvillantani. Kimondottan tetszett, hogy egy ex-sportoló macsó gondolkodik ennyire tisztelettel a nőkről.
Ami pedig a folytatást illeti, remélem, hamarosan érkezik majd, mert Lex és Gabi eddigi alakítása alapján fergeteges rom-com lesz az ő sztorijuk is.

Kedvenc idézet:
„… amikor a szavak tényleg jelentenek valamit, amikor tényleg van mögöttük valami lényeges, akkor mindig, de tényleg mindig kevésnek bizonyulnak.”

Zenék a könyvben:

Superman főcím ♪ ♫ ♬
Cutting Crew - Died In Your Arms ♪ ♫ ♬
Robin Thicke - Blurred Lines ♪ ♫ ♬
Zedd - Beautiful Now ♪ ♫ ♬

Passionflix adaptáció trailere:

Könyvinfók:


Rachel Van Dyken

beleolvasó
moly
goodreads
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
ISBN: 9789634573432
344 oldal, kartonált

Műfaj: new adult
Sorozat: Szárnysegéd Bt. 1.
Elbeszélés módja: E/1, múlt idejű, Ian nézőpontú

Ki? Ian Hunter & Blake Olson
Hol? Seattle
Mikor? január → március
Érzékiség? izzó
Szerelmi háromszög? nem igazán
Lezárás? boldog
Önállóan olvasható? igen
06.10. - Kelly & Lupi olvas
06.12. - Angelika blogja
06.14. - Deszy könyvajánlója
06.16. - CBooks
06.18. - Kristina blogja
06.20. - Könyvvilág
06.22. - Dreamworld
06.24. - Sorok között

Nyereményjáték:

A Passionflix tavasszal filmet forgatott A csábítás szabályaiból. A mostani blogturné valamennyi állomásán egy-egy, az adaptációban szereplő színész fotóját találjátok, s a Ti feladatotok kitalálni, mi a nevük és melyik karaktert személyesítették meg.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway