Eden Finley: Headstrong


Amikor először találkoztam Whittel, nem tudtam elég gyorsan meglépni előle. Jégkorongozó, én pedig utálok mindent, aminek köze van ahhoz a sporthoz, ami miatt egykor megszakadt a szívem.
Ugyanakkor sajnálom ezt a srácot. Épp csak felvállalta a másságát, és kétségbeesetten szeretne ismerkedni, de a lelkesedése, úgy tűnik, elijeszti a potenciális jelölteket.
Beleegyezni, hogy leszek a szárnysegéde, könnyű volt. Azonban figyelni, ahogy a többi sráccal flörtöl, alaposan összezavar. Heteroszexuális srác létemre képtelen vagyok kiverni a fejemből a gondolatot, hogy megcsókoljam.
Végül is, mi sülhetne el rosszul?

moly goodreads webshop


Eden Finley legújabb regénye a True North világában játszódó Vino and Veritas sorozat harmadik darabja, ugyanakkor ez senkit ne riasszon el, hiszen kerek, egész történetet mesél el, amely önállóan is tökéletesen megállja a helyét. Olyannyira, hogy állítom, akik sosem hallottak még a Sarina Bowen: Keserédes című könyvével indult szériáról, és fogalmuk sincs, kik is azok a Shipley-k, azok sem lesznek elveszve. Más kérdés, hogy szerintem minden jelenkori románcért rajongó számára vétek kihagyni az eleddig hét kötetből álló sorozatot, ahogyan az M/M kedvelőknek ezt az egész V&V regényfolyamot felvezető Roommate című darabot. Mindahány kellemes kikapcsolódást nyújtó sztori, amit melegen ajánlok.
Node, vissza a Headstronghoz, illetve a kérdéshez, hogy ez akkor most különálló könyv vagy széria rész-e. A válasz: is-is. A burlingtoni Vino and Veritas bár és könyvesbolt az összekötő elem ebben a 18 részes LMBTQ sorozatban, amelynek minden egyes darabját más és más szerző jegyzi, azaz apróbb áthallásokra lehet számítani a sztorik között, de igazából minden író a maga stílusában prezentálja az általa választott páros románcát a klasszikus értelemben vett sorozat átívelő szálas megkötései nélkül. Így aztán az, hogy ez egy harmadik rész, nagyjából csupán annyit jelent, hogy az Annabeth Albert: Featherbed és a Garrett Leigh: Heartscape főszereplői nagyon röviden beköszönnek.
“... I’ll help you in your quest to lose your virginity.”
Whit blinks at me.
Then I replay my words in my head. “By finding you a guy. Not personally. Geez.”
“Damn. Still straight, then?” He smirks.
“Last time I checked.”
“Need a hand checking again? Because I volunteer as tribute.”
A valódi lényeg persze, hogy mi rejtőzik a lapokon. Olvasmányos, könnyed stílusban megírt, váltott nézőpontban elmesélt, new adult M/M románc. Egy szokatlan alaphelyzetből induló, kisvárosi környezetben játszódó történet, amely részben barátokból szerelmesek sztori, részben pedig két felnőtté váló fiatalember útkeresése és jövő teremtése. A két főhős - Rainn Richardson és Leighton Whitaker - mindketten kedvelhető és emberi szereplők, akik néha kínos helyzetekbe kerülnek, vagy épp fogaluk sincs mit mondjanak vagy tegyenek. Számomra pont ettől váltak annyira szerethetővé.
Tetszett, hogy egyikőjük mennyire nyílt és optimista, míg másikuk az élet rá rót nehézségei miatt hajlamos a pesszimizmusra. Ahogy az egyikük belevetné szinte bármibe magát, a másik viszont átgondol és kielemez. Mondanám, milyen jól kiegészítették egymást, de igazából az ellentétes hozzáállásuk inkább humorforrásként szolgált, lévén a helyzet, amiben találták magukat, mindkettejük számára újdonság. Rainn először még csak nem is akarta kedvelni Whittet, aztán a futó ismeretségből hamar haverság lett, ahol viszont nem várt kérdések merültek fel, nevezetesen hogy vonzódhat ő egy sráchoz, amikor ezidáig csak a lányok érdekelték. Whit pedig végre nyíltan felválalva másságát szeretné belevetni magát a randizásba, hogy végre eddig kényszerből őrizgetett szüzességét elveszítse. Csakhogy a leginkább az a pasi vonzza, akinél semmi esélye se lehet, hiszen az nem meleg. Zűrös egy helyzet, nem vitás. Mókás volt olvasni, ahogyan fesszengtek egyik-másik cikis randi helyzetben. Imádtam Whit szómenéseit és ahogyan húzták egymást Rainn-nel. S persze vadul drukkoltam, hogy a hosszú ideig csak csendesen izzó vonzalom végre terítse már le őket. Szerencsére kijutott mind az édesen gyengéd pillanatokból, mind a szenvedélyes percekből. Az epilógus pedig maga volt a tökély azzal a kis kedvencként tartott bikával.
Azt, hogy a párkapcsolati vagy épp a hoki részt picit keveseltem betudom személyes telhetetlenségemnek. Viszont ami picit zavart, hogy a nagy kérdés, a biszexuális ébredés milyen egyszerűen lett tálalva. Félreértés ne essék, imádom, hogy nem lett túldramatizálva a kérdés, csak mintha Rainn már-már túlon túl gyorsan elfogadta volna ezt a hatalmas változást. Ráadásul még csak a bi címkében sem vagyok igazán biztos, sőt, ha rám lett volna hagyva, hajlottam volna a demi jelző felé.
Ezt leszámítva viszont őszintán ajánlom a regényt. S várom, vajon mi jót hoz majd a Vino & Veritas regényfolyam.

♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!
➤ My review on goodreads.