2010. június 13., vasárnap

Virtuális interjú Angeli Marinával

A hónap első napjaiban új magyar szerzőnőt köszönhettünk a könyvpiacon, Angeli Marinát. Bemutatkozó regénye egy romantikus történelmi vámpír regény, és annál egy kicsit több.

Konstantin és Iris - a vámpír és az angyal - izgalmakban bővelkedő, romantikus története évszázadokon ível át, és életszerű betekintést nyújt történelmi korokba, kastélyok hálószobáiba. Miközben szárnyal a szerelem, elénk tárul a démoni világ rejtélyes mítosza, felsorakoztatva annak szereplőit - a vámpír törzsektől a szellemek világáig. A vámpírok társadalmának felépítményéhez az írónő a Római Birodalom államformáját vette alapul, a törzsek vámpírjai pedig kétségtelenül emberi karaktereket formálnak.
Irisz természetfeletti tulajdonságával képes befolyásolni a történéseket. Az izgalmas és fordulatos cselekmény szenvedélyes gondolatokat ébreszt az olvasóban.
Nagyon érdekes tartalom... és amikor a Könyvhét alkalmából volt szerencsém személyesen megismerni egy elbűvölően közvetlen, mosolygós, az olvasók véleményére kíváncsi írónőt, nem volt kérdéses, hogy nagyon jó lenne, ha néhány kérdés erejéig itt a blogon is sikerülne szóra bírni. Szerencsére ez ügyben is rendkívül szolgálatkésznek bizonyult Marina. Nagyon hamar válaszolt. S íme, amit sikerült megtudnom:

1. Mindig tudtad, hogy író szeretnél lenni?
Nem, nem tudtam. Sőt fogalmam sem volt róla. Régebben írtam ugyan jó pár verset és novellát, de azok mind a fiókomban végezték.
2. Hogyan dolgoztál a könyv megírásán? Előre tervező típusban haladtál vagy inkább sodródtál az eseményekkel?
Nem terveztem el semmit előre, még a kerettörténetet sem. A cselekmény magától bontakozott ki, napról napra, óráról órára. Szinte a regényben éltem, átéreztem és átéltem mindent, ami a szereplőimmel történt. Napokig nem ettem semmit, csak írtam és írtam, olyan volt mintha diktálná valaki. Féltem, hogy ha abba hagyom, elszáll az ihlet.
3. Rögös út vezetett első regényed megjelenéséig?
Igen, nagyon rögös. A kéziratot, legalább öt kiadónak elküldtem, nem nevezném most nevükön őket. Ezek a kiadók pár hónap után hajlandóak voltak beleolvasni a regénybe, majd azzal az indokkal, hogy ők csak külföldi fordításokat adnak ki visszadobták a kéziratot. Végül egy írói fórumon találtam rá az Aposztróf kiadóra, és nagyon meg vagyok elégedve velük. Nagy Milada lektorálta a kéziratomat, remek munkát végzett.
4. Hogyan jellemeznéd a könyvedet azoknak, akik kétkedve fogadnak egy újabb vámpír regényt?
Úgy, hogy a regényem, nem egy tipikus vámpír történet. Igaz, hogy vámpírok, angyalok és más természetfeletti lények a szereplői, de nem ez a történet lényege. Inkább a szereplők érzései, világnézetük, és az ahogy megélik a történelmi korok változásait.
5. Honnan merítettél ihletet a regényed megalkotásához?
A fejemből. 2009-ben,egy januári napon, nem sokkal az új év kezdete után, leültem a lányom számítógépe elé, és írni kezdtem. Kint havazott, valószínűleg ezért kezdődik a történet egy szánhúzó verseny leírásával.
6. Van-e kedvenced a szereplőid közül?
Igen, van. Oliver a "vámpírfióka", Avenar a cambiomágus, Marlene a boszorkány és természetesen Konstantin, "akibe majdnem szerelmes lettem". :))))
7. A könyved több helyszínen, a történelem színes forgatagában játszódik. Ha nem itt és most élnél, hol lennél legszívesebben?
Az ókori Egyiptomban.
8. Mikorra várhatunk tőled újabb regényt? Elárulhatsz-e valamit a terveidről?
A folytatás is elkészült már, Angyalvér címmel. A kiadást őszre, vagy jövő tavaszra tervezzük.
9. Tudnál-e tanácsolni valamit azoknak, akik maguk is kacérkodnak egy történet lapra álmodásával?
Igen. Azt, hogy merjenek álmodni, és a gondolataikat merjék papírra vetni. Lehet, hogy eleinte suta mondatok szövevénye lesz az egész, de később a kép ki fog tisztulni és a történet magától össze fog állni. Javaslom még, hogy olvassanak klasszikusokat, Tolsztojt, Shakespearet, Stendhalt, Dosztojevszkijt és rengeteg verset. Én főleg Radnótit, József Attilát és Edgar Allan Poe verseit szeretem.
10. Van-e olyan könyv vagy író, akit mindenkinek ajánlanál, mint kihagyhatatlan olvasásélményt?
Azt hiszem az előző válaszban, már részben sikerült ezt a kérdést is megválaszolnom, de azért kiegészíteném még egy pár remek íróval a repertoárt. Az előbb leírt klasszikusokon kívül ajánlanám még Anne Ricet, Stephen Kinget, Paulo Coelhot, Dan Brownt és Ken Folettet. Könyvek közül pedig természetesen a kedvencemet, Anne Ricetól az Armand a vámpírt, kihagyhatatlan.

Aki szeretne többet megtudni az írónőről és most kiadott regényéről, annak érdemes felkeresnie a következő honlapok egyikét:

Végül egy kis ízelítő a könyvből:

A gyötrelem

Az erdei út kissé zötyögős volt, de könnyen megtaláltam az új menedéket.
Oliver egy fánál ácsorgott és várt, a falevelek az arcába hullottak. Ősz volt a színes pompa körülölelt mindent, lusta napfény poroszkált az ágakon.
- Te mit csinálsz itt- kérdeztem meglepve.
- Téged várlak, megéreztem, hogy jössz- mondta és forrón megölelt.
- De hát honnan tudtad?
- Bolus szerint, már profi vagyok a megérzések terén. De miért jöttél vissza, ilyen hamar?
Egész úton ez a kérdés csengett a fülemben, biztos voltam benne, hogy Oliver felteszi majd.
Úgy gondoltam őszinte leszek, képtelen lettem volna a szemébe hazudni.
- Konstantin szakított velem - böktem ki, a még meg nem emésztett mondatot.
- Tessék?- képedt el a kölyök.
- Szakított velem - ismételtem el, de még mindig idegenül hangzottak a szavak.
- Szabadna tudnom miért?
- Nem ismernél rá, annyira megváltozott, mintha nem is ő lenne. A gyilkolástól depressziós lett és újra vért iszik. Szánom az áldozatait, legyenek akár emberek, akár vámpírok, szerencsétlen mind.
- Bántott téged?- izzott fel Oliver tekintete.
- Természetesen nem, de retteg tőle, hogy megteszi, ezért küldött el. Hidd el még most is szeret mindkettőnket, de az elméje elhomályosult, és nem tudom, kitisztul e még valaha - omlottam Oliver karjaiba zokogva.
Sokáig álltunk így szótlanul, még az erdei életet sem észleltük, hiába susogtak a fák, hiába trilláztak a madarak, a lelkünkben haldoklott valami, de elengedni egyikőnk sem tudta még. Még nem.
- Gyere, menjünk be - fogta meg a kezemet lágyan.
- Köszönöm, hogy vagy nekem - simogattam meg kétségbeesett arcát.
Bolus azonnal tudta, hogy mi a helyzet, tekintete mindent elárult. Előzékeny volt és kedves, viselkedése meghatott, jól esett minden, amit tett, vagy mondott. Kérte, hogy maradjak velük még egy darabig, nem akart így elengedni.
Nem is tudtam volna elmenni, nem lett volna hová, minden hely rá emlékeztetett.
A fájdalom egyre jobban rám telepedett, bebábozott, fojtogatott, leigázott. Úgy éltem, oly komor sötétségben, mint a csillagoktól kopár téli éjszaka. Mindenkibe beleláttam, képes voltam gondolataikat irányítani, érzéseiket manipulálni, csak arra nem voltam képes, hogy ugyan ezt önmagammal is megtegyem. A nevét nem mondtam ki soha, de még is mindig a fülemben csengett, mint egy átkozott lélekharang. A fényképeit elrejtettem, de arca így is mindig a szemem előtt lebegett, mint egy elpusztíthatatlan festmény.
Álmaimban is őt láttam. Szomjazott, a sivatagi nap hólyagosra égette testét, szája kirepedezett, szemei vörösen izzottak, de ő, csak ment megállíthatatlanul, a forróságban a biztos pusztulás felé.
Szavaim leperegtek róla, kiáltásomat sem hallotta meg, a forró szél az arcába csapott, a kimerültségtől térdre kényszerült, majd négykézláb haladt tovább a végén már kúszva.
Végül beborította a finomszemcsés homok és csak egy apró dűne maradt belőle, a kietlen sivatag közepén.
A kommentek között kval kedvcsinálója is elolvasható!

 
back to top