L.J. Shen: A Néma

Jó okkal nevezik úgy, hogy A Néma. Kemény, rideg és számító. Ritkán szólal meg. Amikor megteszi, csöpög a hangja a megvetéstől. Amikor megteszi, a szavai nem nekem szólnak. Amikor megteszi, összeszorul a gyomrom, és a feje tetejére áll az egész világom.
Harminchárom éves. Én tizennyolc.
Egyedülálló apuka és az apám üzlettársa.
Az ő szemében én csak egy gyerek vagyok, és az ellensége lánya. Érzelmileg elérhetetlen. Én viszont… tele vagyok érzelmekkel. Olyan érzelmekkel, amiket elvileg nem lenne szabad táplálnom iránta.
Trent Rexroth össze fogja törni a szívemet. Nem elég, hogy ott van az írás a falon. Ráadásul még a lelkembe is belevésődött. Ennek ellenére nem vagyok képes távol maradni tőle. A botrány az utolsó dolog, amire a családomnak szüksége lenne. Mi azonban mégis botránnyal fogunk szolgálni nekik. Ó, lenyűgözően kaotikus lesz…

Néhány szerzővel finoman szólva is hullámzó a kapcsolatom. Van olyan regényük, amelyik totálisan levesz a lábamról, de akad, amelyiknél többször rá kell kukkantanom a borítóra, biztos nem valaki más írása került-e elém. L.J. Shen nálam tipikusan ez a kategória. Míg a Sparrow iszonyat nyögvenyelősen csúszott le, addig a Vicious – Az Ádáz teljesen magával ragadt. Épp ezért mindig kissé hezitálva veszem kézbe Shen könyveit.

„Bármi is volt ez közöttünk, mérgezőek voltunk egymás számára. Olyanok, mint valami bölcsődal, egy össze-vissza karcolt lemezen, amely mindig ugyanannál az általad gyűlölt sornál akad el.”

A Scandalous – A Néma viszont kimondottan kecsegtetőnek, a szokványostól kellemesen eltérőnek tűnt. Nem csak hogy az általam kedvelt Sinners of Saint sorozat következő darabja, amely a korábbiakhoz hasonlóan újfent váltott nézőpontú narrációt használ, hanem ráadásnak egy, engem szirén énekhez hasonlóan csábító motívummal operál, a nagyobb korkülönbség miatti tiltott (munkahelyi) kapcsolattal. Ám az ígéretes alapok ellenére ez a regény nem gyakorolt olyan lehengerlő hatást rám, mint a korábbi részek, igaz, egyszeri kikapcsolódásnak rendben volt.

Az én ízlésemnek picit döcögősen indult és eleinte elég lassú folyású volt a könyv, de valahol a fele környékén már beszippantott, vitt magával a sztori, s végül a második felét egészen élveztem. Talán picit meglepődtem, hogy a drámai fordulatok sava-borsát nem a tiltott románc szolgáltatta, hanem más titkok bonyolították a cselekményt, de ezt semmiképp nem tartanám negatívumnak, sőt. Ami szintén jó visszhangra talált nálam, hogy itt nem egy jólétbe született, hanem a feljebb jutásáért megdolgozó, egyedülálló apa főhőst kaptunk. A zárkózott, kissé mogorva, öntelt, irányítás mániás pasi mellé pedig egy üde, lázadó szellemű, felvágott nyelvű hősnőt. Ezeken túl természetesen a már megismert karakterek vendégszereplései is tetszettek.

A többi sajnos már nem annyira. Az apróbb következetlenségeken még át is siklottam volna, az itt-ott tetten érhető életkor idegen viselkedés felett szintén hajlandó voltam szemet hunyni, azonban bizonyos jelenetekkel egyszerűen képtelen voltam megbékélni. Szeretném leszögezni, hogy abszolút nem várom el a szereplőktől, hogy szeplőtlen legyen a múltjuk, az sem zavar, ha az egészségesnél némileg nagyobb a szexuális étvágyuk. Az viszont roppant mód hervasztó számomra, ha miközben már alakulgat valami közöttük, a főszereplők másokkal hancúroznak. S itt bizony ez nem egyszer fordult elő, ráadásul a szerző valamiért irtó fontosnak érezte alaposan részletezni ezeket a pillanatokat. Nálam ez hatalmas ejnye. Ami ugyan kisebb, de részemről azért jaj, hogy a vontatottabb indulás után izgalmasabbá váló történések egy eléggé összecsapott, elkapkodott lezárásban végződtek.

A sorozat és az írónő rajongói semmiképp ne hagyják ki Trent Rexroth és Edie Van Der Zee egymásra találásának sztoriját, már csak azért sem, mert itt mutatkozik be a befejező rész főszereplője, Bane.

Kedvenc idézet:

„… néha azokat a dolgokat szeretjük a legjobban, amik megríkatnak bennünket.”

♥ A recenziós példányt hálásan köszönöm a kiadónak!