Meghan Quinn: Három ​vakrandi

Amikor a feltörekvő helyi étterem, a Vakkóstoló reklámszakembereiben felmerült a kérdés, vajon melyik dögös helyi celebet kérjék fel a már amúgy is felkapott kajálda népszerűsítésére, nálam jobb alanyt keresve sem találhattak volna.

Vagány? Pipa Egyedülálló? Pipa Szereleméhes? Pipa

Azonnal lecsaptam a lehetőségre.

Javíthatatlanul romantikus és rendkívül elfoglalt dolgozó nő lévén eddig még nem sikerült rátalálnom álmaim férfijára, így hát kapva kaptam az alkalmon. Aztán jöttek a randik – három nagyon különböző, nagyon kellemes, nagyon egyedi randi –, és most már csak egyvalami biztos… Bajban vagyok. 

„Jó reggelt, Malibu! Noely Clark vagyok, és súlyos döntés előtt állok. Melyiket válasszam: az Öltönyöst, a Lázadót vagy a Bajnokot?”

„A szemünk becsaphat minket, de a szívünk sosem hazudik.”

A Meghan Qhuinnhez fűződő kapcsolatom kimondottan szélsőséges. Akadt könyve - Boss Man Bridegroom -, amin istenien szórakoztam, de olyan is, amit kb a 30%-nál feladtam. Épp ezért húzódoztam kézbe venni a Három vakrandit. Aztán annyi lelkendező véleményt olvastam róla, hogy feladtam az ellenállásomat.

Szívesen írnám, hogy milyen botorság volt a részemről halogatni ezt a regényt, és hogy innentől kezdve soha nem kételkedem az írónőben. Ám sajnos messze nem ennyire egyértelmű a dolog. Sőt! Ez az egyetlen kötet képes volt önmagában produkálni kettőnk vad hullámvasúthoz hasonlatos viszonyát. Voltak benne imádnivaló és kuncogásra késztető részletek, de sajnálatos módon olyanok is, amelyeknél csak a szám húzogattam és jobbnak láttam félretenni kis időre a történetet. Ha röviden szeretném összefoglalni, azt mondanám, kellemes volt, de érezhetően nem működött köztünk a kémia.

Pedig a fülszöveg által ígért habókos lazaság abszolút megvolt. Jómagam is a toplistás romkomok közt említeném A szerelem hálójábant, amely nem csupán többször szóba kerül, de kimondottan ihletanyag lehetett. Odavagyok az üzenetekkel, kis levélkékkel tarkított románcokért, s itt azokból sem volt hiány. A vakrandis ötlet nagyon ötletes és a mai rohanó világunkhoz illő. A pasik pedig mindahányan ígéretesnek tűntek a maguk módján.

Ugyanakkor a kidolgozáson nálam elcsúszott a regény. A humor olykor valóban őszintén megmosolyogtatott, ám többször éreztem túl erőltetettnek, túl harsánynak, túl soknak. Akárcsak a hősnő vagy épp a barátnője, illetve a testvére és sógornője viselkedését; a szinte idegesítően gyerekes, vagy épp meggondolatlan pillanataikon én nem tudtam felhőtlenül szórakozni. A másik kínos szegmens számomra az erotikus jelenetek voltak. Egyszerűen semmi érzékiséget vagy érzelmességet nem találtam a leírásban, mi több, a főhőssel való egyik összegabalyodást leginkább ’kiss, kiss, bang, bang’-ként tudnám összefoglalni. Hangsúlyozom, a főhőssel. Mert bizony nem csak vele kéjelgett a hősnő. S ez nálam a jeges vödör a nyakba szinonimája. Egyszerűen nem akarok arról olvasni, hogyan gyűrte mással a lepedőt bármelyik főszereplő. Nem vagyok álszent, nem szüzek oltárhoz vonulására vágyom az olvasmányaimban, de nem szeretem, amikor az arcomba tolják, hogy a hősnő hány khmm… békát csókolgatott körbe, míg az igazit kereste.

Persze tisztában vagyok vele, hogy mind a humor, mind az erotika roppant szubjektíven megítélhető összetevő. Hiszen kinek a pap, kinek a papné, nekem meg ráadásul a fiúk jön be. De a karaktermélység hiánya azért már nehezen fogható az én egyéni ízlésemre. Mert sajnos a három randipartner személyiségének csak a felszínét karistoltuk. Egy-két részleten túl mindössze a befutóról derült ki egy kevés, de az is csak odavetve, gyorsan elhadarva.

Pedig olyannyira volt potenciál a többiekben, hogy a Számok és randik trilógia másik két részében főhőssé lépnek elő. S a vicc az, hogy igazából érdekelnének. Kérdés, vajon a váltott nézőpontú történetmesélés jobban bejön-e majd, mint az, hogy itt 99%-ban Noely narrálta az eseményeket.

♥ A recenziós példányt hálásan köszönöm a kiadónak!