Jeaniene Frost: One Grave at a Time - A sírcsapda
| Cat Crawfield, miután épp hogy megakadályozta a természetfelettiek háborúját, nem vágyik másra, mint kis együttlétre vámpírférjével, Bones-szal. Sajnos még megvan a New Orleans-i vudu királynőtől kapott kölcsönképessége. így (merő szívességből) újra harcba szállnak, ezúttal egy gonosz szellem ellen. Heinric Kramer boszorkányvadász volt évszázadokkal ezelőtt, jó ideje azonban szellemként kísért. Minden Halloweenkor testet ölt, és ártatlan nőket kínoz, mielőtt élve elégeti őket. Ám idén az elszánt Cat és Bones mindent kockára tesz, hogy a túlvilágra küldjék… örökre. De egyetlen rossz lépés is ahhoz vezethet, hogy a saját sírjukat ássák.     |
Nahát, nahát, nahát. Most érzem át csak igazán, mennyire igaz a mondás, hogy egy olvasási élményért csupán fele részben felelős a szerző, a másik fele magán az olvasón múlik. Amikor ezerrel dübörgött a pararománc láz, és megannyi lenyűgöző természetfeletti lény és nagyszerű kaland között éltem, hisz szinte egymás után faltam az ilyen típusú regényeket, az általam amúgy mai napig imádott, és sokszor emlegetett Cat & Bones sorozat ezen darabját csupán átlagosnak találtam. Most azonban, ennyi évvel később teljesen más szemmel nézek erre a regényre.
„Néha az egyetlen kapaszkodó azokért folytatni a harcot, akiket elveszítettünk.”
A Night Huntress sorozat angolul már bő öt éve véget ért, a magyar kiadások sora pedig még 2013-ban megszakadt, úgyhogy annak a lehetősége, hogy ismét ott lehetek ezek között a szereplők között, valami elképesztő izgatott boldogsággal töltött el. S őszintén be kell vallanom, ez az önfeledt jókedv egész végig kitartott, jótékony rózsaszín lencsés szemüveget emelve a szemem elé. Ezért aztán nem foglalkoztam azokkal a hiányosságokkal, amit anno az angol megjelenésről írva még jobban nehezményeztem. Most egyszerűen csak élveztem az utazást.
Méghozzá nagyon. Úgy elvesztem a humorral és izgalmakkal átszőtt történetben, hogy csak lapoztam és lapoztam, míg szinte észrevétlenül véget nem ért a könyv. Mert ennyire volt jó újra ezzel a csapattal tölteni az időt. Csapattal, mert bár továbbra is Cat volt az abszolút központi figura – valamint a narrátorunk -, sokan tiszteletüket tették kisebb-nagyobb jelenetek erejéig. Bones magától értetődően, ugyanakkor Spádé és Denis, valamint Ian szintén kivették részüket a harcból. De Justina, Don és Fabian jelenlétéről sem kellett lemondanunk, sőt, még egy médiummal is kiegészült ez a furcsa társulat. Ha még Mencheres és Vlad is feltűnt volna, akár össznépi találkozónak titulálhatnánk a kötetet.
A „gonosz legsötétebb megtestesülése” címre hajtó, boszorkányüldöző őrült szellem, mint legújabb ellenfél szerintem roppant ötletes volt a szerzőtől. Érdekesnek találtam a nyomozást, tetszett a segítő személye nyújtotta csavar, ám a lezárás hirtelensége azért még most sem esett túl jól.
„Mindig lesz valami feszültség az életünkben.”
Végszó gyanánt ismét szeretném kihangsúlyozni, hogy ez a Cat & Bones széria hatodik része. Tény, hogy a kaland, amibe vámpírjaink most belekeveredtek lezárt, kerek egészként olvasható. Ám a szereplők jobb megértése és a számos utalás miatt talán nem a legcélszerűbb csak úgy, itt belevágni a sorozatba. Nem kétlem, hogy élvezetes szórakozás nyújtana a sztori, de a teljes élmény átéléséhez nem árthat ismerni az előzményeket. Nekem például nagy kedvencem az, ahogyan a hihetetlenül önálló Catet apródonként meghódítja Bones, és a kapcsolatukban megtalálják a mindkettejüknek tökéletes egyensúlyt.
Jaj, nagyon remélem, egyszer sor kerülhet majd a záró, hetedik könyv hazai kiadására! Milyen jó lenne úgy tartani egy nagy újraolvasást… Pláne, hogy mostanra végre eltűnt az összes ’szortyintás’ a szövegből.
Kedvenc idézet:
„Vannak szavak arra, hogy mit jelent számomra Bones, de még ha a világ összes nyelvét tanulmányoznám is az elkövetkezendő ezer évben, akkor sem tudnám pontosan kifejezni.”
♥ A recenziós példányt hálásan köszönöm a kiadónak!