Rachel Van Dyken: Steal

Nem hittem, hogy bármi rosszabb lehet, mint egy csapat elkényeztetett zenészt pátyolgatni egy filmforgatáson. Ám őket távol tartani a bajtól semmiség volt ahhoz képest, hogy minden nap kénytelen vagyok az exemmel találkozni. Az oregoni Seaside nem elég nagy kettőnknek. Ő utál engem, én megvetem őt. A terv egyszerű volt - távol tartom magam tőle, miközben gondoskodom róla, hogy időben megjelenjen a felvételeken. Amire azonban nem számítottam, hogy kettőnk közös múltjával nagyközönség előtt kell szembenéznem - egyáltalán, hogy szembe kell néznem vele. Kínzás. Ahogyan rám néz. Ahogyan próbálok keresztülnézni rajta. Azok a ki nem mondott szavak. A máig mindent átható következmények. Mindent megteszek, hogy mélyítsem a köztünk tátongó szakadékot, mert rettegek, hogy újra eléri, hogy érezzek - s aztán ellopja a szívem utolsó megmaradt darabkáját is. Egymást leszámítva mindenünk megvan, s ez mégsem elég. Nem lehet elég, ha egyszer a szerelmet elveszítetted... s helyette mindössze egyetlen dolog maradt: a gyűlölet.

"Everyone deserves a second chance..."

Egyik kedvenc románc típusom a második esélyt kapott szerelmek, mert van abban valami csodálatos, ahogyan két ember ismét megtalálja az egymás szívéhez vezető utat. Épp ezért könnyedén csábultam el erre a regényre annak dacára, hogy a Seaside Pictures sorozat egyetlen korábbi kötetéhez sem volt még szerencsém. S míg tagadhatatlanul igaz az állítás, miszerint a Steal önálló, kerek egész egy egymáshoz csupán lazán kapcsolódó darabokból álló szériában, azt hiszem, nem árthat tisztában lenni vele, hogy számtalan visszatérő szereplővel fogunk találkozni a lapokon. Gyanítom, hogy bár voltaképp könnyedén sikerült mindent átlátnom, azért az élményem teljesebb lehetett volna az ő történeteik ismeretében.

Ám akárhogyan is, nem bánom, hogy kézbe vettem Rachel Van Dyken legújabb alkotását, csak épp meglehetősen vegyes érzelmekkel búcsúztam tőle. Egyrészt kaptam egy megindítóan gyönyörű románcot, amelyet intenzív érzelmek, dráma és izzó szexuális feszültség hatott át. Az írásmód szintén nagyszerű volt, akárcsak a mellékszereplők, akiknek köszönhetően a humorról sem kellett lemondanunk.

“I’ll regret losing you for as long as I have breath.”

Másrészt viszont néhány jelenet számomra túlságosan gyötrelmes volt. Félreértés ne essék, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a megváltáshoz vezető út sosem könnyű. Hogy a múlt hibái után talpra állni mindig zűrzavarral jár. Hogy ilyen típusú szívfájdalmakkal megküzdeni elképesztően nehéz. Ráadásul fejet kell hajtanom a szerző tehetsége előtt, amiért tökéletesen képes volt megjeleníteni ezeket a sajgó érzéseket. Ugyanakkor sajnos ez a sok gyűlölettel és kínnal telített pillanat az egész könyvet szomorkássá tette számomra. Egynémely résznél szinte már-már fuldokoltam a gyászos hangulatban. Úgy vélem, egyszerre két összetört szív, két bizonytalan és sebezhető lélek némileg több megpróbáltatást jelent, mint amennyit én szívesen veszek az olvasmányaimban.

S mindezek tetejébe - el sem hiszem, hogy ilyet kell írnom - képtelen vagyok rávenni magam, hogy utáljam a 'fő gonoszt', köszönhetően a regény végi csavarnak, amiért mellékesen kijár egy kalapemelés. S hogy ez így most kissé bonyolultnak hangzik? Jah kérem, a történet maga is ilyen; keserves fájdalom, édes szerelem és átható vonzalom kuszasága. Pont ezért olyan fene nehéz pontozni...

Kedvenc idézet:

"... anger is always rooted in sadness - always."

♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!

➤ My review on goodreads.