Sarina Bowen: Az új srác

|
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Fordító: Réti Blanka ISBN: 9789636752927 376 oldal |
Sarina Bowen legújabb regényében otthonos terepen mozog. Egyrészt hátteréül ismét egyik kedvenc városát – New York Brooklyn negyedét – választotta, másrészt újfent hokis sportrománccal örvendezteti meg rajongóit. Az új srác ugyanakkor sorozatok közti átvezető történet is. Az írónő a több kis mellékhajtással (mint pl a magyarul hamarosan érkező Éjjeli testőr) büszkélkedő, nő/férfi párosokról szóló Brooklyn Bruisers szériájából ezzel a regénnyel evez át a két-két pasi egymásra találásáról szóló sztorikból álló Hockey Guys trilógiájába. Szerencsére bár itt-ott felbukkannak korábbi (és későbbi) könyvek főszereplői, igazából mindahány kötet megállja önmagában a helyét. Azaz attól, hogy a magyar olvasók nem ismerhették (még) meg a fősorozat részeit, nem lesz hiányérzetük, miközben elmerülnek Hudson és Gawin történetében.
„Nincs nehezebb, mint a szívedet kockára tenni.”
Szerethető, kellemes kikapcsolódást nyújtó regényt kaptam. Érezhető volt, hogy a szerző nem először jár ebben a világban, s hogy messze nem ez az első írása. A főszereplők közti kémia kezdettől izzó szikrákat vetett, a mellékszereplők pedig nem akarták eluralni a sztorit, inkább jópofa színfoltokat adtak hozzá. Sajnos a cselekmény ütemét kissé kiegyensúlyozatlannak találtam. Hol kimondottan lassú folyású volt, hol nagyon hirtelen történt néhány esemény, sőt, olyan is előfordult, hogy előlünk, olvasók elől rejtve. Bár a nemi irányultságát nehezen felvállaló hokisztár nem túl eredeti, s a könyv más ismerős fordulatokat szintén használt, engem ez nem zavart. Előbbit tökéletesen ellensúlyozta a férjét nagyon korán elveszítő, ezért örökbe fogadott lányukat egyedül nevelő rehabilitációs edző figurája, utóbbiakat szinte kompenzálta a derült égből érkező csapat csere. S ha már erről a váratlan eseményről ejtek szó, mindenképp meg kell említem, hogy számomra miért tűnik különösen kiemelkedőnek ez a részlet. Hudson minden átigazolása ellenére sikeres NHL játékos, aki milliókat keres a szenvedélyével, ugyanakkor Sarina kitűnő érzékkel bemutatta, hogy milyen árnyoldalai lehetnek a sztársportolói létnek: a test állandó extrém terhelése, a konstans teljesítménykényszer, a sérülések, a diéták, hogy a világ elképzel egy adott képet róluk, amelynek esetleg köze sincs a valósághoz, vagy épp, hogy a csapattulajok döntenek arról, ki, hol és mennyi ideig lelhet otthonra. És ez nekem iszonyatosan tetszett. Akárcsak a realisztikus meccs leírásokkal, ezzel is olyan ’kukkantsunk a színfalak mögé’ feelinget keltett bennem, amit imádtam.
„Te vagy a kedvenc bonyodalmam.”
Nem állíthatom, hogy Hudson & Gawin egy újabb Wesmie páros, de ha nem annyira átütő és intenzív, inkább megnyugtatóan kellemes sportrománcra vágyunk, ahol azért nem kell lemondanunk a perzselő szenvedély pillanatairól, nos, akkor Az új srác jó választás lehet. Én biztosan szívesen folytatom majd a sorozatot, bár be kell vallanom, különösen a harmadik darab keltette fel a kíváncsiságomat, amelyben az edző és egyik új játékosa kapnak új esélyt, hogy egymás mellett találják meg a boldogságot.
05.25. - Hagyjatok, olvasok
05.28. - Angelika blogja
05.30. - Sorok között
Nyereményjáték:
Mostani blogturnénk játékának középoontjában olyan könyvek állnak, amelyek egy-egy sportágat mutatnak be egy szerelmi történeten keresztül. A feladatot a közreadott fülszövegek alapján kitalálni, hogy az adott regény középpontjában mely sportág áll.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A (…) bajnok Haley egy tragikus végű este után megesküdött, hogy többé be sem teszi a lábát a (…). Csakhogy a srác, akit képtelen kiverni a fejéből, éppen az ő becsülete védelmében fogad el kihívást egy vad mérkőzésre. Haley-nek muszáj edzenie West Younggal. A nehezen kezelhető West megtestesíti mindazt, amitől Haley mindig is óvakodott.