Elle Kennedy: A játszma


Mit tanultam a tavalyi esetből, amikor a zavaró tényezők tönkretették a csapatom teljes szezonját? Azt, hogy nincs több töketlenkedés. Sőt, a tököm egy az egyben ki kell, hogy kerüljön a képből. Újdonsült csapatkapitányként új mottó szerint élek: csak a hoki és a suli, a csajok várhatnak. Vagyis én, Hunter Davenport önkéntes cölibátusra ítélem magam… bármilyen nehéz lesz is.
Azt viszont nem tiltja semmi, hogy lányokkal barátkozzak. Nem fogok hazudni: az új csoporttársam, Demi Davis belevaló csaj. Jó a dumája, és állati szexi, de mivel foglalt, meg sem próbálok ráhajtani. Csakhogy a barátságunk harmadik hónapjára Demi már szingli, és új zsákmányra veti ki a hálóját. Engem akar.
És lehetetlen elkerülnünk egymást, de tudom, hogy képes leszek ellenállni neki. Mi ketten amúgy sem működhetnénk. Különböző a hátterünk, teljesen mások a céljaink, ráadásul a szülei ki nem állhatnak. Őrültség lenne összejönnünk. Már csak a testemet kell meggyőznöm erről – és a szívemet.

Elle Kennedy hosszú évekkel ezelőtt lopta be magát a szívembe mulattató, szexis és érzelmes new adult sztorijaival. Előbb az Off Campus kötetek vettek le a lábamról, később pedig a spin-off széria, a Briar U részei sem okoztak csalódást. A napokban már ez utóbbi harmadik darabjának fordítása került a könyvesboltokba, így egészen közel járunk hozzá, hogy magyarul is ott sorakozhasson mindahány nagyszerű fősulis-hokis románc a polcunkon, pláne, hogy a Kmk webshopban az utolsó könyv is kapott adatlapot. Node, a záró darab - A kihívás - előtt most A játszma vár még ránk, benne Hunter Davenport és Demi Davis egymásra találásának történetével.
„Sosem hittem volna, hogy beleszeretek Mr. Hockey-ba, ebbe a gödröcskés mosolyú, pimasz, furcsa humorú srácba. De az élet csupa meglepetés.”
Mivel három esztendővel ezelőtt, az angol nyelvű megjelenéskor már szenteltem egy posztot a regénynek, most, a hazai kiadás feletti örömködésem kifejezése gyanánt csak egy kedvcsináló jegyzetet állítottam össze.

Szerintem érdemes elolvasni, mert:
★ váltott nézőpontban elmesélt, jó ütemű, szórakoztató cselekmény
★ iskolatársakból barátok, majd barátokból szerelmesek édes és szenvedélyes románc
★ vicces évődések és szócsaták nagy mennyiségben
★ szerethető, több dimenziós fő karakterek, imádni való mellékszereplők
★ Pablo Eggscobar, a legcikibb, de legmurisabb csapat kabala

Kedvenc idézeteim:
„Ahogy anya szokta mondani: tudd, mennyit érsz, és hagyd, hogy megküzdjenek érted!”
„Mindig van, akinek szarabb az élete, de attól a te szarod még nem lesz rózsaillatú.”
„A magad útját kell járnod, a saját álmaidat kell követned. Magadnak kell megfelelned…”
A regényben említett dalok:
♪♫♪ T.I. - Whatever You Like
♪♫♪ Whitney Houston - Greatest Love Of All
♪♫♪ Justin Bieber ft. Luis Fonsi & Daddy Yankee – Despacito
♪♫♪ Camila Cabello – Havana
♪♫♪ Baby, It's Cold Outside
♪♫♪ Simon and Garfunkel - The Sound of Silence

Bónusz epilógus angolul.

Könyvinfók:


Elle Kennedy

beleolvasó
moly
goodreads

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Fordító: Barthó Eszter
ISBN: 9789635619504
464 oldal

Műfaj: new adult
Sorozat: Briar U 3.
Elbeszélés módja: E/1, múlt idejű, váltott nézőpontú

Ki? Hunter Davenport & Demi Davis
Hol? Boston, Hastings
Mikor? szeptember → február
Érzékiség? heves
Szerelmi háromszög? nem
Lezárás? boldog
Önállóan olvasható? igen

11.09. - Kelly és Lupi olvas
11.12. - Angelika blogja
11.15. - Dreamworld (e)
11.18. - Könyvvilág

Nyereményjáték:

Minden turnéállomáson Elle Kennedy jégkorongos sorozatai egy-egy főszereplője nevének betűit találjátok összekeverve. A betűk helyes sorrendbe állításával kapott neveket írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Jock Hunter