Sarina Bowen: Waylaid

A rosszfiú megismerkedik a rendes lánnyal, majd tesz neki egy merész ajánlatot... Aztán a fiú rejtélyes körülmények között fejsérülést szenved, és egy évnyi emlékét elveszíti.

Amikor először találkoztam Rickie-vel, nem tudtam, mit gondoljak róla. Amikor másodszor találkoztunk, semmire sem emlékezett a korábban együtt töltött hat óránkból. Ahogy arra sem, hogy később jól felültetett.
Ma már én sem vagyok ugyanaz. Titkaim vannak. Hazudtam. És a rosszfiúk amúgy sem az eseteim. Még a szomorkás szürke szeműek sem. Ám most lakótársak vagyunk, ő pedig elhatározta, hogy megnyer magának. Minden csupa móka és szórakozás, míg a múlt fel nem üti a fejét és napvilágra nem kerülnek a titkaim megrázva törékeny kapcsolatunkat...

Sarina Bowen True North szériájának újabb és újabb felvonását olvasni olyan, mint visszatérni kedves ismerősök közé. Biztosra vehetem, hogy jól fogok szórakozni, még ha azt nem is tudhatom, éppen mivel találom majd szembe magam. A vermonti kisvárosi környezet és a nem mindennapi Shipley klán mellett a humort, melengető romantikát és pár izzó pillanatot elegyítő történet garantált, ahogyan az írónő gördülékeny mesélési stílusa is. Ám az kérdéses, hogy a ránk váró románc épp milyen csavart kap. És ez, hogy minden egyes regény más és más, mindahány akár önállóan is megállná a helyét, nos, szerintem lenyűgöző.

“We are all trying to survive our pats, so we can live with ourselves in the present.”

A Waylaid barátokból szerelmesek típusú, váltott nézőpontban elbeszélt new adult sztori, ugyanakkor egy különleges helyzet miatt második esélyt kapott szerelem története, amely egy olyan párról szól, akik együtt tesznek azért, hogy a múltjukon túllépve közös és boldog jövőt teremtsenek maguknak. Egy kicsit az önfelfedezés, az értékeink megismerése és az elfogadás története is ez. S mindezek mellé még némi nyomozós, titkokat leleplezős izgalom szintén helyet kapott a lapokon.

A könyv első felét én picit lassabb folyásúnak és egyértelműen könnyedebbnek éreztem. Itt a hangsúly az évődésen, a lassan kibontakozó románcon volt. A kötet második fele ellenben komolyabb tónusú és ugyanakkor izgalmasabb, pörgősebb volt, ahogy egyre inkább feltárultak a múlt béli események, s ahogyan a főszereplők konfrontálódtak azzal a személlyel, aki majdnem pokollá tette a jelenüket. Míg előbbit kellemesnek találtam, utóbbi kifejeztetetten izgatott várakozással töltött el, és alig vártam, hogy megtudjam, mi lesz a végkimenetel. Aminek külön örülök, hogy a konfliktus feloldást követően kaptunk még néhány plusz fejezetet, amellyel visszatérhettünk a stresszmentesebb hangulathoz, a közös jövő kialakításának boldogságához.

"I also feel like we’re a team. And I’ve never had that before - this sense that I’m building a strong bond with someone. Rickie and I know each other’s secrets. We’ve seen each other’s pain. Until now, I didn’t understand why that was sexy."

Akár milyen magával ragadó a cselekmény, élettel teliek a leírások vagy mulatságosak a párbeszédek, számomra a karakterek tudják az egekig emelni az élményt, avagy teljesen tönkre tenni azt. Szerencsére itt utóbbitól nem kellett tartani. A főszereplők mindketten összetett, érdekes és életszerű személyiségek voltak. Talán kezdetben Daphne Shipley-t nehezebb volt kedvelni, mert igyekezett ridegnek mutatni magát, de azért tetszett a talpraesettsége, a függetlensége, és az, hogy milyen elszántan dolgozik azért, hogy elérhesse a céljait. S végső soron teljesen érthető volt a túlzott óvatoskodása és bizonytalansága, tekintve milyen csúnyán megégette magát a legutóbbi párkapcsolatával. Richard "Rickie" Ralls megkedvelése ellenben azonnali és totáli volt részemről. Imádtam, hogy a szívbolondítóan igéző, kissé rosszfiús külső mennyire jó lelkű, intelligens és mély érzésű embert takar. A játékos flörtölése gyakran kuncogásra késztetett. Az amnéziájával való küzdelme, majd az emlékeinek visszatérte pedig igazán megérintett. Az, hogy rajta keresztül az írónő milyen nagy hangsúlyt adott a problémák feldolgozásán való állandó munkálkodásnak, illetve, hogy nincs azzal semmi gond, ha akár egy erős férfi terápiás kezelés segítségét igényli, számomra hatalmas pozitívuma volt a regénynek. Az is nagyon tetszett, hogy ez a két, a múlt árnyival csatározó ember, akik igyekeznek a rájuk telepedő félelmeiket lerázni magukról, képes volt egymásnak megnyílni. Persze nem ment könnyedén és elsőre, de vállalták a kockázatát annak, hogy a másik előtt teljesen védtelenné váljanak. S milyen jól tették, hiszen így együtt sokkal erősebbek lettek.

Imádtam, a Vissza a jövőbe utalásokat és a kis morzsákat, hogyan alakul a többi Shipley élete. Azon túl, hogy a regény első fele egy pindurit lassabb volt, talán az egytelen negatívum, amit fel tudnék hozni az az, hogy bár számos komoly téma előkerült, több csak a felszínen jelent meg, valódi mélységet nem kapott, például Rick pánszexualitása sem, s így öncélúvá és fölöslegessé vált az említése. Ám mindent összevetve, örömmel mondhatom, közel hibátlan volt számomra a Waylaid, és nálam a top 3 True North kötetek egyikévé vált.

♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!

➤ My review on goodreads.