Melanie Harlow: After We Fall - Mindig van tovább
|
Jack Valentini nem az esetem. A szexi, borongós kedélyű cowboy a filmekbe való, nekem jó lesz az öltöny meg a nyakkendő. Úri modor. Borotvált arc. Jack talán csodálatos, de mogorva, durva, faragatlan. Messziről kerülne egy ilyen városi lányt, mint én, és ezt nem is leplezi. De munkát kaptam a család farmján, én lettem a PR-tanácsadójuk, úgyhogy kénytelen lesz elviselni engem, ahogy én is őt. Azt, hogy bámul. Meg a változékony hangulatait. A szűk farmerját. Az izmait. A hatalmas, kemény izmait. Hamarosan teljesen másféle feszültség támad köztünk, olyan, amitől helytelenül viselkedek az istállóban, a fák között az erdőben vagy a furgonban. Sosem tettem még ilyesmit, ami ennyire nem vall rám… De túl jó, nem bírom abbahagyni. És minél többet tudok erről a gyászoló veteránról, annál jobban értem őt. Elvesztette a feleségét, ettől megtört lett, keserű, és saját magát hibáztatja. Úgy gondolja, nem érdemel második esélyt a boldogságra. De téved.
|
Bár ez az első kötet, amely megjelenik tőle magyarul, Melanie Harlow neve nem ismeretlen számomra. Korábban már négy történetét olvastam, s mindahányról egybehangzóan állíthattam, hogy kellemes, olvasmányos stílusban, jól megírt jelenkori románcok. Ezt a könyvét szintén nézegettem már jó ideje… Oké, oké. bevallom, a fülszöveg is vonzott, mint fény a lepkét, de igazából az eredeti borító modelljén, a kanadai Joseph Cannatán akadt meg a szemem. Van a nézésében valami, ami megfogott, és nem eresztett…. És igen, a hasizma ugyancsak lenyűgöző. Ám a lényeg, hogy valóban tökéletesen megtestesítette azt a Jacket, akit a kedvcsináló alapján elképzeltem. Sőt, most, hogy volt szerencsém megismerni a karaktert, azt mondom, kitűnő választás volt őt tenni a borítóra. Igazán sajnálom, hogy a hazai kiadáshoz új változatot kellett készítenie a kiadónak.
„Nem ígéretet kérek tőled (…) csak esélyt.”
A külcsín után essék szó a beltartalomról: Ahogy említettem, számomra az alapötlet roppant tetszetősnek tűnt. Egy megözvegyült veterán, aki keményen dolgozik a családi farmon, amely épp nagy fejlesztéseket fontolgat. Egy belevaló városi lány, aki nagyon tud és szeretne szeretni. Egymás szöges ellentétei, akik tökéletesen kiegészíthetnék a másikat. Tetszett, ahogyan a kisvárosi miliő ígérete is. És persze örömmel vártam a leírásban szereplő szenvedélyes pillanatokat. S örömmel jelentem, a karakterek tökéletesen beváltották a reményeimet. Jack morgós, a lelke köré védfalat húzó pasas, Margot pedig lelkes, kalandra kész csajszi. Az egyik a hűséges, kitartó kősziklája lehet a másiknak, míg amaz a nagyon szükséges játékosságot és jókedvet csempészheti vissza az előbbi napjaiba. Minden hibájukkal együtt könnyedén meg tudtam kedvelni őket, és őszintén drukkoltam azért, hogy a férfi képes legyen elengedni a múlt rá nehezedő árnyait. A kettejük közt fellobbanó vágy hevességére ugyancsak nem lehetett panaszom.
„Nem az első szerelmet keresem. Hanem az utolsót.”
Mégsem mondanám, hogy maradéktalanul elbűvölt volna a könyv. Mégpedig két, egymással összefüggő ok miatt. Az egyik, hogy az érzelmi megnyílást ábrázoló jeleneteket hiába imádtam, szívesen láttam volna még többet belőlük. Vagy ha azt nem, hát szerettem volna részletesebb betekintést abba az időszakba, amikor Jack végre tett azért, hogy tovább lépjen. Sőt, egy-két fejezet erejéig a nagy romantikus gesztus utáni összecsiszolódás idejéről szintén szívesen olvastam volna. Persze, jogosan merül fel a kérdés, hogy eszerint egy száz oldallal hosszabb, érzelgősebb regényre vágytam volna-e. A válaszom? Nem, csupán nem éreztem megfelelőnek az egyensúlyt az érzelmek és testiség között. Szerintem az, amennyi időt és lapot szentelt a szerző az érzéki pillanatok leírásának, aránytalanul túlzónak hatott. Értem, hogy a szex volt a katalizátor, ugyanakkor az érzelmek vagy a lélek köré emelt falak lebontása legalább ekkora hangsúlyt megérdemeltek volna. Pláne, hogy a túlélők bűntudata és a poszttraumás stressz hihetetlenül komoly, nehezen kezelhető, nehezen legyűrhető problémák, amelyek tényleg kihatnak a tőlük szenvedők minden napjára. Sajnos úgy találtam, hogy több teret kapott a nemi, mint a lelki oldal. S külön nagy bánatom, hogy mindez elég szabados szóhasználattal, amely a magyar fordításban helyenként már-már a vulgaritás határát súrolva köszönt vissza.
Így aztán kellemes, de nem épp mély nyomot hagyó szórakozásként értékelem a szerző önálló hazai bemutatkozásául szolgáló Mindig van tovább című regényt. Ez egyébként az After We Fall sorozat második része. Az első kötetben (Man Candy) Margot Jamie nevű barátnője a hősnő, a harmadikban (If You Were Mine) pedig Claire került sorra. Talán előbb-utóbb azokat a köteteket is olvashatjuk idehaza.
Kedvenc idézet:
„Ne azzal töltsd az életed, hogy aggódsz, mit gondolnak rólad az emberek (…) Ez a félelem olyan, mint egy ketrec – örökre fogságba ejthet, ha nem vigyázol.”
✚ Jack Valentin napi üzenete
Könyvinfók:
|
Műfaj: jelenkori románc
Sorozat: After We Fall 2. Elbeszélés módja: E/1, múlt idejű, váltott nézőpontú Ki? Jack Valentini (33) & Margot Lewiston (30) Hol? Grosse Pointe, Frankenmuth Mikor? augusztus Érzékiség? heves Szerelmi háromszög? - Lezárás? boldog Önállóan olvasható? igen |
04.08. - Sorok között04.11. - Hagyjatok, olvasok (e)
04.14. - Angelika blogja
04.17. - Sorok között (e)
04.20. - Hagyjatok, olvasok
04.23. - Dreamworld (e)
04.26. - Dreamworld
04.29. - Könyvvilág
Nyereményjáték:
Regényünk főszereplője Jack, akinek minden állomáson megtalálhatjátok egy ismertebb névrokonát. Persze bloggereink furfangosak, és elrejtették a Jack nevű színészeket ábrázoló képeket. Ha megtaláltátok a képet, írjátok be az adott színész teljes nevét a rafflecopter megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway