Sarina Bowen: Rookie ​Move

A hokijátékos Leo Trevi két dologgal töltötte az elmúlt hat évet: igyekezett túljutni a lányon, aki összetörte a szívét, és megtett mindent azért, hogy bekerüljön a profi ligába. Csakhogy az újonnan alapított Brooklyn Brusiersnél töltött első napján próbára tétetik mindkét fronton. Egyrészt a csapat edzője régóta ki nem állhatja, másrészt a jeges szépség PR-os nem más, mint az ő korábbi barátnője, Georgia Worthington.

Leoval szakítani az egyik legnehezebb döntés volt Georgia életében, ugyanakkor a viszontlátás sem sokkal könnyebb. A nő el is határozza, hogy kettejük kapcsolatát szigorúan szakmai keretek közé szorítja. Viszont amikor Leo egy sajtótájékoztató megannyi mikrofonja előtt ad hangot gyengéd érzelmeinek, azzal roppant személyes vizekre evez...
amazon goodreads webpage

Sarina Bowen már jó néhány regényt írt, s nekem sajnos egyelőre csupán néhányhoz volt eddig szerencsém, ám azokat meglehetősen élveztem. Tetszik a könnyed hangvétele, történetei olvastatják magukat, szereplői pedig élőnek, igazinak érződnek. Épp ezért, amikor megtudtam, hogy új sorozatba vágja a fejszéjét, rögtön felcsillant a szemem.
“The Bruisers aren’t just a team (…) They’re a family.”
A Brooklyn Bruisers kötetei egy fiktív new yorki hokicsapat tagjainak boldog révbe érését meséli el, s így két – na jó, a csábítóan dögös borítókkal együtt már három - olyan dologgal csalogat, aminek iszonyat nehéz ellenállni. Először is az írónő akkora jégkorong rajongó, hogy a sport iránti szeretette szinte árad a soraiból. Nála biztosra vehetjük, hogy kapunk néhány izgalmas meccsjelenetet, valamint érdekes háttérinfókra szintén számíthatunk. Ráadásul mindezt olyan magával ragadó módon tudja elővezetni, hogy az embernek szinte kedve támad bérletet váltani a következő idényre. Másrészt a helyszín New York, ami nekem olyan, mint molylepkének a láng, hiába jártam már arra, és tapasztaltam meg a fájdalmasabb oldalát is, egyszerűen mindig visszavágyom. Sőt, ismerve Sarina nagyszerű leíró vénáját, tudtam, hogy olyan lesz, mintha én magam lennék ott ismét Brooklyn utcáin. Szóval nagyjából elkerülhetetlen volt, hogy ez az új széria és én megismerkedjünk egymással.
“Once upon a time he'd loved her. And then when he'd stopped, it wasn't really his fault.”
Az első kötet - Rookie Move – átvezetés a szerző méltán népszerű new adult sorozatából, az Ivy Yearsből. Az ottani ötödik, egyben záró részben Daniel Trevi volt a főszereplő, s itt most végre megismerhetjük bátyját, Leot, és gyermekkori jó barátját, Georgiát, akik történetesen a középiskola álompárjának számítottak mielőtt kapcsolatuk egy csúnya szakítással véget nem ért. Ám most, hat évvel később a sors ad nekik egy második esélyt, hogy tisztázhassák a múlt azon kérdéseit, amiket egykor nem tudtak, vagy még inkább nem mertek megbeszélni. A fiatal nő a Bruisers marketin felelőse, aki a szezon nagy nyilatkozatát, a vezető edző kinevezésének bejelentését készíti elő, amikor befut a hír, egykori szerelmét a klubhoz igazolták. Az ettől kellőképpen megrázó napot pedig csak tovább rontja, amikor Leo heves szóváltásba keveredik a csapatkapitánnyal, akit több tucat újságíró előtt fenyeget meg, hogy ne merészeljen egy rossz hangot se szólni élete szerelmére. S ez még csak a kezdet, a PR katasztrófák innentől fogva mintha menetrendszerűen érkeznének. Viszont legalább miközben Georgia igyekszik a kisebb-nagyobb viharokat elhárítani, Leo pedig azért küzd, hogy bebiztosítsa helyét a csapatban, elkerülhetetlen, hogy folyton találkozzanak. Márpedig a régi érzelmek nem múltak el, az egykori vonzalom szikrája csak arra vár, hogy ismét lángra lobbanhasson. Ugyanakkor ahhoz, hogy tényleg visszatalálhassanak egymáshoz, tisztázniuk kell a múltat, le kell számolniuk a fájdalommal, meg kell győzniük a lány apját arról, hogy a férfi megérdemel egy újabb esélyt, és szembe kell nézniük azzal a rémisztő lehetőséggel, hogy egy sztársportolót bármikor eladhatnak vagy elcserélhetnek.
“I spent six years trying to get over you, and it didn't take. Our time is now.”
Gördülékeny és szórakoztató, ugyanakkor a megszokottól talán némileg lassabb ütemű, második esély románcot kaptunk. Drámából pont annyi jutott a lapokra, hogy az ne legyen nyomasztó, igaz, engem picit zavart, hogy ezek jókora része abból adódott, hogy a főszereplők féltek megnyílni egymásnak, és őszintén beszélni a másikkal. A szenvedélyes percekkel sem spórolt Sarina, de a leírások ízlésesen visszafogottak maradtak, inkább a gyengéd érzelmeken volt a hangsúly. A főszereplő párosból Leo állhatatosságával könnyedén meghódította a szívem, viszont Georgiában hiába tetszett, hogy erős jellem, sokáig orroltam rá, amiért újra és újra megnehezítette mindkettejük helyzetét.
“Sometimes people do get their heart’s desire.”
Mivel az írónő ismét számtalan érdekes mellékkaraktert felvonultatott, erős a gyanúm, hogy el fogok csábulni a folytatásokra. A második kötet – Hard Hitter – a kissé morózus csapatkapitány története lesz, míg reményeim szerint a harmadik részben – Pipe Dreams - a klubtulajdonos Nate, és Georgia barátnője, a laza Becca fog egymásba gabalyodni. Azonban ez már csak jövőre fog kiderülni.

Kedvenc idézet:
“She's like an octopus in Prada.”

A regényben említett dalok:

Taylor Swift: Shake It Off ♪ ♫ ♬
Eminem: Rap God ♪ ♫ ♬
Green Day: Boulevard of Broken Dreams ♪ ♫ ♬
Meredith Brooks: Bitch ♪ ♫ ♬


♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!
➤ My review on goodreads.