Mit hozott a postás? (13)

Lara Adriant ugyebár az a megtiszteltetés érte, hogy megújított szerződésében már kemény borítós írónővé avanzsálhatott elő. Azaz az Éjfél szülöttei sorozat tizedik részétől kezdődően előbb a hardcover kiadás lát napvilágot, majd jó néhány hónapra rá - ezúttal 10! - a paperback formátum. Mivel az első kilenc kötet már olyan szép egységes sort alkot a polcomon, gondoltam, minek megtörni a rendszert. Kivártam hát, hogy a Darker After Midnight puha kötésben megjelenjen. Igaz, azért a kíváncsiságom nem nyughatott, és e-alakban elolvastam ám. :)
Viszont jól tettem, hogy a gyűjtemény bővítéssel nem kapkodtam! Egyrészt sikerült dedikált példányra lecsapnom, ami mellé ismét küldtek könyvjelzőket, plusz egy sorozat logós tollacska is lapult a csomagban. Valamint, és ennek örülök csak igazán, a múlt decemberben kizárólak elektronikusan megjelentetett A Taste of Midnight novella is helyet kapott a könyvben. S így hamarosan pótolhatom Danika történetét.