Számvetés - június

Úgy tűnik, ha a könyvbeszerzésről és rólam van szó, hiába a szilárd év eleji elhatározás, ahogy jön a meleg idő, úgy olvad el az ellenállásom, és mint ahogy a dolgos méhecskék, gyűjtögetek és gyűjtögetek az ínségesebb időkre. Más kérdés persze, hogy az a fene nagy könyvböjt mintha sosem jönne el, így az olvasatlan szerzemények csak halmozódnak sorsukra várva, egyszer hátha majd csak sorra kerülnek. Talán be kellene vezetnem, hogy csak annyi - vagy optimális esetben kevesebb - regényt vásárolhatok, mint ahányat a megelőző hónapban sikerült elolvasnom? Node, akkor még mindig ott vannak az ingyenes beszerzések. Szívre a kezeket, ki az, akit nem visz kísértésbe a free felirat a kindle store-ban!? A magam részéről néha egészen jól ellenállok, néha viszont csak sóhajtok egyet harács módon kattintgatásért viszkető ujjacskáim bolondériáján, és hagyom magam...
Aki arra gyanakszik, hogy azt igyekszem magyarázom a bizonyítványom módon felvezetni, hogy júniusban is bőségesen érkeztek hozzám polc és e-olvasó lakók, helyesen tippel. Ebben a hónapban kilenc regényt pakoltam fel a könyves polcomra, illetve néhányra folyamatban van a leadott megrendelésem. Elektronikus könyvtáram gazdagodott egy magyar nyelvű recenziós regénnyel, öt giftcard zsugorító beszerzéssel, és hat 0$-os letöltéssel.

A statisztika mutatta dőzsölés ellenére azt kell mondanom, visszafogottan tobzódtam a papír alapú könyvek között: A Tűz, a svéd ifjúsági trilógia második része a Geopen jóvoltából, az Agave 100 a kiadó ingyenes könyvheti ajándékaként, a Vajon létezik szerelem első látásra molyos könyvcsere útján, A soha határa pedig a hét könyve 50%-os akcióban került hozzám. A többi pedig csak úgy bekúszott, ahogyan Toffy mondaná. A könyvhéten bóklászva nem tudtam ellenállni a könyvmolyosok standjánál, de azt hiszem, jó kis történetekre tettem szert (Dublin Street, Easy, Obszidián). Ashley és Day regényei pedig automatikus vásárlások voltak, nincs is mit szépíteni rajta. 


Az e-book állomány szaporulat viszont már más kérdés. Igaz, a Szakítópróbát a Content 2 Connect volt szíves nekem olvasásra bocsátani, és a következők szintén nem kerültek egy fillérembe sem:
Jessica Sorensen – Ember
Death Collectors 1. | paranormális new adult
Egy goth lány, aki egy érintésből tudja, ki hogyan fog meghalni, kivéve persze azt a bizonyos srácot...
Elisabeth Naughton – Marked
Eternal Guardian 1. | paranormális
Görög mitológia, istenek, halhatatlanok, elit harcosok...
Courtney Milan – The Governess Affair
Brothers Sinister 0. | történelemi | novella
Sokat megélt, dolgos főhős és talpra esett nevelőnő. Végre nem egy főnemesi szerelem...
Julie Leto – Dirty Little Secrets
Dirty 1. | jelenkori
Szex, hazugság, fegyverek. Egy fejvadász csajszi az exe nyomában...
Adriana Law – Falling for a Bentley
önálló kötet | new adult
Jó kislány & rossz fiú páros...
Angie Fox – The Accidental Demon Slayer
Demon Slayer 1. | paranormális
30 éves tanárnőből lett démon vadász, alakváltókkal, boszorkányokkal és egy beszélő kutyával...
A maradék öt sorozat folytatásként vándorolt a kosárba, mert hogyan is maradhatnának befejezetlenül, nem igaz? Ha időm lenne - mint ahogyan nincs - komoly fejtörést okozna, melyikre is vessem magam. 
Katie McGarry-től nagyon szerettem a Pushing the Limits-t, remélhetőleg az új történet is lesz olyan jó. Tiffany Reisz totálisan megfogott, így nem volt kérdéses, Nora életéből érdekelnek-e a novellák is. Jaci Burton Play-by-play sorozatára egyrészt élmény ránézni, másrészt sportolós, erotikus... mit mondhatnék, szeretem. Mint ahogyan Eva és Gideon történetét is. Ó, tudom én, hogy vannak ám hibái a Crossfire szériának, de attól még alig vártam a harmadik részt. :) Már el is olvastam... előbb félig angolul, majd újráztam magyarul péntek este. (Hamarosan írok is róla, ha minden a tervek szerint alakul.) A The Dark Duet pedig régóta a melegen ajánlották, nagyon neki kellene kezdeni mappámban pihen, csak az emberrablás és az erőszak valahogy mindig visszariaszt, de a goodreadses értékelésekben említett idézetek meg vonzanak... hogyan is hagyhattam volna ki a ráadás kötetet?