Információ morzsák spoilerrel körítve, Ward módra tálalva

Tagadhatatlan, hogy a mai nap legnagyobb híre, hogy az írónő bejelentette: 

2014 tavaszán a 12. FTT kötet The King (A király) címmel fog érkezni. (videó)

Tehát jövőre Wrath és Beth könyve érkezik, a trón körüli viták mellett lesz benne termékenységi időszak no meg örökös. Beth terhessége félvér mivolta miatt jobban fog hasonlítani az emberek várandósságára. Hogy az Őrző fog-e szerepelni ebben a könyvben, egyenlőre nem lehet tudni, de valamit kezdenie kell vele az írónőnek, hiszen Wrath még tartozik azzal a szívességgel neki. Nagyon úgy tűnik Beth és John kapcsolatába is bepillantást fogunk nyerni. S itt talán végre a koporsók rejtélyére is fény derül majd. Talán már ebben a könyvben is bőségesen lesz Trez & Selena.

Elképzelhető, hogy minden régi páros kap egy újabb könyvet, bennük a vámpír világ alakulásával és újabb mellék történet szálakkal. Egyenlőre folyik az egyeztetés a kiadóval.

Butchék regényében biztosan fog szerepelni egy vita közte és José között.

Rhage és Mary baba sztorijából eddig 140 oldala készült el.

Ismét rákérdeztek Thor kötődés illatára. Nem, a hiány nem azt jelenti, hogy nem szereti igazán Autumn-ot.

A Testvérré válás szabályai valóban megváltoztak, így semmi akadálya további beiktatásoknak, azaz a jövőben bekerülhet Blay, Payne és Xhex is, Johnnak magától értetődően a helye.

Igen, Xhex már John Matthew-val él a Központban, hiszen megoldották a problémáikat. Továbbra sem hiszi, hogy a Testvérek számára világossá válna, hogy John Darius maga.

Még nem tudni, Payne adottságának mik a határai, és újratölthető-e az ereje, de az biztos, hogy George jólétéről gondoskodik, és visszaadja a kutyus fiatalságát. Mert Ward nem hagyhatja meghalni azt az ebet.

Qhuinn és Blay össze fog házasodni. Történetük még nem ért véget, hallunk még felőlük. Feloldatlan gondokat említett az írónő, és nem, Qhuinn kötődő illatáról sem feledkezett el. A fiúk szexjeleneteit nem szerkesztették át. A kiadó olyasmit mondott: "Bármikor bármilyen bútordarabot kimozdíthasz a helyéről." Így nem voltak kivágott jelenetek. Valaki megkérdezte, nem lehetne-e szó egy Q/B és V/Butch négyesről. Amire a válasz: Uhhh, nem igazán. Többen a síkosító felől érdeklődtek, de választ nem kaptak.
Sokan szerették volna megtudni a borítón szereplő model nevét, ha már egyszer Ward úgy nyilatkozott, hogy az ő fejében is teljesen így néz ki Q. A kérést elutasították a zaklató figyelem elkerülése érdekében.

Layla immár bukott Kiválasztottnak számít, terhessége hosszú lesz, a részletekért tovább kell olvasni, de fogjuk látni a babát. S hogy hogyan fog működni ez az egész gyerek dolok a srácok és Layla & Xcor páros között? Ha olvastok, megtudjátok - hangzott a felelet.

Xcor feladja-e a harcot Layláért? Nagyon nagy olvassatok volt a válasz, és az, hogy hát valamit tennie kell a nőért... Igen, Xcor volt aki az Újjászületett szeretőben megölte az alantost, aki Thorra lőtt. Hogy Wrath és Xcor rokonok-e, rögtön tagadta az írónő, ám arra a kérdésre, hogy Thor és Xcor vajon testvérek-e egy hangot sem szólt.

Lesz-e olyan, hogy két férfi kötődik ugyanahhoz a nőhöz? Inkább semmit nem mond arról ami abból lenne.

Az elit kikapós hölgyéről, aki oly készséges résztvevője volt annak az orgiának Xcor katonáival, többet is meg fogunk tudni.

Muhrder ideje is el fog érkezni... majd, és Xhexnek is szerepe lesz benne.Arra a kérdésre, hogy Michael (A fiú története) és Muhrder között van-e kapcsolat, egy horkantás volt a válasz.

Throe családjáról csak akkor tudunk meg bármit, ha olvassuk a folytatásokat.

Az Árnyékok a faj továbbfejlődései.

Ward Assailt bámulatosnak tartja, az unokatestvéreit pedig dögösnek. Az ikrek másik felének azért nem találtuk a nevét, mert még Ward sem tudja. Bár Assailnek és Solának valami bámulatosat tartogat, még nem mondhat semmit.

Sola nem rokona Butchnak és Mannynek, ő 100%-ig ember.
De megtudjuk-e, ki a két férfi apja, és vannak-e még gyermekei? Olvassatok!

Ki az áruló, akivel Elan beszélt telefonon beszélt a halála előtt? Saxton apja!

Saxton egyelőre nem a tiszta vérű leszármazottsági törvényen dolgozik, de komoly szerepe lesz a jövőbeni eseményekben. Ward igazi jófiúként beszélt róla.

Luchason kívül nem volt más a megtalált hordókban. Qhuinn, aki sokáig áldozatként fog a testvérére tekinteni, és ő vissza fog térni az egykori családi otthonba, hogy le tudják zárni a múltat. És igen, fog még Luchas szerepelni ezen kívül is, mert Wardnak tetszik a gondolat, hogy a tökéletes fiú, még elcseszettebbé vált, mint a tökéletlen fiú, de még nincs semmi konkrét terv rá vonatkozóan. Nővérük valóban meghalt.

Lash vissza fog térni. Csak a mikor kérdéses. De ő Ward egyik legemlékezetesebb karaktere.

Fogalma sincs még Wardnak, hogy Nalláról fog-e írni, és láthatjuk-e ahogyan Z kiborul, amikor hazaállít a lánykája egy fiúval.

Fritz nem fog önálló történetet kapni, még novellaként sem, mert hová is illeszkedne az.

Harves nem nyer bocsánatot, nem ő fogja a világra segíteni a trónörököst. És nem fog saját könyvet kapni. Mert kb így nézne ki az első fejezet: Harvest elüti egy busz...

Boo, Beth macskája nem átlagos macska, de erről többet egyelőre nem árulhat el az írónő.

Egyenlőre nincs tervben újabb Beavatás kötet, talán majd a távolabbi jövőben.

Az, hogy meghal-e valamelyik fontos szereplő valamikor, válasz nélkül maradt. Az, hogy a kiadói munkatársak heves fejrázással tiltakoztak, a szerző válaszadása ellen, sokakat ejtette kétségbe.

Az ősszel (szeptember vagy október) érkező Bukott angyalok kötet címe Possession (Birtoklás), s a borítót is bemutatták. (kép)

Hogy Sissy és Jim között szerelem szövődik-e csak azok tudják meg, akik tovább olvassák a következő köteteket.

Eddie még fog szerepelni.

Lassiter akkor kap könyvet, ha készen áll majd rá. Hogy melyik sorozatban, még nem eldöntött. Az biztos, hogy egy teljesen új történetszálat indít el.

Az angyalok jó / rossz harca és az FTT története között van összefüggés, így lehet átjárás a sorozatok között. Szívesen látná együtt Devinát és Lasht egy szobában.

Körülbelül 9 hónap alatt készül el egy regény végleges formája. Szeretné végig vinni az angyalokat, és évente egy-egy minőségi FTT kötet kiadni.

Nincs hír filmes vagy HBO sorozatos jogokról.

A képek és hírek az írónő facebookjáról valamint @EthiopianSiren twitterjéről származnak.
További összefoglalóért érdemes lehet felkeresni Liza blogját
Ward kivonulójáról pedig itt tekinthető meg egy kis videó.