Sherrilyn Kenyon: Devil May Cry


Ez az igen sokadik Dark Hunter történet az egyik kedvencem a sorozatból. Az írónő fanyar humora itt szinte brillírozik, a kedvenc szereplők nagy része megjelenik, tobzódunk az istenekben és a rosszfiúkban egyaránt, magától érthetődően van harc és szerelem... mi kellhet még?

A főhős, Sin kapcsán - a görög és atlantiszi után - egy újabb pantheont, a sumérokét is megismerhetjük. Mi sem természetesebb, mint hogy egyúttal kapunk egy újabb adag, az embereket kiírtani óhajtó démonfélét, és persze, hogy az apokalipszis kopogtat az ajtón, csak hogy nehogy unatkozzunk egy egymásra találnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak történet közben. A hősnőnk nem más, mint az előző történetekből már ismert Katra. Emlékszünk rá, igaz? Ő a Kiss Of The Nightban Cassandra legjobba barátnője, és egyben védelmezője, a Dream-Hunterben pedig egyike az Atlantiszt kutató csapatnak, és mindemellett az én személyes favoritom kicsi leánykája.
Sin isteni erejétől megfosztott dark hunternek álcázott harcos, aki első kézből ismeri az árulás és szenvedés minden bugyrát, így nem kicsit gyanakvó, amikor feltűnik egy nő, aki nagyon hasonlít arra az istennőre, aki sok évszázaddal ezelőtt megfosztotta isteni képességeitől. Hát még ha tudná, hogy ezúttal azért érkezett Artemis lánya, hogy édesanyja védelmében megölje Sint. No de, tudjuk már, hogy a vadászat istennője nem kimondottan arról híres, hogy igazat mond, így persze az életét veszélyeztető sumérról is jó nagyot lódított, még szerencse, hogy az igen sokban - pl humorában - édesapjára hasonlító Katra még időben rájön, hogy az ördög nem is olyan fekete. Eztán igyekeznek vállvetve megküzdeni a világot veszélyesztető gonosz szellemek kiszabadulása, és az őket kiengedni készülő démonok ellen.
A regény igazi mindent bele történet. Rengeteg istenség szerephez jut - némelyek sajnos életüket adják a jó ügyért -; a következő kötet álomjáró főhősének előtörténetét is megpedzegetjük; ismét bebizonyosodik, hogy nem minden lélekszívó démon a velejéig romlott; Simi és testvére végre szabadon megehetik, amire gusztusuk támad (kivéve a ribi istennőt); ééééés... jó nagy adagban kapunk Acheronból is. Elutazunk az alvilágba - Hadész még mindig jó fej, ha kéreti is magát -, látogatást teszünk a bebörtönzött atlantiszi Pusztítónál - akinél aggódóbb nagyit elképzelni nehéz lenne -, kirándulást teszünk a Szaharába egy kriptába, és rendszeresen felnézünk az Olimposzra, de a fő helyszín Nevada, Las Vegas.
És hogy mi a kedvenc részem a sok csudajó jelenet között? Elmondhatatlanul szórakoztatónak találtam az apa - lánya nagy beszélgetést a férfiak - nők kapcsolatáról.
"There are some things 'sorry' can't repair. Some pains run too deep to ever be healed by something as simple as words, no matter how much you mean them."

"Even the devil may cry when he looks around hell and realizes that he's there alone."


2010/6.